Pénteken este ünnepelte fennállásának 120. évfordulóját a szabadkai Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesület, az 1898-ban alakult Iparos Dalárda jogutódja. Az egyesület 55 éve, 1963-ban vette fel Lányi Ernő nevét.
Az ünnepségen részt vett Pásztor István, a Tartományi Képviselőház és a VMSZ elnöke, Hajnal Jenő, az MNT elnöke, Sutus Áron, a VMMSZ elnöke, dr. Szegedi Piroska, a szabadkai magyar főkonzulátus konzulja, Horvát Tímea, Szabadka város alpolgármestere, Fejsztámer Róbert, a Szekeres Alapítvány elnöke, és több más közéleti személyiség, köztük a művelődési egyesületek képviselői is.
Megalkuvás nélküli élet
Mihályi Katalin, a Lányi Ernő IME elnöke beszédében azt emelte ki, hogy a jubileumi ünnepség tisztelgés mindazok előtt, akik 120 éven át minden akadály, nehézség, tragédia ellenére is megőrizték az egykori iparos dalárdát és annak jogutódját. Úgy fogalmazott, különleges ünnepnap ez, hiszen jelen van hűséges közönségük, ugyanakkor jelen vannak azoknak az intézményeknek, szervezeteknek a képviselői is, amelyekkel jó kapcsolatot ápol az egyesület.
Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke egyebek között a következőket mondta alkalmi köszöntőjében: – Büszke vagyok arra, hogy tíz évvel ezelőtt még én is lányis citerás voltam, hogy édesanyám arcképe is visszaköszön valamelyik tablóról. De igazán arra vagyok büszke, az tölti el az én szívemet is melegséggel, hogy a ma valóságában, a ma Szabadkájának valóságában a Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesület micsoda mérce. Elnökeinek, művészeti és csoportvezetőinek munkáját a példa- és mértékadás hatja át, hogy sokunkkal együtt a kereszténység két évezredes szilárd alapjain állva, ebben a hitben keresztény-nemzeti szellemiségű házacskát teremtettek, „loptak be” életünkbe. Hogy számukra a hit, a nemzet és a haza nem idejétmúlt fogalmak. Hogy kimondják, és őszinte lelkülettel vallják: szavunk, cselekedetünk legyen a megalkuvás nélküli életünk! – hallottuk Sutus Árontól.
A bennünk lakozó csoda
– Amikor az ember ünneplőruhába öltözteti lelkét, hogy a múltra és a szépre emlékezzen egy jeles jubileum alkalmából, akkor igazán a valóság és a csoda között, félúton kénytelen egy pillanatra megállni, hogy elmerengjen elfeledettekről, az emlékekben még elevenen élőkről és a ma ünnepeltjeiről – kezdte alkalmi köszöntőjét Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke. Felidézte azt az utat, amely 1898-tól, az Iparos Dalárdától az Iparos és Polgári Dalegyleten át a Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesületig vezetett.
– Az egyesület 1963-ban nem véletlenül veszi fel Lányi Ernő neves szabadkai zeneszerző nevét, hiszen az ő megjelenése Szabadkán Kosztolányi Dezső szavaival: „átalakítóan hatott az egész városra. Elég volt közelsége, az ő varázsos, sugallatos egyénisége, s az alföldi buckák fölött muzsika zendült, a szabadkaiak zenélni kezdtek… Nagy nevelő volt.” Mint ahogy „nagy nevelő volt” az egyesület másik két olyan személyisége is, akiknek köszönhetően ismerhettem meg igazán a „Lányit”. Az egyik Varga Péter tanár úr volt, akinek több mint fél évszázados zenetanári, karvezetői, zeneszerzői, társadalmi-kórusmozgalmi tevékenységének anyajegye: a következetesség, a romlatlan hűség és az igazságosság volt. Egy életen át tartó ragaszkodás az édesapjától tanult népdalokhoz, citerajátékhoz és a daltanításhoz. Az emlékekben még elevenen élő másik személyiség dr. Szöllősy Vágó László főtitkár úr volt, aki egyike volt azon keveseknek, akik e táj szülöttjeként mindig is úgy érezték, hogy mint anyanyelvet, azt a magyar nyelvet és népdalkincset örökölték, amely a végtelen időben őseink erkölcsét, kultúráját, tapasztalatát őrzi, amely ha sorvadni, szegényedni kényszerül, akkor sorvadni, szegényedni kényszerülnek a közösségekhez kapcsolódó gondolatok és emlékek is. Ő és kedves felesége, Veronika, 2004-ben vette át a zenei csoportok vezetését, s tették ezt halálukig – tette hozzá Hajnal Jenő, aki így folytatta:
– Emléküket megidézve elmereng az ember, és közben megnyugszik, mert érzi, látja és tapasztalja, hogy általuk a csoda benne is ott lakozik. De egyúttal azok csodája is, aki százhúsz éven át iparosként, magyarként, műkedvelőként, dalárdatagként, népművelőként és újságíróként hittek abban, hogy olyan értéket őriznek és teremtenek önmaguknak és közösségüknek itt Szabadkán, a Bácskában, a Délvidéken, amely nem hagyja el őket, amelyet nem vehet el tőlük sem az irigység, sem a rosszindulat, sem pedig újra szabdalt országhatárok fájdalmas gyásza. Ezért tudunk ma is megmaradni és itt maradni, mert ebből az érzésből táplálkozunk, miatta nem csuklunk össze még akkor sem, ha elesünk, mert érte érdemes mindig felállni; mert megtanított bennünket az elmúlt száz év úgy sírni, hogy azért mindig tudjunk mosolyogni is – szögezte le az MNT elnöke.
Akiknek jövőnket köszönhetjük
– Nomen est omen, mondhatnánk, és igazunk is volna, a név valóban kötelez. De nem egyetlen névről van itt szó! Nem csak Lányi Ernőre kell gondolnunk, akinek 55 éve viseli nevét az egyesület. Hanem – és elsősorban – az iparosról, mint névről, pontosabban mint fogalomról – hangsúlyozta ünnepi beszédében Pásztor István, a Tartományi Képviselőház és a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke.
– Milyen fogalmat, magatartást, elképzelést, törekvést jelöl az 1898-ban Iparos Dalárdaként alakult egyesület, ami 1928-ban Iparos és Polgári Dalegyletre változtatta a nevét? Talán nem tévedek, ha azt állítom, hogy olyan emberekre számított, olyan emberekből állt össze az egylet, akikről az embernek a munka jut eszébe. A munka és a szorgalom. Az iparosok jelentették minden valamire való vidéki város alapját. Így volt ez Szabadkán is, ahol dalos kedvű iparosok egyletet alapítottak, mert a szépség iránti vágy töltötte be a lelküket – szögezte le Pásztor István, aki arról is szólt: polgárnak lenni nyitottságot jelent és vágyat arra, hogy önmagunk fejlesztésével többé váljunk annál, amire a hétköznapi életünk predesztinál. Ezt a lehetőséget teremtette meg az Iparos Dalárda, ezt a hagyományt viszi tovább a Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesület.
– Lányi Ernő, németül olvasva Jókait, döbbent rá arra, hogy ő magyar. Régi kedves történetem ez, amikor temetik a közösséget, amikor siránkoznak vagy éppenséggel lenézik életerejét, akaratát, szívósságát, amikor azzal példálóznak, milyen kicsik is vagyunk mi, magyar nemzethez tartozók Európában, akkor eszembe jut városunk embere, Lányi Ernő, akinek úgy alakult az élete, hogy noha Pesten született, másutt nőtt fel, nem tudva magyarul, de visszatalált és akarta nemzetét – emelte ki a VMSZ elnöke, hozzátéve, Lányi abban az évben érkezett Szabadkára a színházhoz, amikor Kosztolányi Dezső született, vagyis 1885-ben.
– A világjárt Lányi Ernő a világot leli meg Szabadkán – erre is szoktam gondolni, amikor a nagyvilág hívó hangjáról hallok beszélni, az érvényesülés lehetetlenségéről vagy arról, hogy szűk és kicsi ez a város. Attól függ, kinek mekkora hozzá a kedve és a tehetsége. Lányi Ernőnek annyi kedve és tehetsége volt Szabadkához, hogy nem csak sajátjának tekintette, de fel is virágoztatta zenei életét. Jellemzőnek tartom, hogy sem a filharmónia, sem a zenede nem kapkodott azért, hogy felvegye a nevét – nyilván voltak, akiknek ez ügyben dolguk lett volna, de önzésük vagy tudatlanságuk, esetleg mindkettő gátolta őket abban, hogy sikerre vigyenek egy ilyen fontos ügyet. Történelmünk az előttünk járók tevékenységének őrzése és megbecsülése, ami a névadásban is jelen kell, hogy legyen. Ezen a mulasztáson, méltatlan pozíción változtatott 1963-ban Varga Péter. Az ő nevét kell említenünk, aki egészen haláláig dolgozott az egyesületben, azon igyekezve, hogy neves karnagyként elődeihez méltóképpen vezesse a dalárdát. Hálás szívvel idézzük fel Varga Péter emlékét, amiképpen a Szöllősy Vágó házaspár odaadását is meg kell említenünk – mondta Pásztor István.
– Amikor 120 évvel ezelőtt Iparos Dalárda alakult városunkban, akkor nem csak ez történt, de nem függetlenül történt: 1896 karácsonyán vezették be a villanyvilágítást, 1897-ben indult útjára a villamos, megalakult a művelődésre serkentő Szabad Lyceum. Hatalmas változások és nagy lehetőségek korszaka volt a tizenkilencedik és huszadik század fordulója, voltak ehhez emberek és volt hozzá akarat. Hogy könnyű volt-e? Arról a városi tanácsok, a részvénytársaságok, a kezdeményezők és támogatók történetét olvasva szerezhetünk tudomást. De élettapasztalatunk birtokában bátran mondhatjuk, nem volt könnyű. De nem is azért tették a dolgukat azok, akik ilyen küldetéseket vállaltak, mert könnyűnek gondolták a feladatot. Hanem azért, mert az emberpróbáló körülmények nem vehetik el az alkotó emberek kedvét. Úgy hiszem, ez a mai ünnep egyik legfontosabb üzenete. Köszönöm, hogy egy vállalkozó kedvű, hagyományokat éltető és teremtő, a nevéhez méltó módon tevékenykedő egyesületet, annak tagságát és vezetőit, pártolóit és követőit köszönthetem. Megköszönve munkájukat, kitartásukat és azt, hogy nem engedik elfelednünk, mivel tartozunk azoknak, akiknek történeteinket és ezáltal jövőnket köszönhetjük – hangsúlyozta beszédében Pásztor István.
Az alkalmi műsorban felléptek: az adai Musica Humana Kamarakórus, az oromi Petőfi Sándor ME népdalköre, Horváth Emma, az Életjel Csáth Géza Művészetbaráti Kör vezetője, Tóth Noémi fuvolaművész, Német György zongoraművész, Jónás Gabriella színművésznő, a Lányi Ernő IME művészeti vezetője, az egyesület Veronika népdalköre és Cserebogarak citerazenekara. A műsort Miklenovics Aranka vezette.
Pekár Tibor, Szabadka zenei életének krónikása Lányi Ernő szabadkai éveiről tartott előadást. Szavai nyomán egy sokrétű munkásság képe bontakozott ki: zenetanár, a zenede igazgatója, karnagy, zeneszerző, zongorista, népnevelő volt. – Mi most azért jöttünk össze, hogy ne hagyjuk Lányi emlékét elveszni, hiszen Szabadkán ő – és itt most Dettre Jánost idézem – „kultúrát teremtett a sivó homokon, s a közömbösségből kitenyésztette a lelkesedést.” Másként megfogalmazva: olyan nagy dolgokat vitt véghez Szabadka zenei életében, mint előtte és utána is – senki más – mondta egyebek között Pekár Tibor.
Mindazok, akikkel a Lányi Ernő IME jó és gyümölcsöző kapcsolatot ápolt, emléklapot vehettek át a jubileumi összejövetelen. A városháza dísztermében megtartott rendezvény ideje alatt a közönség alkalmi kiállítást láthatott az egyesület múltját felidéző fotográfiákból és tárgyakból, valamint megtekinthették a Gránátalma hímzőszakkör tagjainak munkáit is.
