Április első hétvégéjén megtörténik a Vajdasági Fejlesztési Bank ügyvitelének az átvitele egy másik pénzintézetre – még ha hivatalosan nem is hangzott el az, hogy melyikről van szó, ismeretes, hogy a Postai Takarékpénztár lesz ismét az „áldozat”, amelyik a botrányos és problémás Agrobank után most egy újabb bajforrással lesz „gazdagabb”. Az erről szóló előzetes megállapodások a sajtó értesülései szerint máris megszülettek, s ezzel meg is teremtődtek az előfeltételei annak, hogy április 8-ától a fejlesztési bank megszűnjön létezni, pontosabban, hogy az át nem vett dolgozók egy csődeljárásban lévő fejlesztési banknál maradjanak, és megfelelő szociális programban reménykedjenek. A gazdasági elemzők többsége egyetért abban, hogy ennek a problémának a könnyű vagy ideális megoldását aligha tudta volna bárki is megtalálni, ugyanakkor az sem fogja egy csapásra megoldani a gondokat, hogy most az egyik állami bank átveszi a másikat. A fejlesztési bank rövidre sikerült történetének végkifejleteiről Pásztor Istvánt, a Tartományi Képviselőház elnökét, korábbi gazdasági titkárt kérdeztük, elsőként konkrétan arról: hogyan tekint ma, a kialakult botrány tükrében arra a három évvel ezelőtti ötletre, hogy Vajdaságnak egy ilyen pénzintézetre lenne szüksége.
– Az ötletről továbbra is azt gondolom, hogy teljesen rendben van, sőt alternatíva nélküli. Az ötlet alatt ugyanis azt értjük, hogy a vajdasági kormánynak – mint minden más kormánynak – rendelkeznie kell egy olyan mechanizmussal, melynek a segítségével a meghirdetett prioritásokat meg is tudja valósítani. A fejlesztési ambíciókat szolgáló pénzintézetnek tehát nincsen alternatívája. Továbbra is az a meggyőződésem, hogy ezek az állítások ma is aktuálisak. Az, ami a számomra problémás az egész történetben, az a feltehető kérdések egész sora. Ezeket a kérdéseket nem most teszem fel először, feltettem ezeket korábban is, például akkor, amikor megszületett a Metals Bank átvételével kapcsolatos döntés. A kérdés arra vonatkozott, hogy az említett ambíciót miért kellett egy süllyedőfélben lévő, bedőlés előtt álló banknak az átvételével megvalósítani, amikor ott volt a működőképes, sőt kiválóan működő fejlesztési alap, garanciaalap, mezőgazdaság-fejlesztési alap és nagyberuházási alap. Nem értettem, miért kell nekünk menteni a Metals Bankot annak érdekében, hogy megőrizzük a szerbiai bankrendszer stabilitásáról kialakított képet. De ha bele is mentünk mindebbe, nem értem, hogyan lehet az, hogy nem valósultak meg azok a megállapodások, melyeknek kezelniük kellett volna az így előállt helyzetet. Tudom ugyanis, hogy ezek a megállapodások nem valósultak meg. Nem tudom, miért hátrált ki a történetből az akkori Cvetković-kormány, a Jelašić vezette nemzeti bank, s ezt követően folyamatosan mindenki más is. Miért jutottunk mára egy olyan helyzetbe, hogy azt sem látjuk igazán, mi is történt valójában. Az, ami biztos megtörtént, s amivel nagyon nehéz lesz majd bárkinek is elszámolnia – pedig erre is sor kerül majd – az annak a tízéves meggyőződésnek a felborítása, mely szerint a közpénzekkel odafigyelően, lelkiismeretesen, szabály szerint, jó gazda módjára, takarékosan kell eljárni. Ezt az önmagunkról kialakított képet döntötte be a fejlesztési bankról szóló történet. Kiderült, hogy e kép hamis, hogy ezt nem így csinálja mindenki. Azzal kell elszámolni, ki nem csinálta így, ki engedte meg, hogy ez ne így legyen. Nem lehet, hogy valaki ne tudjon ezeknek a szabályoknak a felrúgásáról akkor, amikor az irányítása alatt tartja az adott pénzintézetet.
A fejlesztési bank története igazán akkor vett új irányt, amikor a köztársaság szintjén más politikai erők jutottak hatalomra. Megfogalmazódott egy cél: a bank ügyét végleg le kell zárni valahogyan. Mennyire ártotta magát mindebbe bele a politika?
– Nagy mellébeszélés lenne, ha az ember nem vallaná be, hogy a történetnek van egy nagyon komoly, hónapokra visszamenően kitapinthatónak számító politikai felhangja. Abban nem vagyok biztos, hogy a szintek közötti politikai különbség okozza a problémát. A szintek közötti politikai különbség az, amely a problémát kezelhetetlenné teszi és felszínre hozza. Azzal, hogy más lett a belgrádi kormány, úgy vélem, a folyamatosan, tehát addig is létező gondok kezelése más perspektívába jutott. A nemzeti bank élén történt személycsere, úgy hiszem, változtatott a fejlesztési bank ügyéhez való viszonyuláson is. Ezek persze csak feltételezések, mert én a történet velejébe nem látok bele, ahogyan mások sem. Abba csak azok látnak bele, akik közvetlenül részt vettek a folyamatok irányításában. A bankszférát a banktitok intézményrendszere szövi át, s innentől kezdve az információkhoz nem lehet hozzáférni. Én írásban már kértem a bankkormányzót, hogy esetleg egy zártkörű beszélgetés keretében bizonyos információkat osszon meg velem, erre a mai napig sem került sor. Ez is egy válasz.
Az ellenzék Vajdaságban rendkívüli választásokat követel már egy ideje, hivatkoznak a fejlesztési bank körüli botrányra is. Lehet-e a fejlesztési bank ügyével indokolni az előrehozott választások szükségességét?
– A dolgok mostani állása szerint nem. Viszont senki sem tudja megjósolni azt, hogy a következő hetekben vagy hónapokban mivé duzzad majd ez az ügy. A dolgok mostani állása szerint azonban nincsenek meg az előírt feltételei a rendkívüli választások kiírásának. Az elindult kihallgatások, eljárások eredményeit viszont senki sem ismerheti. Mindez előidézhet egy olyan helyzetet, amelyik teljesen más lesz, mint amiről én most beszélni tudok.
A vajdasági kormány egyes képviselői szerint még az esetleges visszaélések bizonyítása esetén sem teremtődnek meg a feltételek a választások kiírására.
– Automatikusan nem. Egy politikai válságot azonban előidézhet mindez.
A politikusok hitelességéről beszélünk?
– Igen. Megteremtődhet egy olyan helyzet, melyben a kormányzó többség, a parlamentben túlsúlyban lévő erő hitelesség, szavahihetőség szempontjából sérülne. Amikor arról beszéltem, hogy mi egy évtizede mondjuk: mások vagyunk, mint Belgrád, hogy azért kellenek nagyobb hatáskörök, költségvetés, mert másként is bánunk azokkal, akkor is a hitelességbeli problémákra gondoltam. Mindez ugyanis már az ügynek ebben a szakaszában megkérdőjeleződött.
Most létrehoztak egy újabb fejlesztési alapot. Ez eleget tud tenni az interjú elején említett fejlesztési ambícióknak?
– Oda kerültünk vissza, ahol évekkel ezelőtt voltunk, csak idő közben elég keményen megtépázott bennünket az élet, megtépáztuk mi önmagunkat. Már volt egy ilyen alapunk. Ha azt használtuk, működtettük volna, akkor elkerülhettük volna ezt az egész cirkuszt a fejlesztési bank körül. Használni kellett volna az alap pénzét az elmúlt években, s nem a nemzeti bank számláin kellett volna tartani azt tartalékként, pont akkor, amikor a gazdaságnak a legnagyobb szüksége lett volna rá. Csináltunk egy nagy kört, s mire visszaértünk a kiindulóponthoz, komolyan megtépázódtunk anyagilag, erkölcsileg, tekintély és szavahihetőség szempontjából. Ez az, amivel mindenképp el kell számolni. Másrészt cinizmus lenne megoldásként megélni a fejlesztési bank jelenlegi átvételét, hiszen egy csődtömeget vesz át majd az új bank, ráadásul az utcára kerülő dolgozók is aligha tudják megoldásként átélni a történteket.
