Ágoston András a történelmi VMDK, a rendszerváltozás után (idején) az első magyar politikai szervezet alapító elnöke a Vajdaságban. Később, a pártszakadásokat követően hosszú ideig a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke. A tapasztalt politikustól értékelést kértünk arról, hogy miért s miként következhetett be a vajdasági magyar politikai életben a Magyar Mozgalomhoz kötődő botrány. Ő a KIFO Hírlevelet bocsátotta rendelkezésünkre, mondván, ebben megtaláljuk a választ. Az alábbiakban a Hírlevélből idézünk.
A Magyar Mozgalom (MM) 2015. augusztus 20-án, Szent Istvánkor jelent meg a vajdasági politikai színtéren. A nagy médiacsinnadrattával megtartott alakuló ülésen egymást követték a Vajdasági Magyar Szövetség tisztségviselői, immár disszidensei. Persze, voltak ott más, a VMSZ politikáját ellenző más magyarok is, de, s ez mára bebizonyosodott, a nem túl nagyszámú derékhadat, a legbefolyásosabb vajdasági magyar párt disszidensei alkották. Ez a helyzet máig sem változott.
Melyek a vezérgondolatok, amelyek mentén létrejött az új szerveződés? Dr. Korhecz Tamás az elmúlt hónapok során, a következőkben határozta meg az MM politikai krédóját: folyamatos párbeszéd, szakértelem, a munka megbecsülése, a különbözőség legitimitásának elismerése.
Most a választási kampányban találkozhatunk konkrétabb meghatározásokkal is. Korhecz, az MM alapítója és társelnöke úgy véli, „a választási rendszer részarányos jellege miatt nem gyengül a magyar érdekképviselet, ha a választópolgárok több lehetőség közül tudnak választani tartományi és önkormányzati szinten”. Mert „valós társadalmi igény van arra, hogy megjelenjen egy magyar alternatíva a választópolgárok előtt, hiszen van több tízezer olyan magyar választópolgár, aki nem kíván Pásztor Istvánra szavazni. Mi nem Pásztor István szavazatait kívánjuk elvenni, hanem azt szeretnénk, ha ezek az emberek nem maradnának otthon, és lenne kire szavazniuk”.
Különben, sokkal több konkrétumot, az MM megszólalóinak közléseiben nem talál az sem, aki vallatóra fogja a szervezet „Hitvallás” c. dokumentumát, illetőleg a választási programját. Tisztesség ne essék szólván, nincs kisebbségi közösség, amelynek a hasonló dokumentumaiban ezek a pedánsan összerakott meghatározásoknak ne lenne helye.
Az aktivizmus, amelyet az MM-vezetők kezdettől fogva mutattak, a lassú gyarapodás láttán csak erősödött. Úgy látszott, ez jó taktika, hiszen a már meglevő médiatámogatáson kívül meghozta az anyagi támogatást is. A magyarországi balliberális média zászlóshajói, a vajdasági gyökerű nyugdíjas és nem-nyugdíjas sorkatonái, mind-mind odaálltak demokrácia-védelmezni. Itt az alternatív politikai erő – harsogta az egy kaptafára készült propagandájuk.
Valahogy mégis homok került a fogaskerekek közé. Leginkább a jelöltállítás folyamatában mutatkozott meg, hogy a négyszintű választási folyamatokra az MM szervezetileg sem egészen felkészült. A különben dicséretes gyors helyzetfelismerés eredményeként, a vezetők tévedtek: enyhébb változatban ugyan, de a Híd–Most szlovákiai vegyes párt által szabadalmazott megoldást kezdték követni. Egymás után jelentek meg a nemzetiségileg vegyes listák. Szabadkán például azzal a lehetetlen indoklással, hogy a városi lista végeredményben tükrözi a község nemzetiségi összetételét.
A listaállítás nehézségeit csak fokozták a hitelesített támogató aláírások begyűjtésének gyötrelmei. Erről ugyan maguk az MM vezetői nem nyilatkoztak, de kézenfekvő az észrevétel, hogy a lagymatag érdeklődés láttán kapkodni kezdtek a veszett fejsze nyele után.
A többnemzetiségű listák és a támogató aláírások begyűjtésének nehézségei nem az óvatosságot növelték, de egy irreális kockázattal járó folytatásra sarkallták az MM stratégáit. Miközben a balliberális anyaországi és hazai médiakampány erősödött és durvult, a stratégák döntöttek: jobb híján belemennek a támogató aláírások megvásárlásának rendkívül kockázatos, mint ez később kiderült, törvénysértő adásvételi transzakciójába.
Varga László, az MM választási felelőse erről – eső után köpönyeg – a következőket jelentette ki: „Az egyik kulcskérdés, hogy hogyan gyűjtötték azokat az aláírásokat, amelyekről később bebizonyosodott, hogy hamisak. A körülmények arra utalnak, hogy egy olyan eljárásról van szó, amelynek során ipari mennyiségben történt aláírás-hamisítás” – mondta Varga. Hozzátette, a Köztársasági Választási Bizottság (RIK) közölte, hogy szervezett bűnözésről van szó, ami közel áll ahhoz, amit a koalíció gondol erről az ügyről.
Másrészt, amiről a RIK nem beszélt, többé-kevésbé meg vagyunk róla győződve, hogy ilyen mértékű aláírás-hamisítás nem történhetett volna, ha abba az állami struktúrák egyes részei nem lettek volna belekeveredve” – tette hozzá Varga, aki szerint nem történhetett volna meg az, hogy heteken át használnak egy pecsétet és ezzel visszaélések történnek az eljárás során, ha ezt egyének csinálták volna.
Mit lehet erre mondani?
Hétpróbás kisebbségi politikusokról lévén szó, az MM stratégáinak nem kellett volna vállalni az eleve kockázatos a támogató aláírások megszerzésére irányuló adásvételi ügyletet. Csakhogy, s ez lehet a hibája a balliberális sikerpropaganda eszközeivel bonyolított, megalapozatlan kampánynak, az étvágy meghaladta a felhasználható eleség mennyiségét.
Van valakinek fogalma arról, mit jelent a jól szervezett VMSZ gépezettel versengve tízezer támogató aláírást beszerezni, méghozzá hitelesítve? Nekem van, s éppen ezért a tetszetően felszerelt csapdába a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) elnökeként, mindig a vezetőség támogatásával, egyszer sem sétáltam bele.
Áldozat tehát az MM? Igen, a saját, elővigyázatossággal nem fertőzött, ambiciózus stratégáinak az áldozata.
Éppen ezért, átlátszó (majdnem azt írtam álságos) a védekezés, miszerint az MM valamiféle államilag irányított összeesküvés áldozata lenne. A politikában a kockázat felismerése olyan erény, amelynek nincs alternatívája. Ha valaki ezt túlzott ambíciója miatt nem ismeri fel, vagy nem akarja felismerni, nos, az több mint bűn, ez hiba.
Ennyire sarokba szorulva, nem mentegetőzni kell, hanem csendben elindulni a hosszabb, de biztonságos úton. Akkor is így van ez, ha a másik oldal mesterkedését éppen nem lehet kizárni. Mert egy biztos: a VMSZ nem állíthatta be a csalási mechanizmust, amely nemcsak az MM bukását okozta. Legfeljebb – a kívülálló cinizmusával – azt állapíthatjuk meg, hogy a VMSZ tapasztalt választási stratégái időben vették észre a kialakult repedést, s azt még egy kicsit, pont amennyire kellett, tágították. Ha a disszidensek kiválásáról, s az azt követő adok-kapokról van szó, ezen sincs mit csodálkozni.