Szegeden immár ötödik alkalommal emlékeztek meg a 1944-45-ös délvidéki magyar népirtás évfordulójáról. A Gál Ferenc Főiskola Klebelsberg terme megtelt magyarországi és vajdasági politikusokkal, egyházi és civil szervezetek képviselőivel, a rendezvény fővédnöke Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese volt.
A megemlékezésen jelen volt Pásztor István, a VMSZ elnöke, Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke, Wittner Mária, országgyűlési képviselő, Teleki Júlia, a 69 évvel ezelőtt történt szörnyűségek túlélője, Becsey Zsolt egykori államtitkár, a délvidéki népirtással kapcsolatos ügyek tisztázásának egyik legelkötelezettebb harcosa, a szervezők nevében pedig a Délvidék Kutatóközpont vezetői, Forró Lajos és Zakar Péter.
„Minden évben egyre többen vagyunk a megemlékezésen”–– kezdte köszöntőjét Forró Lajos –– „a Csúrogon felállított emlékmű azonban bizonyára soha sem készült volna el a VMSZ hathatós támogatása és segítsége nélkül”. Szegeden a délvidéki megemlékezést egy, Dobák Lászlóné nevével fémjelzett civil szervezet kezdeményezte, később a megyei közgyűlés is lelkesen felkarolta a kezdeményezést, és az ügy mögé állt. Bátor kiállásának elismeréséül Zakar Péter történész és Magyar Anna emlékplakettel ismerte el Dobákné áldozatos munkáját.
Évtizedekig tartó félelem és hallgatás után ma már eljött a hivatalos megemlékezés ideje, hangsúlyozta üdvözlő beszédében Magyar Anna. Azon kell fáradoznunk, hogy a 69 évvel ezelőtt megtörtént szörnyűségek soha többé ne ismétlődjenek meg, s azért kell emlékezni, hogy továbbadhassuk az utánuk jövő generációknak a múlttal kapcsolatos tanulságokat, hátha ezáltal majd sikerül egy kicsit jobbá tenni a világot.
Pásztor István: A vajdasági magyarság és a nemzet nagy utat tett meg 1944-45-től idáig
Pásztor István köszönetet mondott mindazoknak, akik az elmúlt évtizedekben életben tartották az emlékezést, és görcsösen ragaszkodtak ahhoz, hogy bekövetkezzék a múlttal való szembesítés. Egy közösséget a kultúra, a nyelv és a múlt tesz nemzetté. Ugyanakkor nemzetté minket a közös öröm és közös fájdalom is tesz, figyelmeztetett az elnök, majd kitért arra, hogy amióta Magyar Anna a megyei közgyűlés elnöke, azóta az együttműködés Csongrád megye és a Vajdaság között nem csak a két szomszédos ország szomszédos régiójának az együttműködése, hanem gazdagodott a magyar–magyar tartalommal is, ami az ezt megelőző időszakot nem jellemezte.
Pásztor megköszönte Becsey állhatatosságát, a délvidéki ügyért tett fáradozását, amelyek jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy megtörténjen az, ami tavaly megtörtént Csúrogon. Ha az ember összehasonlítja a ’44-45-tel kapcsolatos szerbiai közhangulatot a maival, akkor a különbség ég és föld, hangsúlyozta Pásztor. Öt-hat évvel ezelőtt nem volt szerb politikus, akivel akár egyetlen mondatot lehetett volna váltani arról, mi történt ebben az időszakban a Vajdaságban. Ami pár évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt, az tavaly megtörtént. Az össznemzeti erőfeszítésben a 2013-as év kimagaslóan fontos esztendő. A történészekből álló vegyes bizottság letette az asztalra a közös kutatások eredményét, a szerb parlament pedig elfogadta a kollektív bűnösség elítéléséről szóló deklarációt, amit Pásztor mérföldkőnek tart a két ország kapcsolatában.
Tavaly sikerült felállítani a csúrogi emlékművet, amit az elnök ugyancsak rendkívül fontos eseménynek tart. Azt szokták mondani, ami ebben az ügyben történt, az aktuálpolitikai feladatnak való megfelelés volt szerb részről. Nevezetesen, Szerbia azért lépte meg, mert ennek fejében várta a csatlakozási tárgyalások elindítását. Pásztor szerint, akik ezt állítják, legtöbbször azért teszik, mert savanyú nekik a szőlő. „ Nagyon sokan vannak, akik nem igazán örülnek annak, hogy a dolgok előre haladnak, mert kevesebbet lehet akkor sírni. Azt hiszem, ezeket a folyamatokat most már nem lehet visszafordítani.”
Az elnök meggyőződése, hogy ebben az évben meg fog születni az a szerbiai kormányrendelet, amely jogi értelemben semmissé fogja nyilvánítani azt a 3 közigazgatási döntést, amelynek alapján emberek százait, ezreit hurcolták meg és végezték ki. A történészekből álló bizottság folytatni fogja munkáját, erre a közös akaraton túl megvan a politikai szándék, és a pénzügyi feltételek is biztosítottak. Pásztor szerint hamarosan el kell jutniuk odáig, hogy feltárják az első tömegsírokat, megállapítsák az ott nyugvók identitását, hogy később méltóképpen el tudják temetni az áldozatokat.
Nagy utat tett meg a vajdasági magyar közösség és a nemzet, erről most már nem fordíthat vissza bennünket senki sem, szögezte le Pásztor.
Az egybegyűlteknek Teleki Júlia túlélő idézte fel a vérgőzös időszak szörnyűségeit, amikor 1 éves korában megölték az édesapját, kiűzték őket otthonukból, és a hazáját is elveszítette. Ezekről az eseményekről ma sem lehet rossz érzés nélkül beszélni, a megtörtént borzalmakat a szőnyeg alá söpörni. Teleki tartományi képviselőként már 1992-ben követelte, hogy emlékezzenek meg méltó módon a ’44-45-ös magyar áldozatokról, de szavai csak 20 év után találtak meghallgatásra. „Még mindig várom, hogy kimondják, igenis bocsánatot kérünk azért, ami akkor történt. Nem tudom, meddig kell várni”.
Áder elnök úr bocsánatot kért azért, amit a magyar katonák tettek a szerbek ellen, de a szerb oldalról ez a mai napig nem történt meg. Teleki örömét fejezte ki, hogy legalább itt Szegeden megemlékeznek az akkori délvidéki borzalmakról. Ezek az áldozatok a magyar nemzet áldozatai, ezért emléküket meg kell őrizni, fönn kell tartani.
Wittner Mária arról beszélt, hogy a történelmet mindig a győztesek írják a saját szájuk íze szerint, hogy igazolják kegyetlen tetteiket. Hatvan-hetven éven keresztül hazugságokkal etették a népet, olyan generációkat neveltek ki, akiket már nem is érdekel az igazság, hiszen csak szajkózzák a beléjük sulykolt hazugságokat. Ettől megosztott az ország, mert 25 év nem volt elegendő hozzá, hogy felépítsünk egy egészséges társadalmat, ahol élni jó, ahol az embereknek és a munkának becsülete, az igaz szónak pedig arany fedezete van, figyelmeztetett a képviselő.
A megemlékezést követően kulturális műsor következett: felléptek a Kormorán együttes szólistái, Kónya Sándor csókai zeneszerző-előadó, a csókai II. Rákóczi Ferenc férfikórus, verseket mondott Fazekas S. János és Mózes Anita, Bicskei István és Bicskei Flóra pedig Teleki Júlia, Bogdán József, Wass Albert, Kányádi Sándor és Siposhegyi Péter gondolataiból összeállított előadással mutatkozott be a közönségnek.
