A Majdány-Rábé Helyi Közösség Napját és egyben a Majdányiak-rábéiak VI. Találkozóját a Magyar Nemzeti Tanács és a törökkanizsai önkormányzat támogatásával tartották meg a hétvégén. A rendezvényt négy évvel ezelőtt egészítették ki főzőversennyel, ami igen népszerűvé vált.
![Falusi forgatag Majdányon (Szabó Nóra felvétele) Falusi forgatag Majdányon (Szabó Nóra felvétele)](/Magyar%20Sz%C3%B3/Import/123234/image-thumb__123234__msz-article-nocrop-own/cms-image-000121087.jpg)
Falusi forgatag Majdányon (Szabó Nóra felvétele)
– Én először vagyok itt, de nagyon jó a benyomásom, jól érzem magam. Bár a faluból még nem sok mindent láttam, de a zene, amivel szórakoztatnak bennünket, az kiváló. A Csókai Cimborák nagyon jó hangulatot csinálnak – mondta Bogdán Zsófia, aki Zentáról érkezett főzőtársaival. – Sertéshússal dolgozunk, mint a többi csapat is. Ez az alap. Mindenki kapott 2,5 kg húst, a többi hozzávalót mindenki magának intézi. Ettől is lesznek annyira különbözőek az ízek, de ez csak jó, hiszen a zsűri is változatosabb ételeket kóstolhat.
– Mi is jól érezzük magunkat. Mindig is jól fogjuk... Engem nem tud letörni semmi, semmilyen vita, torzsalkodás, jó közösségben minden jó. Különben meg 5 napja lettem nagyapa, szóval ez a falunap nekem külön öröm és ünneplés is egyben – mondta Dobróka Géza Oroszlámosról, akinek a csapata tökéletesen tükrözte azt a falunapi jókedvet, ami általában az ember fejében megjelenik, ha el szeretne képzelni egy klasszikus, vendégektől nyüzsgő, bográcsokban fortyogó ételekkel teli főzőversenyt.
A népes társaság húsz csapatra oszlott, ennyien neveztek be a versenyre. Jöttek Zentáról, Csókáról, Padéról, Törökkanizsáról, Temerinből, Oroszlámosról, Magyarkanizsáról és természetesen több helyi csapat is jelen volt.
![A nyertes csapat Zentáról Bogdán Zsófiával (Szabó Nóra felvétele) A nyertes csapat Zentáról Bogdán Zsófiával (Szabó Nóra felvétele)](/Magyar%20Sz%C3%B3/Import/123235/image-thumb__123235__msz-article-nocrop-own/cms-image-000121083.jpg)
A nyertes csapat Zentáról Bogdán Zsófiával (Szabó Nóra felvétele)
Mihók Kucora Eszter, a Vadvirágok Művelődési Egyesületének az elnöke és egyben a program egyik szervezője elmondta, hogy a főzés mellett nagy hangsúlyt helyeznek az „elszármazottak találkozójára”, ami szintén a napi program része, amikor a falu jelenkori és egykori lakói újra beszélgethetnek, ehetnek vagy táncolhatnak egy jót az esti utcabálon.
– Azt akartam, hogy a család együtt legyen. Itt vannak az unokáim is, a lányom, a vejem... itt vagyunk mindannyian. Először picit meglepődtem, hogy az út mellett van a vigadalom. Általában kissé távolabb tartják, vagy mellékutcában, de itt, ebben a világvégi két faluban szinte nincs is forgalom, akár az úton is táncolhatunk. Kiváló a hangulat, jó a zene, jól érezzük magunkat – mondta Klajner János, aki Temerinből érkezett, és a Tarka Világban olvasott a rendezvényről.
A főzőverseny eredményét Ments András, az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend vajdasági szekciójának a képviselője, Molnár Dániel vendéglátóipari szakember és egy helybéli háziasszony, Likár Erzsébet ismertette. Az első helyezést Zenta kapta, jutalmukat Bogdán Zsófia vette át, második helyezett egy majdányi csapat, Pap Rita képviseletében, és a harmadik helyezett is majdányi csapat, melynek nevében Likár József vette át a kitüntetést.
A rendezvénynek kiemelt vendégei között volt Pásztor István, a VMSZ elnöke, Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke ésÚjhelyi Nándor, a törökkanizsai KKT elnöke.
Az ünnepi köszöntőt és díjátadót játékos vetélkedő és hosszan tartó utcabál kísérte.
![A temerini csapat Klajner Jánossal (Szabó Nóra felvétele) A temerini csapat Klajner Jánossal (Szabó Nóra felvétele)](/Magyar%20Sz%C3%B3/Import/123236/image-thumb__123236__msz-article-nocrop-own/cms-image-000121084.jpg)
A temerini csapat Klajner Jánossal (Szabó Nóra felvétele)
![Az oroszlámosi csapat Dobróka Gézával (a kép jobb szélén) - Szabó Nóra felvétele Az oroszlámosi csapat Dobróka Gézával (a kép jobb szélén) - Szabó Nóra felvétele](/Magyar%20Sz%C3%B3/Import/123237/image-thumb__123237__msz-article-nocrop-own/cms-image-000121085.jpg)
Az oroszlámosi csapat Dobróka Gézával (a kép jobb szélén) - Szabó Nóra felvétele
![A Csókai Cimborák (Szabó Nóra felvétele) A Csókai Cimborák (Szabó Nóra felvétele)](/Magyar%20Sz%C3%B3/Import/123238/image-thumb__123238__msz-article-nocrop-own/cms-image-000121086.jpg)
A Csókai Cimborák (Szabó Nóra felvétele)
![Ünnepi díjátadás, a mikrofonnál Ments András (Szabó Nóra felvétele) Ünnepi díjátadás, a mikrofonnál Ments András (Szabó Nóra felvétele)](/Magyar%20Sz%C3%B3/Import/123239/image-thumb__123239__msz-article-nocrop-own/cms-image-000121088.jpg)
Ünnepi díjátadás, a mikrofonnál Ments András (Szabó Nóra felvétele)
![Játékos vetélkedő (Szabó Nóra felvétele) Játékos vetélkedő (Szabó Nóra felvétele)](/Magyar%20Sz%C3%B3/Import/123240/image-thumb__123240__msz-article-nocrop-own/cms-image-000121089.jpg)
Játékos vetélkedő (Szabó Nóra felvétele)