Nincs, vagy ellentmondásos az Európai Unió kisebbségi politikája? Az utóbbi hetek eseményeivel kapcsolatban egyre többször vetődik fel ez a kérdés. A válasz egyszerű: hivatalosan nincs, a gyakorlatban azonban ellentmondásos. Arra hogy mennyire nincs, jellemzően rávilágít, hogy milyen kevés esélye van a romániai magyar pártnak, az RMDSZ-nek a Nemzetiségek Föderatív Uniójával együtt indított kezdeményezésnek, hogy a nemzeti kérdéseket is iktassák be az EU joganyagába. Az Európai Bizottság ugyanis a kezdeményezést már habozás nélkül elutasította, azzal az indoklással, hogy ezek a kérdések a tagállamok hatáskörébe tartoznak. (Nem sokkal több sikert ígér az RMDSZ másik kezdeményezése sem, hogy a határon túli magyar állampolgárok alakítsanak közös pártot, hogy számarányuknak megfelelő képviselőhöz jussanak Magyarország parlamentjében.) Az ellentmondásosság pedig abból fakad, hogy az EU a gyakorlatban arra kényszerül, hogy igenis foglalkozzon ezekkel a kérdésekkel. Kettős vonatkozásban. Egyrészt azért, mert a kisebbségek helyzete lényeges része az emberi jogok érvényesülésének, ami már európai ügy. Másrészt, az új tagok felvételére vonatkozólag a tagállamok mind gyakrabban megfogalmazzák a kisebbségek helyzetével kapcsolatos követelményeket. (Ez azzal válik európai ügyé, hogy a felvételi tárgyalások csak akkor zárulhatnak le, ha minden tagállam jóváhagyja egy-egy fejezet lezárását.)
Jellemző ezzel az utóbbival kapcsolatban két új keletű esemény is. Már Koszovó megmutatta, hogy az EU-nak foglalkoznia kell az egyik legösszetettebb nemzeti kérdéssel: valamelyik országnak egy része „egyoldalúan” kiszakadhat-e. Újabban Vajdaság kérdése is ismét európai ügy lesz, ugyanis Szerbiában nagy vihart kavart Jelko Kacinnak, az Európai Parlament Szerbiával kapcsolatos jelentéstevőjének a nyilatkozata: „Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a közeljövőben áthidaljuk a sikeres csatlakozási tárgyalások útjában álló strukturális és bilaterális kérdéseket. Vajdaság autonómiája az egyik ilyen kérdés.” Mert hiába hangsúlyozta a Politikának adott nyilatkozatában Pásztor István, hogy Kacin nyilatkozata nem beavatkozás Szerbia belügyeibe, a szerb sajtóban valósággal hisztérikus hangulat alakult ki. Annak hangoztatásáig, hogy Vajdaság ki akar szakadni, és az Európai Unió ennek elismerését a csatlakozás feltételéül szabja. A másik ilyen esemény pedig az, hogy az Európai Parlament képviselői közül Gál Kinga fideszes és Tőkés László erdélyi képviselő, az Európa Tanács parlamenti közgyűlése által Strasbourgban megrendezett meghallgatáson pedig sokan mások megfogalmazták a követelést: „Szerbiának az EU-csatlakozás előtt szavatolnia kell a kisebbségi jogokat.”
Az elmélet és a gyakorlat közötti fenti ellentéten kívül ellentmondásos a tagállamok viszonya is ezekhez a kérdésekhez. Közismert például, hogy Koszovó függetlenségének elismerése kapcsán az EU két csoportra szakadt: a többség elismerte a függetlenséget, öt tagállam (azok, amelyek saját országrészük kiválásától félnek vagy már ilyen kiválással állnak szemben) viszont nem. Az már csak újabban jelentkező különbség, hogy Nagy-Britannia elismerte, sőt sürgette Skócia népszavazását a kiszakadásról, Spanyolország viszont a népszavazás jogát megtagadja Katalóniától. (Ebbe persze beleépült, hogy a közvélemény-kutatás szerint Skóciában a lakosság 56 százaléka a kiszakadás ellen van, és csak 41 százalék akar függetlenséget, Katalóniában viszont csak a lakosság 24,1 százaléka voksolna a Spanyolországban maradás mellett.)
De ellentmondásos ezeknek a kérdéseknek a kiéleződése az európai országokban. Flandria azért akar kiszakadni Belgiumból, mert nem hajlandó fizetni a „vallonok költséges jóléti államát”, Lombardia azért akar kiválni Olaszországból, mert nem hajlandó vállalni „a szegény Dél terhét”. Dél-Tirolban viszont éppen az a hit táplálja a függetlenségi mozgalom erősödését, hogy kiszakadva könnyebben behozhatnák lemaradásukat az ország többi részéhez viszonyítva. (Itt jelentkezik még egy sajátos ellentmondás: Ausztria, amelynek a két világháború között még „védhatalmi státusa” volt Dél-Tirollal kapcsolatban, most a függetlenségi mozgalom ellen van. Mert fél vagy attól, hogy a Tirolhoz tartozó rész is csatlakozna ehhez a függetlenséghez, vagy attól, hogy Dél-Tirol támogatásának terhe Olaszországtól átszállna rá.) És az EU itt teszi fel a koronát az ellentmondásokra: az a közösség, amely szívén viseli az emberi jogokat, többségében elismerte Koszovó függetlenségét, határozottan Skócia és Katalónia kiszakadása ellen foglalt állást. Annak bejelentésével, hogy az új államnak sorba kellene állnia az EU-tagságért, amiből az egykori ország ellenállása miatt soha nem lenne semmi.
Sok az irracionalitás a nemzetekkel kapcsolatos kérdésekben, ezzel magyarázható, hogy azokkal kapcsolatban annyi a gond és olyan nehezen alakulnak ki a megoldás lehetőségei és módozatai. Ezek az irracionalitások a legnagyobbtól a legkisebbig terjednek. A legnagyobb: a nemzetbe beleépül az a mechanizmus, amely az embereket képesíteni akarta arra, hogy elfogadják: a nemzetért, a hazáért ölni is kell, és meghalni érdemes. Innen a ragaszkodás az ilyen elv alapján kialakult határokhoz: Spanyolország határai lehetnek jelképesek, de a katalánok nem kerülhetnek azokon kívülre. És a legkisebb: hiába az Európa Tanács ajánlásának figyelmeztetése, nem tudnak véget vetni a nemzet politikai és etnikai értelmezése keveredésének. De ez már más téma.
