Emlékeinket megőrzik

Valamennyien ragaszkodunk a gyökereinkhez, őseinkhez, illetve azokhoz, akik megalapozták a jelenünket és a jövőnket. Azokhoz, akik nélkül ma nem lennénk azok, akik vagyunk, vagy akik nélkül nem tartanánk ma ott, ahol tartunk. Az élet rendjéhez tartozik a születés és az elmúlás is, s ezzel együtt az emlékezés is. Jan Assmann német vallástörténész Az emlékezés kultúrája című könyvében egyéni és kollektív emlékezetet különböztet meg. Véleménye szerint a kollektív emlékezet kapcsán mindig felmerül az a kérdés, hogy egy adott közösségnek mit nem szabad elfelejtenie, viszont a kollektív emlékezet sokszor olyasvalamit is takar, amit az adott közösség tagjai egyáltalán nem élhettek át, hiszen azok az események a születésük előtt történtek. Hogyan „emlékezhetünk hát olyasmire, amit át sem éltünk?” – merül fel a kérdés Assmann könyvében.

A közép-bánáti Tordán az utóbbi évtizedekben a meglévők mellett számos emlékhelyet alakítottak ki annak érdekében, hogy a múlt eseményei és hagyományai ne merüljenek feledésbe. Ezek az emlékhelyek a tordaiak számára rendkívül fontosak, ugyanis ezekkel fejezik ki tiszteletüket elődeik munkájáért és azért az áldozatért, amit őseik a jelen Tordájáért hoztak. Éppen ezért évente legalább egyszer – búcsúkor és falunapkor – meglátogatják azokat, és elhelyezik rajtuk az emlékezés virágait.

Kónya Lívia pszichológus szerint az emlékhelyek közelebb hozzák az elhunytakat az emlékező személyekhez.

– A segítségükkel erősebbnek érezhetjük a kötődést, mintha csak a gondolatainkban emlékeznénk vissza rájuk. A különböző szobrok, emléktáblák és emlékművek egyfajta tiszteletet is nyújtanak az adott személynek. Nem szabad megfeledkeznünk azokról sem, akiknek személyesen nem volt lehetőségük ismerni az elhunytakat, így egyedül csak az emlékhelyek segítségével térhetnek vissza a múltba. Ezáltal a jövő generációi sem fognak megfeledkezni azokról, akik fontosak – véli a megkérdezett pszichológus.

A római katolikus egyház álláspontja szerint a halál az élet velejárója. Ft. Masa Tamás tordai plébános ehhez hozzáfűzte, hogy a keresztények hisznek abban, hogy a halál nem a végpont, hanem az örök életnek a kezdete.

– A temetőben tisztelettel kell viselkedni, mert az nemcsak egy egyszerű porta, hanem egy megszentelt hely, ahol azok a megkeresztelt és a nem megkeresztelt emberek nyugszanak, akik a föltámadás napját várják – közölte Tamás atya.

TORDA TELEPÍTÉSE

Tordát már a XIII. és XIV. századi dokumentumok is településként emlegetik, sőt a Mercy-féle térképekre is feljegyezték. A területen egymást váltogatták a lakott és a lakatlan időszakok, jártak erre a tatárok és a törökök is. A hosszú távú letelepedést gátolta a vidék mocsaras jellege is, amit csak Mária Terézia uralkodása idején csapoltak le, hallottuk Dobai Jánostól, a tordai helyi közösség tanácsának elnökétől.

– Nekünk 1776-tól maradtak fenn írásos dokumentumaink, amelyek alátámasztják azt, hogy ez a Torda az a Torda, amit már a mai értelemben vett Tordának tekintünk. Akkor települt be az első százhúsz dohánytermesztő család Szeged és Makó környékéről. Ez a folyamat egészen 1798-ig tartott, amikor is a falu megkapta a Torda Szerződéses Település nevet. Torda első templomának és iskolájának a közös épülete 1804-ben épült fel, ami a mai helyi közösség épülete és a piactér között terült el. A mostani templomot 1848-ban építették. A szabadságharc idején felgyújtották a tornyát, sőt az itt élők házait is, ezért a lakosság visszamenekült Szeged környékére, és csak négy-öt évvel később, amikor jelezték a számukra, hogy a terület ismét biztonságos, akkor jöttek vissza. A lerombolt házaikat újjáépítették, és a templomot is rendbe hozták. Ezen a vidéken gróf Pejácsevich birtokait művelték a helyiek, később a módosabbak bérbe is vehették a földeket. 1904-ben zajlott le a megörökölés folyamata, amikor is a tordaiak megvásárolhatták a gróf örököseitől a földterületeket, s ekkor lettek a tordaiak földbirtokosok. A falut 1937 és 1946 között Vujićevónak is hívták. Ezt a nevet a falu egy képviselő-jelöltről kapta, aki annak idején egy választási kampány keretében látogatott el Tordára. A politikus rengeteg kecsegtető ígérettel érkezett – vasutat, hidat, csatornát és folyót kínált –, ami az akkor itt élőknek nagyon tetszett, s el is nevezték róla a települést. A képviselőt megválasztották, de az ajánlatokból nem lett semmi. Egy tordai küldöttség többször is elment a képviselőhöz, hogy számon kérjék, de sosem fogadta őket, s ekkor döntöttek úgy, hogy Torda marad a település neve – mesélte a beszélgetőtársunk, majd hozzátette, hogy a falunak valamikor zsidó temetője is volt.

– Több zsidó család is élt itt, de mára már a nyomát is alig lehet ennek látni, a temetőjük területét benőtte a gaz, csak egy-két síremlék maradt meg, emlékeztetőül. A falu szélén található a katolikus temetőnk, ami elég nagy területen fekszik, ahol a temetéseket szervezzük, illetve ahova eljárunk leróni tiszteletünket elhunytaink előtt – tette hozzá Dobai.

EMLÉKTÁBLÁK, EMLÉKMŰVEK

Torda nagyon sokáig egyetlenegy köztéri emlékhellyel büszkélkedhetett, a kultúrotthon előtt 1951-ben felállított emlékművével, ami a második világháborúban elesett 36 tordai harcosnak állított emléket. A másik nem köztéri emléktáblájuk a temető kápolnájában volt elhelyezve, a Fájdalmas Szűz Mária-szobor talapzatára, és ez annak a több mint száz harcosnak állított emléket, akik az első világháborúban az orosz és az olasz hadszíntereken estek el. Ez az emléktábla 1920-ban Prém Péter, akkori plébános jóvoltából készült el, aki egy réztáblára vésette az eltűnt harcosok nevét, de a tanácselnök szavai szerint az idő vasfoga megtette a hatását, és a táblán már alig tudták elolvasni az érintettek nevét.

– Mi úgy éreztük, hogy a hőseink méltóbb emlékhelyet érdemelnek, ezért a Magyar Nemzeti Tanács támogatásával a háború befejezésének századik évfordulója alkalmából, tehát 2018-ban, a kápolna külső falára készítettünk egy új, márványból készült emléktáblát. 2003 folyamán több nagyobb jubileumot is ünnepeltünk, a betelepülési folyamat lezárulásának a 205. évfordulóját, abban az évben volt 200 éve annak, hogy felépítették a falu első iskoláját és templomát, valamint az úgynevezett megörökölési folyamatnak a 100. évfordulóját is ünnepeltük. Ez arra ösztönzött bennünket, a helyi közösséget és a tordai egyházközösséget, hogy egy emlékkeresztet állítsunk fel a templomkert sarkán az első telepesek tiszteletére. Az emlékhely és a kereszt Fejes István amatőr festő, Fürtön István fafaragó és még néhány helybeli polgár közös munkája. Ez a jelképe és a megtartó ereje a jobb időket is megélt magyar településnek, közösségnek. Az emlékkereszt méltó és örök emléke falunk múltjának, de a jelenének és jövőjének is. Ezek az emlékhelyek nagyon fontosak a számunkra, mert általuk tudunk emlékezni a múltra, tisztelegni a hőseink és az őseink, illetve azon személyek emléke előtt, akik köztiszteletben állnak köreinkben a munkásságuk miatt. Éppen ezért helyeztünk el emléktáblát Fejes István amatőr festő és Dobai József helytörténész szülőházán, illetve Csorba Béla újságíró tiszteletére a családi házánál – részletezte Dobai.

AZ EGYETLEN KÖZTÉRI SZOBOR

A tordaiaknak 2014-ben adódott lehetőségük arra, hogy valakinek a tiszteletére egy köztéri szobrot állítsanak fel. Akkoriban Bánátban még egyetlen Szent István-szobrot sem avattak fel, ezért a helyi közösség úgy döntött, hogy államalapító királyunk tiszteletére állíttat szobrot azzal a céllal, hogy a megemlékezésekre a környékben élő többi magyar szórványközösséget is összegyűjtse. A szobor Vékony Lajos szabadkai keramikus iparművész alkotása. A helyi közösség a mellszobor környékét is rendezte, színes téglákkal rakták körbe a teret és világítással látták el.

– A szobor egy olyan érték lett az elmúlt évek során, mely nemcsak a tordai magyarságot kovácsolja össze, hanem az egész közép-bánáti régió szórványmagyarságát – tette hozzá a tanácselnök.

KOPJAFÁK

A tordaiak azokról az őseikről sem feledkeztek meg, akik az 1848/49-es szabadságharc idején valamelyik fronton jártak vagy akkor estek el, amikor a falut és a templomot kifosztották majd felgyújtották. 2010. március 15-e óta az anyaországi testvértelepülésüknek, Bihartordának köszönhetően ünnepélyes keretek között jöhetnek össze a helyiek, a bihartordaiak és az erdélyi aranyostordaiak, hogy leróják tiszteletüket a szabadságharc hősei előtt. A tordai templomkertben helyet kapott egy másik kopjafa is, amit az aracsi pusztatemplomhoz szántak. A kopjafát a budapesti Falvak Kultúrájáért Alapítványtól kapták, és 2004-ben azért lett az Tordán elhelyezve, mert a rossz időjárási körülmények miatt abban az évben az aracsi pusztatemplom helyett Tordán szervezték meg az emlékünnepet, illetve a tordaiak attól féltek, hogy megrongálják a kopjafát.

AZ ARACSI PUSZTATEMPLOM

Beszélgetésünknek ezen a pontján bennem felmerült az a kérdés, hogy honnan a kapcsolat a tordaiak és az aracsi pusztatemplom között.

– Élt és dolgozott Tordán egy Vajda János, aki Törökbecséről, illetve Aracsról származott. Ő sokszor járt az aracsi pusztatemplom környékén, és látta, hogy a templom egyre rosszabb állapotba kerül. Az ő kezdeményezésére hoztuk létre az Aracs Hagyományápoló Társaságot, mely azt a feladatot tűzte ki célul maga elé, hogy felhívja a figyelmet az aracsi pusztatemplomra, mely korát tekintve egy több százéves magyar történelmi emlék, ami arra emlékeztet bennünket, hogy a magyarságnak ezen a vidéken több évszázados múltja és keresztény hite van. Maga a templom gyönyörű, és ha az ember elmegy oda, különleges élményben lehet része. Vajda úgy érezte, hogy ezt az emlékhelyet meg kell őrizni és fel kell karolni, és e társaság munkájának köszönhető az, hogy a közvéleményben is tudatosult a pusztatemplom létezése, illetve akkor kezdtek felfigyelni rá a helyi politikusok és a magyarországi intézmények is, akik elkezdték támogatni a pusztatemplom megőrzésére vonatkozó törekvéseinket. A társaság egész évben karban és tisztán tartotta a templom környékét, illetve július végén megszervezte az emlékünnepet. Sajnos Vajda János egészségi állapota jelentősen leromlott az utóbbi években, és mivel nem találtak megfelelő utódot arra, aki átvenné a társaság vezetését, így az megszűnt. A Magyar Nemzeti Tanács javasolta, illetve kérte, hogy valamilyen módon folytassuk a munkát, és felkérték a Torontáltorda Településfejlesztési Alapítványt arra, hogy a Magyar Nemzeti Tanács mellett legyen egy társszervezője az emléknapnak. A tavalyi évtől kezdve szervezzük közösen az ünnepséget. Megboldogult Pásztor István elnök úr is sokszor mondta, hogy nem szabad felhagyni ezzel az ünnepséggel, mert nekünk az a feladatunk, hogy tudatosítsuk az emberekben, illetve a közvéleményben, hogy ez az emlékhely létezik. A pusztatemplom megőrzésére, az épület konzerválására a Magyar Kormány is biztosított forrásokat. Az elképzelés az az, hogy a Szerb Kormány is támogatja a szakrális épület megőrzését, illetve karbantartását. A terveink szerint lesz itt egy emlékpark kialakítva, mely állandó felügyelet alatt fog állni, további feltárásokat is szeretnénk végezni, mert valószínűleg egy ekkora templom mellett egy településnek is helyet kellett kapnia. Mi abban bízunk a Magyar Nemzeti Tanáccsal és Vajdasági Magyar Szövetséggel együtt, hogy a Szerb Kormány is hamarosan becsatlakozik a megőrzési, illetve a feltárási folyamatba a saját részével. A rövid távú terveink között szerepel az áramellátás, az aszfaltút és a kerítés biztosítása. Ezek voltak az Aracs Hagyományápoló Társaság elképzelései is – zárta gondolatait Dobai János.