Erősödő végvár

A megadott címre igyekszem: a palánkai magyar művelődési egyesület elnökével abban állapodtunk meg, hogy a Jugoszláv Néphadsereg és a Miletić utcák kereszteződésénél levő Magyar Házban találkozunk. Verőfényes napsütésben pillantom meg először az állványokkal körülölelt épületet. Első látásra el sem tudom dönteni, hogy egy templomba, egy iskolába, vagy pedig egy közösségi házba léptem-e be. Kisvártatva a tépelődésemre is választ kapok. A mestereken és munkájukat segítő alkalmatosságokon túljutva ugyanis megismerkedek Faragó Zoltánnal és Horvát Tiborral, a helyi magyar művelődési egyesület jelenlegi és egykori elnökeivel, illetve Kovačević Gabriellával, a VMSZ községi szervezetének elnökével. Kisvártatva csatlakozik hozzánk František Gašparovsky plébános is, aki a munkától poros tenyerét lesöpörve nyújt kezet nekem.

Tőle tudom meg, hogy az épület eredetileg iskola volt, amelyet a múlt század harmincas éveiben alakítottak át templommá. Egybenyitották a két tantermet, átmeszelték és megjavították a falakat, és hozzáépítettek egy lakosztályt a helyi plébános számára.

Ezzel pedig megteremtődtek a feltételek arra, hogy a Páduai Szent Antalnak szentelt templomban németül és magyarul is rendszeresen misézzenek, de alkalomadtán horvát nyelven is tartsanak szertartásokat. A második világháborút követően nacionalizálták az ingatlant, így a katolikus egyházról a tulajdonjogot átírták a községre. Bár továbbra is templomként használták, a kisajátítás után pusztulásnak indult az épület. Évtizedes hanyatlás után az első remény a megmentésre akkor csillant fel, amikor a vagyon-visszaszármaztatási eljárást követően a templom visszakerült az egyház tulajdonába. Ekkorra viszont már felújították a Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatása templomot, így 2014-ben megszületett az ötlet, hogy a visszakapott épületet kulturális célokra ajánlják fel. A feladatot a Vecsera Sándor Magyar Művelődési Egyesület vállalta magára – mesélték beszélgetőtársaim.

A megvalósítást a Vajdasági Magyar Szövetség községi szervezetének akkori elnöke, Vladimir Bodor és a most is aktív plébános kezdeményezték. Egyértelmű tehát, hogy a kezdetekről az előttem álló  František Gašparovskyt faggattam.

– Palánkán már akkor létezett Szlovák Ház, így szerettük volna, ha a magyar közösség is kap egy helyet – mesélte a szlovák származású plébános. – Az ötletnek azonban be kellett érnie: több problémát is meg kellett oldani. Ezt a részt például, amely egykoron a plébános lakosztálya volt, az egyház bérbe adta. Három évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az ehhez hasonló gondok elháruljanak, és a projektet egyházi és állami szinten is elismerjék. A célunk ugyanis az, hogy egy multikulturális központot hozzunk létre, amelynek kapui mindenki előtt nyitva állnak. A hagyományok ápolására alapozott össznépi központ terveit nagymértékben alátámasztja az is, hogy az épület nagyon jó helyen áll: a szerb--horvát határátkelőhely csupán 600 méterre van innen, és itt halad el a Duna menti kerékpárút is. Szeretnénk, ha az Unióból érkező vendégek itt ismerkedhetnének meg először azzal a vajdasági életérzéssel, amelyben mi nap mint nap élünk.

A plébánost arról faggatom, hogy az évek folyamán milyen nehézségeken kellett átküzdeniük magukat. Kérdésemre egyértelmű válasz érkezik: a legnagyobb problémát a kezdetektől a felújításhoz szükséges eszközök biztosítása jelentette.

– A katolikus egyház a tulajdonában levő ingatlan felajánlásával járult hozzá ahhoz, hogy a Magyar Ház megvalósuljon – folytatta a plébános, aki kérdésemre elmondja, hogy az egyházi vagyon értéke a hivatalos becslés szerint megközelíti a 360 ezer eurót.

– Az eredeti állapotában felajánlott épület a projekt összértékének 60 százalékát tette ki. Ennek alapján tudtunk pályázni az önkormányzatnál és a tartományi kiírásokon is.

Az első támogatásokból megjavították a tetőszerkezetet és rekonstruálták a falakat, a felújítások második fázisában pedig a tetőteret is átalakították: irodákat, vendégszobákat és egy nagy próbatermet is létrehoztak. Akkoriban összesen csaknem 20 millió dinárt fektettek be. Az épület megmentését követően azonban a projekt egy rövid időre ismét megfeneklett. Eszközök hiányában ugyanis nem tudták befejezni a felújítást. A helyiekben akkor csillant fel újra a remény, amikor Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke is felfigyelt munkájukra. Tavaly októberben Hajnal Jenővel, a Magyar Nemzeti Tanács elnökével együtt meg is látogatták a palánkai magyarokat, és ígéretet tettek arra, hogy támogatják törekvéseiket – mesélte immár Faragó Zoltán.

– Őszintén bevallom, hogy először szkeptikusan fogadtuk az ígéretet. Nagyon gyorsan eloszlatták azonban a kételyeinket: kisvártatva megérkeztek az első befizetések, és végre nekifoghattunk a felújítás harmadik fázisához. Felszereltettük a fűtő- és hűtőrendszert, lefektettük a padlóburkolatokat, jelenleg pedig a külső falburkolatot fejezik a mesterek. A munkálatok elvégzéséhez mintegy 15 millió dinár támogatáshoz jutottunk az MNT jóvoltából – emelte ki az egyesület elnöke.

Az épület befejezéséhez a Magyar Kormány Miniszterelnökségének Nemzetpolitikai Államtitkársága járult hozzá. A munkálatokat nemrégiben Pásztor István, a VMSZ elnöke is megtekinthette, amikor tiszteletét tette a Szent Antal-napi búcsún. A templom védőszentjének ünnepe nagyon fontos a palánkaiak számára, így június 13-án a jövőben is megszólalnak a harangok az immár felújított toronyban: az évnek ezen az egy napján a szentmisét is itt szolgáltatják, így a régi épületben külön helyet kap majd a felszentelt oltár és a misekellékek – mutatta meg a korábban oldalszárnyként használt helyiséget Faragó. Hozzátette, hogy az év többi napján az épületben kiállításokat, rendezvényeket és összejöveteleket szerveznek majd.

– Célunk, hogy a magyar kultúránkat közel hozzuk a velünk együtt élő nemzetekhez. A Magyar Ház a multikulturalizmus sokszínűségének szellemében épül. Az udvart is úgy tervezzük kialakítani, hogy mindkét utcáról szabad bejárást biztosítsunk a látogatóknak. A nyári színpad mellett kis faházakat állítunk fel, amelyeket pályázat útján nyertünk. Ezekben a helyi termékek, hagyományos ízek és a kézimunkázók által készített ajándéktárgyak kapnak majd helyet – vezetett körbe az egyelőre építőanyaggal megrakodott területen az elnök.

A munkálatokat előreláthatólag július végére befejezik, és így a 20. szülinapjára végre méltó székházban folytathatja a munkát a Vecsera Sándor Magyar Művelődési Egyesület, amelynek megalapítását az ezredfordulón tervelték ki az alapító tagok – mesélte kérésemre Horvát Tibor, aki 2005-től 2011-ig töltötte be az elnöki tisztséget.

– Sajnos a 20 alapító közül már csak ketten-hárman élnek. Az első elnök Andriga Sándor volt, akit Faragó Sándor követett. Abban az időben mi, Zoltánnal inkább csak besegítettünk a munkába. Ahogy nőtt az egyesület, úgy növekedett a szakcsoportok száma is, így mire átvettem az egyesület vezetését, addigra már 11 csoport működött. Kórusunk és zenekarunk is volt, de szép számban voltak sakkozók is. Kiváló eredményeket értünk el minden téren: ismertek voltak a kézimunkázóink, tevékeny volt az anyanyelvápoló és a hagyományőrző csoport is. Akkoriban egyszerre volt nagyon könnyű és nagyon nehéz elnöknek lenni. Könnyű volt olyan szempontból, hogy a 200 tagból mintegy 120-an aktívan részt vettek a munkában. Havonta egyszer kiadtuk az Akácos út művelődési folyóiratot, hetente egyszer egy rádióműsort és egyórás televíziós műsort is összeállítottunk. A vezetőség nehézsége csupán abban volt, hogy minderre biztosítani kellett az eszközöket, illetve a feltételeket a munkához. A székhelyünk akkoriban a központban volt, egy elég rossz állapotban levő irodát használhattunk, de megtaláltuk a módját, hogy minden elképzelés megvalósulhasson. Az anyanyelvápolást az iskolákban szerveztük meg, és a próbákra is sikerült mindig termet biztosítanunk. Sokan a mai napig azt állítják, hogy ez volt az egyesület fénykora. A 2010-es évek elejére viszont már érezhető volt, hogy rohamosan fogyatkoznak azok, akik szinte az egész életüket a művelődési egyesületben töltötték el. Elöregedett a tagság, és sajnos nem sikerült fiatalítani.

Faragó Zoltán 2015-ben vette át az egyesület vezetését. Ekkorra már katasztrofális állapotban volt az említett irodahelyiség.

– Az egyik rendezvényünkön le is szakadt a menyezet a felterített asztalra… -- emlékszik vissza a körülményekre a jelenlegi elnök:

 – Miután az élhetetlen helyiségért még bért is kértek tőlünk, akkor úgy döntöttünk, hogy ideiglenesen a VMSZ irodáját használjuk. Akkoriban ugyanis már befejeződtek a befektetés első két fázisának munkálatai a Magyar Házon. Ide szerettünk volna átköltözni, de sajnos egy többéves űr keletkezett, így a folytonosság hiányában elég sok aktivitás megszűnt. Kézzel-lábbal kapálództunk, hogy kihúzzuk magunkat az áldatlan állapotból, és szerencsére összehozott bennünket a sors Sutus Áronnal. A VMMSZ több előadást is biztosított a palánkaiknak, akik ki voltak éhezve a kulturális történésekre, és rendszerint megtöltötték a termeket. Az együttműködésnek köszönhetően ma már látjuk a fényt az alagút végén. 50 körül mozog a tagságunk száma, és van egy húsz fős csapat, akikre mindig lehet számítani. Hanák Rigó Ildikó népdalénekes segítségével újra összekovácsolódott az énekcsoportunk is.

Továbbra is aktív az egyesület kézimunkacsoportja is. Az ügyes kezű asszonyokhoz sűrűn csatlakoznak a férfiak is, akiket leginkább a palacsinta vonz be a hétfői találkozókra – mesélte immár az egyesület alelnöke, Kovačević Gabriella. A VMSZ helyi szervezetének elnökeként ugyanakkor elmondja, hogy az utolsó feljegyzések szerint Palánka községben 1400-an vallják magukat magyarnak.

– Palánkán mind a három iskolában van lehetőség arra, hogy anyanyelvápolás keretein belül magyarul tanulhassanak a gyerekeink. Karcsú Koprivica Márta újvidéki magyartanár vállalta, hogy a palánkai iskolák mellett kijár Csébre (Čelarevóra) is. Jelenleg összesen mintegy 70 gyerek vesz részt az óráin. Régebben évente 90 gyerek is jelentkezett a magyar oktatásra, de a kivándorlás sajnos bennünket is érint, így Bácstóvárosban (Tovariševón) megszűnt az anyanyelvápolás.

Beszélgetőtársaim elmondták, hogy a magyar közösséget leginkább a rendezvények tartják össze. A farsangi bálat már az ötvenes évektől rendszeresen megtartják, de az őszi fesztivál is nagyon népszerű a környéken. Vasárnaponként a szentmise után a VMSZ helyiségében is összesereglenek a palánkai magyarok, ahol ilyenkor a „szent kávé” szertartását ülik meg: beszélgetnek, feketéznek, miközben áttekintik a teendőket is. Terveik között szerepel, hogy újjáélesztik a Csevegjünk magyarul! programjukat is. A közösségi érzést erősítő kötetlen beszélgetéseket hetente többször is meg szeretnék szervezni, hiszen pár évvel ezelőtt sokakat vonzott be az egyesületbe az, hogy például viccek olvasása közben frissíthették fel a magyar nyelvtudásukat.

Mindezekről már én is kötetlenül értesülök, miközben az egyelőre nehezen zárható kaput igyekeznek móresre tanítani az aznapi munkát fejező mesterek. Az utcán állva Faragó Zoltán még egyszer visszanéz az állványokkal takart épületre:

– A szívünk, lelkünk benne van… -- mondta egy sokatmondó sóhaj közepette.