Nyolc évvel ezelőtt civilként került a Magyar Nemzeti Tanács élére, mgr. Hajnal Jenő azóta két mandátumban irányította a szerbiai magyarság országos kisebbségi önkormányzati szervét. Tavaly az emberi és a kisebbségi jogok védelme területén elért kimagasló eredményeiért a Ľudovít Mičátek-elismeréssel tüntették ki, utóbbi kapcsán lapunknak nyilatkozva elmondta: szakmai pályafutása három legmeghatározóbb pillanatának egyike az volt, amikor felkérték, hogy legyen az MNT elnöke. Most lapunknak adott interjújában kifejtette: Arra a legbüszkébb, hogy egy szűk, alig néhány támogatást jelentő mozaikszóból a Magyar Nemzeti Tanács számtalan ember számára olyan fogalommá vált, amelyik egyszerre jelenti kulturális autonómiánk megkerülhetetlen voltát és közösségi beágyazottságát.
Négy évvel ezelőtt úgy fogalmazott, hogy átértékelődött a nemzeti tanács és túlnőtte az MNT döntéshozatali tevékenységét. Hogyan, milyen tevékenységgel, intézkedésekkel, tartalmakkal érte el a nemzeti tanács ezt a szintet, és miként lehetett ebben a kiszélesedett kisebbségi önkormányzatiságban érvényesíteni a magyar közösség érdekvédelmét, megmaradásának és identitás-megőrzésének a támogatását?
– Az elmúlt négy évben a Magyar Nemzeti Tanács tevékenysége talán leginkább abban értékelődött át, nőtte túl saját kisebbségi önkormányzatiságának vállalt feladatait, hogy még inkább megpróbált hozzájárulni ahhoz, hogy a vajdasági magyarság szülőföldjén magyarként élhessen, megmaradjon és boldoguljon. Különösen aktív szerepet vállalva a gyermekvállalási kedv, a kedvező népesedési folyamatok és a családsegítés terén, mégpedig magyar bölcsődei és óvodai fejlesztéseivel, beiskolázási, szakkollégiumi, köz- és felsőoktatási ösztöndíjprogramjaival, a részarányos foglalkoztatás ügyének a felkarolásával és becsületes alkalmazásával, a nemzeti kisebbségek jogainak és szabadságainak védelméről szóló törvény következetes alkalmazásának követésével. A megszülető gyermeket babanaplóval, babacsomagokkal köszöntöttük, a szülőket kisgyermekükkel együtt Ringató-programokra vártuk, vajdasági magyar védőnők szakmai továbbképzését szerveztük meg az egészséges és boldog családokért, hat óvodai szórványközpontot és négy szórványóvodát hoztunk létre. 2021 szeptemberében megnyitotta kapuit a Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézmény Szabadkán, amelyben 5 csoportban 106 gyermekkel folyik a nevelői és oktatói munka, magyar nyelven. 2022. május 30-án átadásra került Maradékon a Bárka Református Óvoda. 2011-ben indultak a magyar napközis foglalkozások a szórványban, amelyek 2017 óta tovább bővültek az óvodai szórványközpontokban, illetve szórványóvodákban. A gyermekekkel itt is szakképzett oktatók, óvodapedagógusok foglalkoznak, akik igyekeznek minél tartalmasabb és hasznosabb időtöltést biztosítani számukra magyar környezetben. Családsegítő iskolabuszprogramunkba a 2021–2022-es tanévben csaknem 200 gyermek kapcsolódott be buszkísérők bevonásával tizenhárom önkormányzat területén. Nyolc mikrobusz áll az óvodafejlesztési és iskolabuszprogram, valamint a szórványközösségek kulturális életének szolgálatában. Megkülönböztetett figyelmet kapott a Vajdasági Magyar Tehetségprogram kibontakoztatása is, amely a következő öt évben minden korosztálynak fejlődési lehetőséget szeretne kínálni: az általános és középiskolában, valamint a felsőoktatásban tanuló tehetséges diákok, de a már diplomát szerzett fiatal felnőttek számára is. Mindezt egyénre szabott és kiscsoportos szakkollégiumi munka keretében. A Vajdasági Magyar Szövetség és a Magyar Nemzeti Tanács közös, öt évre szóló koncepciója szerint Szabadkán jönne létre az egységes szakmai elvek alapján működő Vajdasági Magyar Tehetségközpont, amelynek Adán, Magyarkanizsán, Muzslyán, Nagybecskereken, Óbecsén, Topolyán, Újvidéken és Zentán lennének köz- és/vagy felsőoktatási szakkollégiumai, illetve sportakadémiai helyszínei és képzései. Ehhez a programhoz társul a WRO nemzetközi robotprogramozási verseny résztvevőinek eszközfejlesztése és támogatása is.
Korábban arról is beszélt, hogy egy közösség megmaradásának feltétele, hogy kielégíthesse létszükségleteit. Mennyire sikerült ezt elérni? Idővel esetleg átlényegültek-e, változtak-e, vagy éppenséggel új árnyalatokat kaptak-e ezek a létszükségletek, és ha igen, mennyire sikerült igazodnia a nemzeti tanácsnak ezekhez?
– Amikor a létszükségletek kielégítéséről beszéltem, akkor elsősorban nem a biológia megmaradás esélyeire, a test és a lélek gondozására gondoltam. A körülmények mégis úgy hozták, hogy ebben az időszakban a tanulási képességek fejlődésének megismertetésére is lehetőség nyílt a legfrissebb neurológiai kutatások szempontjából, és akkor még nem is szóltam a fejlesztőpedagógiai és mentálhigiénés képzésekről, valamint a Pető-módszer vajdasági meghonosításáról, amely mint konduktív nevelési rendszer lehetőséget ad a személyiség minden oldalú kibontakoztatására, és lehetővé teszi a társakkal való együttműködést is, előkészíti őket a valódi integrációra, de a gyermekek fejlesztésén kívül a felnőttkori rehabilitációra ugyancsak kiválóan alkalmas. A létszükségletek része a nemzeti hovatartozás, az anyanyelvhasználat, az anyanyelven folyó oktatás és tájékoztatás, kulturális örökségünk és hagyományaink megőrzése és a kortárs művészetek felkarolása is. Ebben a szellemben készült el például Lavro Ferenc és Lavro-Gazdag Olga Vajdasági triptichon és A Vajdaság kincsének őrzői című dokumentumfilmjei, Podhorányi Zsolt Mesélő délvidéki kastélyok nagy sikerű könyvének második, bővített kiadása, a Magyar Nemzeti Tanács és a budapesti Udvari Kamaraszínház közös koprodukciójaként a Sors-kanyar című előadás, valamint 2019-ben a Mezei Kinga, Jászai Mari-díjas színművész, Sterija-díjas rendező doktori disszertációjához kapcsolódó előadás, az Éjidő, majd 2021-ben Lőrinc Tímea doktori tanulmányait lezáró vizsgaelőadása, amely keretében a magyar nyelv vajdasági sajátosságainak megnyilvánulási formáját tanulmányozta, William Shakespeare A makrancos hölgy című korai vígjátékának feldolgozásával.
Nyolc évvel ezelőtt nem politikusként került a Magyar Nemzeti Tanács élére. Történt ez egy, a vajdasági magyar közösség számára politikai szempontból rendkívül összetett, túlhevült érzelmek és átrendeződések jellemezte időszakban. A helyzet részleges rendezését követően is napirenden maradt a politikai aspektus, elsősorban azok az értékelések által, hogy az MNT és intézményrendszere politikailag túlságosan befolyásolt. Hogyan élte meg ezeket a folyamatokat, miként vélekedik az említett álláspontokról?
– A Magyar Nemzeti Tanács tevékenységét csak egy nézőpont határozhatja meg, ez pedig a vajdasági magyar közösség minden tagjának a bevonásával valósítható meg. Ebben legfontosabb partnereink azonban csak azok a politikai érdekérvényesítő magyar szervezetek lehetnek, amelyeknek képviselői magyarként magyar nemzeti és kisebbségi érdekeket képviselnek. Ebből pedig az következik, hogy csak együtt, egymást erősítve a vajdasági magyar politikummal, a Vajdasági Magyar Szövetséggel és Magyarország Kormányának támogatásával sikerülhetett mindazt elérnünk, amire ma oly büszkék vagyunk.
Mire a legbüszkébb az elmúlt nyolc év vonatkozásában?
– Az elmúlt nyolc év vonatkozásában arra vagyok leginkább büszke, hogy egy szűk, alig néhány támogatást, felsőoktatási ösztöndíjat jelentő mozaikszóból, az MNT-ből, a Magyar Nemzeti Tanács nagyon sok ember számára, a fiatalok számára is, olyan fogalommá vált, amelyik egyszerre jelenti kulturális autonómiánk megkerülhetetlen voltát és közösségi beágyazottságát.
Van-e esetleg olyan döntés, intézkedés, amelyre ma már másként tekint, illetve amelyet megmásítana, ha lehetne?
– Nyilvánvalóan van: például színházi életünk alakulása, a stratégiák idejekorán történő elkészítése. De most, hogy elkészült a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ gondozásában az elmúlt tíz év kulturális életének példásan összeállított elemzése, már kevésbé sajnálom, hogy csak részleteiben készült el a kultúrafejlesztési stratégia tervezete, hiszen egy ilyen körültekintő, alapos elemzés és annak közvitája egészen más fénybe helyezi majd stratégiai gondolkodásunkat, mint azt az elmúlt évek tapasztalatai alapján gondoltuk volna. Viszont továbbra is az egyik legnagyobb gondnak tartom, hogy nem sikerült elsősorban művelődési intézményeinkben növelni a magyar szakemberek, színházainkban a színészek és a kisegítő személyzet létszámát.
Tavaly decemberben, amikor arról kérdeztem, hogy szakmai pályafutásának melyik a három legmeghatározóbb pillanata, harmadikként az MNT elnöki tisztségének a betöltésére vonatkozó felkérést említette. Sikerült-e megvalósítani azokat a terveket, amelyekkel 8 évvel ezelőtt „csapatával” megkezdte a munkát?
– Őszintén be kell vallanom, hogy nyolc évvel ezelőtt csak sejtéseim voltak arról, hogyan lehetne a vajdasági magyarság hétköznapjaiba is belopni, tudatosítani a Magyar Nemzeti Tanács munkáját úgy, hogy az a mindennapok része legyen, és hogy közösségünk minden óhajának, tervének, elképzelésének rendszerszintű megoldójává, terveink, stratégiai gondolkodásunk megvalósítójává váljon. Ma úgy érzem, hogy az elmúlt nyolc év elképzeléseinket segítő és támogató „csapatával” –ideértve az utolsó négy év ellenzéki tagjait is – a vártnál is jóval több mindent sikerült becsülettel elvégeznünk. Ehhez nélkülözhetetlen volt a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottsága, annak elnöke, a testület hivatala és minden munkatársa. Valamennyien helytálltak a legnehezebb időszakokban is, dolgosak voltak, elkötelezettek, lelkesek – fiatalok. Hála és köszönet érte közösségünk nevében is!
Ha a nyolc év tapasztalatát, élményeit, pillanatait, érzéseit vagy benyomásait egy képzeletbeli bőröndbe lehetne csomagolni, mit vinne magával, amikor majd távozik a Magyar Nemzeti Tanács hivatalából?
– Pásztor István elnök úr akkor megtisztelőnek, a későbbi tapasztalatok alapján egy kicsit fifikásnak is tűnő felkérését 2014 májusában; az első diákok beköltözésének emlékét az Európa Kollégiumba 2015 őszén; a lehetőséget 2017-ben, hogy képző-, kutató- és kulturális központ jöhet létre Szabadkán; a 2018-as kampánykezdés hangulatát abban a nyugat-bácskai magyar kisközösségben, ahol még nem jártam soha, de ahol olyan szeretettel fogadtak, hogy feledni azóta sem tudom: sem a regőcei magyarok kedvességét, sem Margit néni verőfényes mosolyát a gesztenyehullató, ragyogó őszi napsütésben; a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottsága és Hivatala, valamint a pedagógusok és a Pannon RTV munkatársai áldozatos, megfeszített és közreműködő szakmai munkáját, amelynek köszönhetően a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása végett kihirdetett szükségállapotban 2020 márciusában egyik napról a másikra átállhattunk a távoktatásra; a Vackor óvoda megnyitásának terhes izgalommal és gondtalan gyermeki derűvel megélt pillanatait 2021 augusztusának végén; és a Sors-kanyar című táncszínházi produkció zentai bemutatóját 2022-ben, amelynek művészi ereje és a családomból hozott tragikus történetek fájdalmas élménye azóta is együtt őrzi nemzeti tragédiáink és egyéni sorsunk alakulásának sajátos emlékét.
Mik a tervei a jövőre nézve?
– Sok olyan terv foglalkoztat, amelynek megvalósítása már régóta várat magára: elsősorban azok a hivatalos írás- és nyelvhasználattal kapcsolatos kérdések foglalkoztatnak, amelyek megérdemlik, hogy a jövőben nagyobb figyelmet szenteljünk nekik. De mindenekelőtt családomnak, unokáimnak, mindazoknak, akiknek a szeretete nélkül ma nem beszélhetnék derűlátóan és örömmel a jövő új kihívásairól.
November 13-án negyedszer tartanak közvetlen magyar nemzeti tanácsi választást Szerbiában. Mit üzen ezzel kapcsolatban a vajdasági magyar szavazóknak?
– A hétvégi közvetlen nemzeti tanácsi választások igazi tétje az, hogy a vajdasági magyarság minél nagyobb részvételével megmutassa nemzeti elkötelezettségét, közösségi elkötelezettségét és erejét, amelyet mint Szerbia legnagyobb kisebbségi közössége eddig is példaértékűen bizonyított, illetve gyakorolt. Épp ezért nagyon fontos, hogy akik feliratkoztak a külön választói névjegyzékre, elmenjenek szavazni a Magyar Összefogás listájára, összetartozásunk és nemzeti elkötelezettségünk mellett is hitet téve.
