A Politika napilapnak adott interjújában Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke úgy vélekedett, hogy a jelenlegi formájában nincs jövője a tartományi kormánynak, mert túl sokan vannak olyanok, akik belülről próbálkoznak annak leépítésével. A házelnök nem a kormány átalakítására vagy a rendkívüli választások kiírására tett javaslatot, hanem egy harmadik modellt vázolt fel: a nemzeti egységkormány létrehozását, melybe mindegyik parlamenti pártot meghívnák.
Pásztor úgy véli, ez lenne az egyedüli lehetséges megoldása a Vajdaságban eluralkodott politikai agóniának, melyet a parlamenti többség állandó jellegű újraszámolása, a kötelező érvényű kérdések megvitatása és a többi téma elhanyagolása jellemez. Arra a kérdésre válaszolva, hogy ezt a következtetést a vajdasági választási rendszer általa nem támogatott módosításának elfogadását s az akörül kialakított többség megszületését követően vonta-e le, Pásztor kifejtette, maga továbbra is védeni próbálja a jelenlegi hatalmi többséget, de igyekezete hiábavaló, ha mások azt belülről bomlasztják.
Beszélgetett-e a pénteki döntés után koalíciós partnereivel?
– Pajtić úrral beszéltem még néhány nappal az ülés előtt. A pénteki napnak nincsen ebből a szempontból különösebb jelentősége. Arról van szó, hogy 62 képviselő felsorakozott a választási rendszer módosítása mögé. Vajon komolyan gondolhatja-e bárki is, hogy parlamenti többséget hozhat létre a Szerb Haladó Párt, a Szerb Radikális Párt, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga, a Szerbiai Demokrata Párt, a Szerbiai Szocialista Párt, az Új Demokrata Párt és a Harmadik Szerbia?
Miről volt szó a Pajtićtyal folytatott beszélgetés során? A kormányfő szerint van jövője a jelenlegi koalíciónak?
– A jelenlegi szituációra mindenkinek megvan a maga magyarázata. Ebbe nem szeretnék most belemélyedni. Tény, hogy túl sok a probléma és túl kevés az erő. Ezért gondolom én azt, hogy tiszta lappal kell indulnunk, egy olyan többséget kell létrehoznunk, melynek tagja lehet mindenki, vagy majdnem mindenki. Mindazok, akik egyet tudnak érteni egy új kormány alapvető programcéljaival a következő választásokig.
Nemzeti egységkormányról beszél?
– Pontosan. Nem sok értelme van annak, hogy számolgassuk, melyik oldalon hányan vannak. Időközben ugyanis hónapokat veszítünk, s nem foglalkozunk mindazzal, ami a feladatunk lenne. A statútum alkalmazásával, a tartomány finanszírozásáról szóló törvény írásával, melyhez korábban hozzáláttunk, a hatáskörökről szóló jogszabály megalkotásával, az olyan infrastrukturális projektumok kivitelezésével, mint a Fruška gora, a 10-es közlekedési folyosó, a gazdaság felélénkítésével. Ezek köré kellene csoportosítanunk erőinket a soron következő választások kiírásáig. Az talán ma már világos mindenki számára, hogy a rendkívüli választásoknak semmi értelmük sincs, mert további három hónapos várakozást jelentenének a szavazás pillanatáig.
A haladók viszont nem álltak el a rendkívüli választások kiírásának követelésétől.
– Viszont tény, hogy ma már nem követelik azokat olyan energikusan, mint fél évvel ezelőtt. Most több követelés hangzik el a kormány átalakítására vonatkozólag.
Miért ellenzi ezt a megoldási lehetőséget?
– Mert nem reális az a verzió, mely szerint „most ezek helyett majd mások lesznek”, mert azok a „mások” sem rendelkeznének elég erővel, nem számítanának elég funkcionálisnak, stabilnak. Ezért javaslom én: helyezzünk minden lehetőséget, helyezzük mind a 120 mandátumot a tárgyalóasztalra. Egyet kell értenünk abban, mit szeretnénk, s ki számít csapatjátékosnak a célok megvalósításában.
A Szerb Haladó Pártban látja-e a legfontosabb „játékost”, melyet megilletné a miniszterelnöki szék is?
– Azt hiszem, ez jelentené az egyedüli reális megoldást.
Miért fogadna el Pajtić egy ilyen felvetést?
– Melyek az alternatív lehetőségek? Egy komoly politikus számára, aki ebbe a történetbe tíz év munkáját fektette bele, mi jelenthet reálisabb megoldást? Az, hogy pár hónapig ne történjék semmi, majd ezt követően megint elkezdjük számolgatni, melyik oldalon állnak többen?
Igen könnyedén beszél minderről, mintha nem tudná, milyen nehéz elosztani a rendelkezésre álló bársonyszékeket.
– Nem hiszem, hogy ez most problémát jelentene. Ha a semmi és a reálisnak látszó valami között kell választani, akkor talán normálisnak számít, hogy az értelem vezessen. Nem tudom véghez vinni ezt a megoldást, de a Vajdasági Magyar Szövetség hét képviselőjével oda tudok mögé állni. Voltak olyan helyzetek, melyekben képesek voltunk konszenzust kialakítani. A statútum esetében a nagy játékosok közül senki sem merte derékba törni a történetet, mert tisztában volt azzal, hogy az túl sokba kerülne. A ligát nem is számítottam a nagy játékosok közé, ezért nem is változtatott a helyzeten, hogy végül játszadozott egyet.
Zavarja-e, amikor azt olvassa, hogy Jan Briza újságíró Vučić Magyarjainak Szövetségeként említi a Vajdasági Magyar Szövetséget?
– Sokan sokféleképp hívnak bennünket. Ismeri a régi mondást: a kutya ugat, a karaván halad.
Nenad Čanak kijelentette, hogy Igor Mirović elfogadhatatlan lenne számára tartományi kormányfőként, de Goran Kneževićtyel már együtt tudna működni.
– Ha megegyezünk az alapelvek kapcsán, s meghatározzuk, melyik pártból kerül ki a kormányfő, akkor a szokás az, hogy a kormányfő személyét az illető párt határozza meg szabadon. Úgy vélem, ehhez a szokáshoz továbbra is tartanunk kell magunkat. Jómagam mindkét politikussal megfelelő emberi és kollegiális viszonyban állok, így nincsenek olyan problémáim, mint Čanak úrnak.
Mi történik, ha nem találnak megértésre az Ön által javasoltak?
– Az alternatívát az jelentené, hogy egy ördögi körben forognánk, melyben egyszer az egyik örülne, másszor a másik, egyszer ez számolgatná a mandátumokat, másszor a másik. Saját magunkkal foglalkoznánk, miközben minden más egy helyben állna.
