Az autonómia nem politikai marketing kérdése

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke az eltelt egy hónap folyamán, miután napvilágot látott a Vajdaság autonómiájáról szóló nyilatkozat, ami politikailag nagy hullámverést váltott ki, többször is kiállt a nyilvánosság elé Vajdaság Autonóm Tartomány parlamentjének az elnökeként, hogy elmondja a véleményét. Ez roppant bölcs, hatásos és a kedélyeket kordában tartó megnyilvánulás volt. A deklaráció nyomán keletkezett vita, viszály, tüntetés, egymásra mutogatás után sikerült visszatéríteni a kérdés rendezését oda, ahol annak a helye van, a tartományi képviselőház falai közé, sőt a héten megalakult a szakbizottság, amely hozzáértők körében tárgyalja majd meg az autonómia és az alkotmány viszonyát. A pártelnök Pásztor István most itt először a Magyar Szó olvasóinak mondja el a kialakult helyzetről a nézetét.

Elnök úr az eddigi események folyamán csak parlamenti elnökként szólalt meg, a VMSZ pártelnöki minőségében nem. Miért?

– Parlamenti elnökként több alkalommal megszólaltam, ami fontos volt, mert a lefolytatott beszélgetések keresztmetszetét adták az eseményeknek, tényeket közöltem, amelyek megnyugtató jellegűek voltak, a közvélemény lehiggasztása és lecsillapítása szándékából születtek. Én mindig hangsúlyoztam, hogy kizárólag parlamenti elnöki mivoltomban nyilatkoztam. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az ember megengedheti magának, hogy tudathasadásos legyen, hanem mindezt azért mondtam ki, mert nem akartam összekeverni a parlamenti és a pártelnöki beszédhelyzetet.

Most elérkezett a pillanat, hogy pártelnökként is a nyilvánosság elé tárja nézetét.

Nem azért vártam idáig és döntöttem úgy többszöri véggondolás után, hogy ezt a pillanatot várom meg, vagy ez idáig halogatom a megszólalást, mintha nem tudtam volna, hogy mit kell mondani. Nem azért nem nyilvánítottunk véleményt, mert mérlegeltük, hogy mit kell nyilvánosságra hozni, hogy mit mondjunk, ez nem így van. Az első pillanattól kezdve különböző dolgok teljes mértékben világosak voltak számunkra.

Ezek szerint az autonómia tekintetében nem voltak dilemmák egy pillanatig sem?

– Gondolom, senkit sem kell arra emlékeztetni, hogy a vajdasági magyar emberek számára Vajdaság autonómiája a politikai célkitűzések szempontjából egészen biztos, hogy ha nem is az első, de akkor legalább az első három között szerepel. A VMSZ politizálása ezt a fajta közösségi prioritást követi. Hiszem azt, hogy talán senkit sem kell emlékeztetni arra, hogy az elmúlt években mi mindent próbáltunk tenni annak érdekében, hogy ez a fajta prioritás realitássá váljék. Csak a költségvetési csatározásokat említeném, vagy a közvállalatokról szóló törvényt, vagy a bírósági rendszerről szóló törvényt, esetleg a fejlesztésről szóló törvény elfogadását, de millió-egy más dolgot is lehetne felhozni. Az emberek emlékeznek minderre, ezért nekünk ilyen szempontból nem volt olyan belső késztetésünk, hogy mi most azt bizonygassuk, amit a polgárok rólunk egyébként is folyamatosan tudnak.

Sőt ennek a fajta kiállásnak 2010-ben súlyos következményei voltak a pártra nézve.

Valóban ez a fajta kiállás azt követően, hogy a 2009-es költségvetést nem fogadtuk el, azt hozta magával, hogy 2010-ben azok a demokratapártiak, akik most a mellüket verik, és azok a többiek, akik szintén melldöngetők, közösen összefogva kizártak bennünket a szabadkai önkormányzatból, meg a zentaiból, s úgy megfuttattak bennünket, amire nem volt példa a többpártrendszer történetében itt Vajdaságban és Szerbiában. Ezért nekünk nem volt és nincs ebben a pillanatban semmilyen bizonyítási kényszerünk, s többek között ezért sem nyilatkoztam eddig.

Csak ez volt az oka?

– Más részről azért sem, mert látni kell és ki kell mondani, hogy azok akik a deklaráció szövegét elindították, azoknak a szándékával kételyek merülhetnek fel az emberekben. Olyan jellegű kételyek, hogy az ember megváltozhat, és hogy egy párt a prioritásait átszabhatja, sőt máshova teheti a hangsúlyt. De az, hogy ennek semmi jele ez idáig nem volt, és most hirtelen bekövetkezett, azt erősíti az emberekben, hogy nem annyira a Vajdaság autonómiája volt itt az elsődleges ambíció, hanem az, hogy a Demokrata Párt folyamatos lecsúszását és belső erodálását, valamint a közvéleménybeli helyzetének a zuhanó repülését megpróbálják ezzel a témával valami módon visszafogni. Ebből a szempontból nézve kicsit gusztustalan a történet, mert olyasmi kerül feláldozásra vagy veszélybe, amit mi mindig nagyon fontos prioritásként éltünk meg és hittünk benne.

Volt-e még más visszatartó tényező is?

– A harmadik dolog, ami miatt én nem kívántam ebbe a történetbe belemenni egészen idáig, az, hogy maga a deklaráció olyan politikai indulatokat gerjesztett, amik azt bizonyították, hogy már a második másodperctől kezdve nem a deklarációról és nem Vajdaságról van szó, hanem ez egy politikai csatározás a két legnagyobb szerb párt között. A Demokrata Párt és a Szerb Haladó Párt viadala. Ebben a csatározásba azért nem szabad beleállni meggondolatlanul, mert számtalanszor eddig az történt, hogy ilyen esetekben, amikor mi megjelentünk a csatározás terén, egy adott pillanatban bennünket kezdtek el ütni. Nos, ezek voltak azok a meggondolások, amelyek visszafogtak engem ezzel a kérdéssel kapcsolatban, ez idáig ezért nem nyilatkoztam pártelnökként.

Az autonómiához való viszonyulásuk változatlan maradt?

– A mi számunkra a Vajdaság autonómiája és egyáltalán az autonómia ötlete most is és egy elkövetkező időben is nagyon fontos prioritás, és ebben se most, se az elkövetkező időben én nem látok változást vagy változási lehetőséget, mozgásteret. A mi számunkra ez nem politikai marketing kérdése, hanem érdekérvényesítési prioritás és esély kérdése. Mi ezt sohasem azért mondjuk, hogy a közvéleménybeli megítélésünket javítsuk, vagy megtartsuk, hanem azért, mert ez nekünk elemi érdekünk. Ezt az elemi érdeket folyamatosan számon tartva és figyelembe véve próbálunk politizálni.

A deklaráció szövege iránt vannak-e fenntartásaik?

– Azt követően, hogy elhalasztásra került a parlament ülése, hogy megmentettük ezt a történetet attól, hogy napi politikai csatározásokba bemocskolódjon, eljutottunk odáig, hogy magáról a szövegről beszélve megtegyük észrevételeinket, s kiderüljön, hogy vannak fenntartásaink. Nem Vajdaság autonómiájával, nem az alkotmányos helyzet kiteljesedésével kapcsolatban, hanem magával a szöveggel kapcsolatosan bizony komoly észrevételeink vannak. Akkor, amikor erre sor fog kerülni, majd a szöveg módosításakor, be fogjuk terjeszteni észrevételeinket.

Tudhatnánk, hogy mit kívánnak a módosítási indítvánnyal megváltoztatni?

– Én kettőt szeretnék közülük kiemelni. Van egy olyan mondat, a deklarációban, amely bekerült a szövegbe, majd azután kivették onnan. Ez a komolyságról és a szövegírók szándékának hozzáállásáról beszél, hogy egy ilyen fontos mondatot hol beillesztenek, hol kiragadnak a szövegből. Mindenképpen szeretném elmondani, hogy a mi számunkra az a mondat, amely arról szól, hogy Vajdaság azért Szerbia része, mert Vajdaság polgárai ezt így döntötték el, elfogadhatatlan. Nem az a rész elfogadhatatlan, amelyik arra vonatkozik, hogy Vajdaság Szerbia része, hanem az a része a megfogalmazásnak, amelyik arról szól, hogy a vajdasági polgárok döntöttek így. Amikor ez a döntés megszületett, 1919-ben, ahhoz a magyarok és a németek, mint az első világháború vesztesei nem szólhattak hozzá. Ebből a folyamatból ki voltak zárva. Ha én ezt akkor, tavaly ősszel, itt a vajdasági parlamentben az ezzel kapcsolatos döntésre való megemlékezés napján Tomislav Nikolić és az egész parlament színe előtt kimondtam, nincs az a deklaráció, amelyiknek az érdekében én most ezt a mondatomat elhallgatom és felülírom. Azt gondolom, hogy ez történelmi tény és ez az önbecsülésnek a felülírhatatlan axiómája. Ezért ez a mondat a mi számunkra felülírhatatlan, és ha ez a bizonyos mondat benne marad a deklarációban, akkor mi ezt soha nem fogjuk megszavazni.

És mi a másik?

– Az, ami számunkra ugyanolyan problémás, mint a fent említett mondat, arról szól, hogy a bajok 2012 végén kezdődtek el. Ha akkor kezdődtek volna, akkor vajon mi történt velünk 2010-ben? Hogy van az, hogy még mindig nincs pénzelésről szóló törvény, hogy a költségvetési törvénnyel kapcsolatban 2007-től folyamatosan ebben a sótaposásban és ebben a mocskolódásban vagyunk és az is mivel magyarázható, hogy az utóbbi öt–hat év alatt, mintegy 70 milliárd dinárral rövidítettek meg bennünket a nagyberuházási dolgok tekintetében? Ezeket a dolgokat a pontosság igényével helyre kell rakni.

Bizonyára még akadt több, változást igénylő kérdés.

– Vannak egyéb más észrevételek is, amiket, azt gondolom, hogy előbb-utóbb, amikor abba a helyzetbe kerül a papíros – és hamarosan abban a helyzetbe kerül, mert az újonnan létrejövő alkotmánnyal foglalkozó parlamenti bizottság fogja majd elemezgetni –, akkor el fogunk mondani, s megpróbáljuk olyan irányba mozgatni a dolgokat, hogy az érvek alapján elfogadható módon módosuljon majd a dokumentum.

Az autonómia tekintetében mit tartanak a legfontosabbnak?

– Mi folyamatosan azt hangsúlyoztuk, hogy a vajdasági autonómia és egyáltalán az autonómia ötlete, ki kell, hogy teljesedjen. A döntést azok hozzák meg, akiknek a bőréről van szó, akik megteremtették azt a pénzt és azt a jövedelmet, amelynek az elosztására sor kerül. Ne legyen átosztás, oly módon, hogy máshova kerüljenek a pénzek, s utána visszacsöpögtessék nekünk azt, amiről valaki azt gondolja, hogy nekünk jár, a többit meg átömlesszék valahova máshova, mert ez bizony évtizedekig így történt. Elég volt ebből! Mi ezt folyamatosan hangoztatjuk, fontosnak tartjuk, és próbálunk ennek érdekében tenni.

Más módon kell ezentúl az autonómiáért küzdeni? Változtatni kell a politizálási stíluson?

– Be kell látni, hogy az a nagy deklaratív politizálás, a nagy mondatoknak a pufogtatása többé nem járható út. Vannak a történelemben és a politikában pillanatok, amikor deklarációkat kell megfogalmazni és elfogadni. Ilyenre volt például lehetőségünk 2000 őszén, vagy azt megelőzően, hogy a szerb alkotmány elfogadásra került. Ma, amikor az alkotmány hatályban van, egy merőben másfajta politizálásra van szükség. Ez az apró lépéseknek és a konkrétumok kezelésének a politizálása.

Mit értsünk ez alatt?

– Azt értem alatta, attól még, hogy egy deklarációt elfogadunk, nekünk nem lesz továbbra sem lehetőségünk, hogy a mezőgazdasági termelőket támogassuk, például a vajdasági költségvetésből még akkor se, ha van rá pénzünk --mert van rá --, de nincs lehetőségünk. Mint ahogy arra se, hogy a családoknak támogatást nyújtsunk, gyermekszületési támogatást, mert az alkotmánybíróság azt mondta, hogy ez alkotmányellenes. Nem foglalkozhatunk környezetvédelmi kérdésekkel, mert ezt is alkotmányellenesnek minősítették. Ezekre a kérdésekre kell megoldást keresni. Az autonómiáért való VMSZ-es politizálás azt célozza meg, hogy szakmai, politikai megoldásokat keresünk és találunk konkrét kérdésekre. Amik kitölthetik azt a politikai életteret vagy alkotmányos teret, amelyet a hatályos alkotmány teremt. Azt gondolom, hogy visszább kell lépni, nem melldöngetések és a nagy mondatok politizálását kell folytatni. Inkább apró lépéseket kell tenni, hogy ez embereknek segíteni tudjunk. Mi ezt tartjuk fontosnak.

Lesz erre lehetőség?

– El fog jönni az a pillanat, mint ahogy eddig is voltak pillanatok, amikor majd arról, hogy milyennek képzeljük el hosszú távon Vajdaság alkotmányos helyzetét, mondatokat lehet megfogalmazni, mondjuk deklarációban, de akkor ne az következzen be, ami 2000-ben és 2005–2006-ban megtörtént. Az, hogy azok, akik a mellüket döngették, a demokraták és mások, azok visszahúzódtak és megijedtek a lehetőségtől, s így elszalasztották az alkalmat. Remélhetőleg ez legközelebb nem így lesz. Azt gondolom, hogy ezek azok az élettapasztalatok, amiket figyelembe véve ezt a helyzetet mi a magunk részéről, pártpolitikailag kezelni szeretnénk, méghozzá úgy, hogy azt lehessen mondani erre a kezelési módra, hogy az az apró lépésekről szól. Mert az élet is erről szól. Mindennap, amikor az ember felkel, akkor azt, amit aznap meg tud csinálni, meg kell, hogy tegye. Az élet nem úgy alakul, a célok nem úgy valósulnak meg, hogy hosszú ideig nem csinálunk semmit, s utána egy nap majd minden az ölünkbe hull, megtörténik. Nem így van. Az élet úgy alakul, hogy az ember mindennap az érdekek mentén egyezkedve, másokról is számot vetve, nem rombolva, hanem építve, érdeket figyelembe véve megpróbálja megvalósítani azt, amit aznap lehet. Apró lépésekben erre van szükség.

Például hogyan?

– Gondoljon vissza, mennyit küszködtünk azért, hogy leszállítsuk a kis értékű lopások összegét. Utána azt mondtuk, hogy ez egy fontos lépés, de még nem értünk a végére. Ezt követően beterjesztettük a nulla-toleranciára vonatkozó törvénymódosítás ötletét. Mondhatja valaki, hogy igen, igen, ez szép és jó, de az autonómia szempontjából nem lényeges. Dehogy nem lényeges! Ez a sok apró pici kis elem, ezekből áll össze mozaikszerűen az összkép. Nem lehet azt elképzelni, hogy nincsen semmi, és egyszer csak bizonyos idő után, amikor felébredünk, hirtelen ott van az összkép. Az összkép úgy jön létre, hogy naponta az ember megvívja a csatákat. Ilyen szempontból mi ennek a politizálásnak a hívei vagyunk, ehhez kívánunk partnerek lenni, de nem olyan partnerek, akiket kapcarongynak használnak. Ebből elég volt! Bennünket soha többet előre beírva nem lehet kezelni. Mi nem tartozunk egyik társasághoz sem, sem az egyikhez, sem a másikhoz.

Hanem hova?

– Mi saját magunkhoz tartozunk. Mi annak a 70 000 embernek tartozunk elszámolással, akiktől a mandátumot kaptuk. Úgy fogunk elszámolni, hogy az, amit teszünk, felvállalható legyen számunkra, függetlenül attól, hogy az, amit képviselünk, kinek tetszik és kinek nem, és kinek mi az elképzelése, elvárása. Ez engem és minket egyáltalán nem érdekel. Mert ha olyan árat fizettünk, amit fizettünk, akkor, amikor így politizálva érdeket képviseltünk, ahogy azt megfizettük 2010-ben, emberileg, pártilag, s sokan-sokan, akkor azt gondolom, hogy ezt a fajta politizálást nem adhatjuk fel, mert az emberek ezért szavaztak ránk. Ezért tüntetnek ki a bizalmunkkal.