Megtartottuk politikai befolyásunkat

A VMSZ és általa a vajdasági magyar közösség abba a helyzetbe jutott, hogy senkinek sem lehet többé a kistestvére, és senki sem pofozhatja fel – mondta többek között évértékelő beszélgetésünk során Pásztor István, de ünnep lévén, a karácsonyról, családjáról és arról is kérdeztük, mi lenne számára a legszebb ajándék.

Az utóbbi időben békességről és megnyugvásról nemigen lehet beszélni, hiszen nagyon zaklatott, rázós év volt a 2012-es esztendő, de különösen annak a második fele, és főleg az utóbbi két hónap eseményei igencsak megszaporodtak. Annyi minden történt fél év alatt, hogy az utóbbi 12 évben nem volt ennyi esemény. Így érzi ezt Ön is?

– Kívülálló szemével nem tudom, hogy tűnik, számomra az utolsó fél év és az utóbbi másfél hónap mint egymásba fonódó eseménysor, a szándékaink megvalósítása érdekében vívott folyamatos csatározássá alakult át. Volt egy alkotmánymódosítási indítvány, a vajdasági kormány részéről, a költségvetési törvény alkotmányos vizsgálatára vonatkozólag. Azt követően volt egy parlamenti döntés a Vajdasági Fejlesztési Bank feltőkésítésével kapcsolatban, a vajdasági parlament elfogadta a VMSZ indítványát, hogy tegyünk kísérletet a költségvetési törvény megváltoztatására, aminek következtében az alkotmánybírósághoz fordult a vajdasági kormány. Ez után két alkalommal indokoltam beadványunkat a szerb parlament előtt. Én voltam az első tartományi parlamenti elnök, akinek erre alkalma adódott. Kilenc év után ez volt az első olyan vajdasági dokumentum, amely a szerb parlament elé került. Három módosítási indítványt adtunk be a költségvetési törvényre vonatkozólag, amelyek szintén a köztársasági parlamentbe kerültek. Döntés született pár nappal ezelőtt a Vajdasági Fejlesztési Bank felszámolásáról és a Vajdasági Fejlesztési Alap létrehozásáról, emellett most fodrozódnak a közéleti hullámok a vajdasági költségvetéssel kapcsolatosan. Ezenfelül volt egy megemlékezés Vajdaság Szerbiához csatolásának 94. évfordulójáról, de ne hagyjuk ki a szerb köztársasági elnök budapesti látogatását sem, ami, azt hiszem, áttörés jellegű eredményt hozott, legalábbis kilátásokat és esélyeket hordoz magában, amelyeknek a következő hónapokban kellene kiteljesedniük. Ne higgyük, hogy ez véletlenül következett be, hanem egy építkezés és erőfeszítéseink eredményeképp. Úgy tűnik, nem volt megalapozatlan az ambíció, hogy a vajdasági parlament kapja vissza az őt megillető befolyását.

Az új összetételű vajdasági parlament megalakulása óta rendkívüli intenzitással történik minden.

–  Fél év alatt 13 ülés volt, ami azt bizonyítja, hogy parlamenti elnökként eléggé zsúfolt időszak áll mögöttem. Több alkalommal találkoztam a szerb parlament elnökével. Ennek eredményeképp kerültek be a már fent említett törvények a parlament napirendjébe. Ez nemcsak törvénykezés szempontjából fontos, hanem azért is, mert engem abban erősít meg, hogy a politikában még akkor is lehetnek olyan mondatok, amelyek mögött valódi szándék van, ha ellentétes érdekek színeiben jelennek meg a szereplők. Ezt láttam Nebojša Stefanović elnök erőfeszítésében, hogy bevigye ezeket a törvényeket a parlamentbe. Meg kellett győzni a parlamenti többséget, azok frakcióit. Rajta kívül itt volt a köztársasági elnök is, azt hiszem, hogy az elmúlt 15 évben Szerbia köztársasági elnöke nem lépte át köztársasági elnökként a vajdasági parlament küszöbét, úgy hogy a parlamenthez jött. Ilyen szempontból Tomislav Nikolić látogatása mindenképp egy nagyon fontos jelzés és eredmény. Hiszem, hogy a parlament igazolta, hogy nagyon fontos közéleti szereplő, jelentős testület a döntések meghozatalában.

Két alkalommal is felszólalt a köztársasági parlamentben, amivel az eddigi vajdasági parlamenti elnökök nem dicsekedhetnek. Hogyan sikerült ezt kieszközölni?

– Ez annak a beszélgetéssorozatnak az eredménye, amelyet a köztársasági parlament házelnökével folytattam. Amikor Stefanović úrral megismerkedtünk, azt mondta, hogy ő nyitott kíván lenni a Vajdaságból érkező kezdeményezésekre, és azoknak teret kíván adni. Ennek a kijelentésnek megvolt az előzménye, mert alighogy megalakult a kormány, sőt a belgrádi kormány még létre sem jött, a földindulást eredményező májusi választásokat követően, megjelentek az első alkotmánybírósági döntések, amelyek a hatásköri törvényre vonatkoztak, majd bejelentésre került az esedékes alkotmánybírósági döntés a vajdasági statútummal kapcsolatosan, és elhangzottak az első mondatok a nagyberuházási alappal és a fejlesztési bankkal kapcsolatban. Úgy tűnt, hogy Belgrád és Újvidék között a közéletnek ez a vonulata teljesen felkorbácsolódott, és ebben a helyzetben hangzottak el az imént említett mondatok. Számomra bizakodásra adott okot, hogy a kijelentéseket tett fogja követni. Lehetőség teremtődött rá, hogy a tartományi módosítási indítványt két napon át indokoljam a köztársasági parlamentben, s ezzel kapcsolatban vita indulhasson. A szavazás eléggé kacifántosra sikeredett, hisz először megszavazta a parlament, utána pedig technikai mulasztásra hivatkozva újra szavazásra került, ekkor viszont nem fogadták el. Nos, ettől függetlenül azt gondolom, hogy a két parlamenti vitanap Vajdaság vonatkozásában sokat tett annak a képnek a lebontásáért, amely évtizedek óta arról szól, hogy aki Vajdaság autonómiájáról beszél, az destabilizálja az országot. Jóval nagyobb előrehaladás történt, mint az előző évek során. Mindez a televíziós közvetítésnek köszönhetően, az ország nyilvánossága előtt zajlott. Mint vajdasági politikusnak és a tartományi képviselőház elnökének, nekem ez egy nagy adomány az élettől. Ritkán adódik ilyen lehetőség, az embernek ritkán biztosít ilyet a sors. Azt gondolom, hogy ez a két nap, függetlenül attól, hogy a szavazás végeredménye az lett, hogy a parlamenti többség a kormány véleményét mutatta fel a szavazáskor, de magában a vitában a mi állításunkkal ellentétes vélemény nem nagyon hangzott el. Nem nagyon kérdőjeleződött meg az álláspontunk, miszerint a törvény, amelyről beszéltünk, alkotmányellenes a vajdasági 7 százalékos garancia tekintetében. Mindenképp ez egy olyan bemutatkozási lehetőség és érdekérvényesítés volt, amivel úgy hiszem jól éltünk. Azért mondom többes számban, mert nem csak az én érdemem. Én voltam, aki felállhattam és elmondhattam mindazt, amit gondoltam, de itt a vajdasági kormány elnökétől a pénzügyi titkáron át, a parlamenti titkáron keresztül, az én közvetlen munkatársaimig, sok-sok ember dolgozott azon, hogy fel tudjak készülni, hogy megkapjam a kellő segítséget. Ott a parlamentben egy ember állt a többiekkel szemben, egy álláspont volt a többiekkel szemben, független attól, hogy voltak parlamenti képviselők is, akik ezt a nézetet képviselték és védték, de ez egy szimultán játék, amelyben felkészültnek kell lenni, ami nekem többek között azért sikerült, mert volt egy ilyen csapat mögöttem.

S mindezek után kaptunk egy bizonyos 7 százalékot.

– Olyan 7 százalék ez, amelyről majd látni fogjuk, hogyan néz majd ki, mert most a beszélgetés idején még senki sem látta a költségvetés tervezetét. Nekem meggyőződésem, hogy a 7 százalék megléte továbbra is problémás. Viszont ami az én számomra nem lehet kérdéses, hogy ezt nem lehet tovább a szőnyeg alá söpörni, és ott tartani. Nagy tragédia számunkra – amikor a többes számot használom, akkor a vajdasági parlamenti többséget alkotókra gondolok, nemcsak a VMSZ-re, hanem a DP-re és a VSZL-re is – hogy most a szocialista–haladó–régiós kormánnyal viaskodva kell nekünk biztosítanunk a hét százalékot és a Vajdaság finanszírozásáról szóló törvényt. Mindezt nem tudtuk megtenni akkor, amikor ugyanazok vezették a belgrádi kormányt, akik a parlamenti többséget alkották itt Újvidéken. Van egy elhatározottság az aktuális belgrádi kormány részéről, hogy talán újévig létrejön az a bizottság, amelyet a köztársasági és a vajdasági kormány emberei alkotnak, s amelyiknek a jövő év közepéig el kellene készíteni azt a törvényt, amelyik majd hosszú távon rendezi nemcsak a 7 százalék, hanem a vajdasági pénzelés egészének ügyét. Ez azért furcsa, mert azok fogják ezt megtenni, ha megteszik – s meggyőződésem, hogy így lesz –, akikről hetekkel, hónapokkal ezelőtt azt mondták, hogy be fogják dönteni a vajdasági autonómiát, és nem azok tették meg, akik folyamatosan arról beszéltek, hogy a Vajdaság autonómiáját miként fogják felvirágoztatni. Azt látom, hogy azokban, akik most irányítják a kormányt, komolyabb a szándék, mint a korábbiakban volt. Ők voltak, akik bennünket megfedtek, mert nem szavaztunk arra a költségvetésre, amelyik meggyőződésünk szerint a vajdasági alkotmányos garanciával szembement, s utána megvezettek bennünket Szabadka és Zenta esetében, azzal a szándékkal, hogy sárba döngöljék a Vajdasági Magyar Szövetséget mint pártot, mert ünneprontó volt akkor, amikor a többiek a vízumkényszer megszűnése kapcsán ujjongtak.

Voltak nem várt momentumok is a 2012-es évben, amelyekre évtizedek óta nagyon vártunk.

– Talán nem várt momentumnak nevezhető, hogy a szerb köztársasági elnök két hónappal ezelőtti budapesti látogatás során olyan jellegű megállapodás született, miszerint sor kerül a történelmi megbékélésre, a közös főhajtásra, a másiknak okozott áldozatok elismerésére, az ártatlan áldozatok előtti főhajtásra. Ez azért fontos, mert talán a következő 2013-as év elején ez be is következik, amikor majd ugyanazon a napon a két ország köztársasági elnöke koszorút helyez el a másik nép ártatlan áldozatainak az emlékművénél, és fejet hajt. Ezzel megteremtődik a történelmi megbékélés lehetősége. Ahhoz, hogy a folyamat megvalósuljon, fontosak ezek a gátszakadás jellegű lépések. Az, hogy ezt Tomislav Nikolić lépte meg, sokakat meglepett, mert mást vártak tőle. A budapesti látogatást követően mikor ezek a bejelentések elhangzottak, én aznap este felhívtam telefonom, és megköszöntem neki, hogy volt bátorsága ezt a döntés meghozni. Erre ő ezt válaszolta, tudja Elnök úr, Önök ezt várhatták tőlem. Én viszont azért hívtam fel, hogy elmondjam neki, hogy több évtizedes reménykedés beteljesedését látjuk ebben a lépésben, és hogy elégedettségemnek adjak hangot.

Ez az év az útkitaposás, a feltételek megteremtése jegyében telt el, jövőre várható a beteljesedés?

– Az idei év útkeresés volt, mert egyrészt a májusi választásra való felkészüléssel telt el, a májusi választásokat követően pedig a hatalmi többség felállításával. A választások kapcsán továbbra is azt gondolom, hogy függetlenül attól, hogy jobb eredményben reménykedünk a szavazatok tekintetében, továbbra is az a szilárd meggyőződésem, hogy komoly szavazatlopásokat szenvedtünk el. Politikailag talpon maradtunk, ezt bizonyítja, hogy önálló képviseletünk van Belgrádban, önálló frakciónk Belgrádban 16 év után újra először. Újvidéken kevesebben vagyunk a parlamentben, de végül is azt gondolom, hogy a politikai befolyásunkat megtartottuk, és a 45 vajdasági községből 28 önkormányzatban, ilyen-olyan arányban politikai erőkkel képviseltetjük magunkat. Megőriztük azt a politikai befolyást, amellyel eddig rendelkeztük. Az emberek világosan elmondták nekünk, hogy nem azért szavaztak ránk, hogy mi ezen túl otthon maradjunk, ellenzékben nyalogassuk sebeinket, hanem, hogy amit a választási kampányunkban mondtunk, azt megpróbáljuk megvalósítani.

A választási eredmények tekintetében beletörődött abba, ami a felszínre került?

– Én továbbra is várom, hogy kiderüljön az igazság. Akiknek az a dolguk, hogy eljárjanak az ügyben – gondolok itt a rendőrségre, ügyészségre –, tárják fel előttünk, hogy lássuk, mi történt valójában. Az idei év arról is emlékezetes, hogy elindult az állam leszámolása a szervezett bűnözéssel, olyan dolgok történtek, amire, azt hiszem, ha valaki ezelőtt fél évvel mondja, hogy ez lesz, mindenki nevetőgörcsöt kapott volna, mert hihetetlen lépések sorozatának vagyunk a szemtanúi. Én arra számítok, hogy a választásokkal kapcsolatban is a helyükre kerülnek a dolgok. A másik kérdés, hogy a VMSZ és általa a vajdasági magyar közösség abba a helyzetbe jutott, hogy senkinek sem lehet többé a kistestvére, és senki sem pofozhatja fel. Sokat kellett ezért küszködni. Mi ezelőtt hat-hét évvel a szakadék szélén voltunk, olyan értelemben, hogy teljesen el fogjuk veszíteni politikai önállóságunkat, abból a helyzetből kellett visszakapaszkodni, s mára oda jutottunk, hogy önálló politikai erő vagyunk, önállóan megszerzett mandátummal. Ezért szabadon tudunk véleményt formálni és nyilvánítani, szövetséget kötni. Úgy tudunk kis politikai erő lenni, hogy ugyanakkor önállóak vagyunk.  A 2012-es év sok tekintetben a tektonikus mozgások, a változások és a nagy átalakulások éve volt, ebben a folyamatban hála a jó Istennek, hogy talpon tudtunk maradni, s ebből a pozícióból az utat keresve és az érdekeket figyelembe véve, s ezekről számot vetve fogjuk partnerkapcsolatainkat építeni.