43 évesen már nem a balatonfüredi aktív játékot, hanem a veszprémi állásajánlatot fogadta el Pásztor István, aki május elején hivatalosan is bejelentette visszavonulását. A tizenkétszeres bajnok, tizenegyszeres magyarkupa-győztes, KEK-győztes, olimpiai és világbajnoki negyedik, világválogatott balszélső páratlan pályafutást mondhat magáénak. Tizenöt szezont töltött Veszprémben, 215-ször játszott a magyar válogatottban, szerepelt három világbajnokságon (1993, 1997, 2003), négy Európa-bajnokságon (1994, 1996, 1998, 2004), de pályafutása legnagyobb eredményének az athéni olimpia elődöntőjét tartja.
• Május elején, egy közösségi oldalon jelentette be, hogy nem folytatja balatonfüredi pályafutását, és borzasztóan sajnálja, hogy a saját szervezésű kézilabdatábort sem tarthatja meg.
– Csak amiatt voltam szomorú, hogy elmarad. Tavaly egy jó hangulatú egyhetes tábor volt, amit idén kéthetesre terveztünk. Ez egyfajta tehetségkutatóként működött, ugyan én szerveztem, de a klub, a város, a polgármester sokat segített benne. Miután nyáron már nem is leszek a klub alkalmazásában, ezt így nem vállalhattam.
• Mennyire érte váratlanul, hogy véget ért a balatonfüredi karrierje?
– A klubnál az utóbbi hónapokban volt egy kis bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy ki lesz az edző a következő szezonban. Én két konkrét ajánlatot kaptam: maradok egy évet még Füreden, vagy hosszabb távon a Veszprém alkalmaz utánpótlásedzőként. Egyértelmű volt, hogy egyik kizárja a másikat, de május elején már döntenem kellett. Utóbbit választottam.
• Már fiatalon az Elektromosnál foglalkozott fiatalokkal.
– Azért azt nem mondanám edzősködésnek. A Tromos ificsapatát követően 20 évesen már a felnőttek között játszottam, és akkor volt egy előkészítő korosztály a kicsik között. Olyan 8–12 éves gyerekekkel, akik még a serdülők között sem játszottak, ott tartottam foglalkozásokat. Azért eshetett rám a választás, mert senki más nem vállalta, én viszont ezért kaptam némi pluszpénzt. A leghíresebb tanítványaim a Józsa fivérek, Dávid és Máté voltak, utóbbi válogatott is volt.
• Látott akkor fantáziát az edzői pályában?
– Akkor csak ki akartam próbálni. Aztán amikor Veszprémben egyszer be kellett ugranom egy idősebb korosztályhoz, akkor nagyon rosszulesett, hogy az oldalvonal mellett állva nem játszhattam. Most idősebben lenyugodtam, és megbékéltem a gondolattal, hogy a pályafutásom után edző leszek.
• Vállalna munkát akár felnőttcsapatnál is?
– Így konkrétan nem tervezem, és kevés az edzői tapasztalatom is. Előbb-utóbb viszont kiderül, hogy milyen pedagógus és pszichológus vagyok. Voltam csapatkapitány, akkor jól megértettem magam a társakkal, volt respektem. Sok szakemberrel dolgoztam együtt, úgy számoltam, hogy válogatott- és klubszinten 23 év alatt 25 edzőm volt. Olyanok segítettek, akik híres edzők vagy világklasszis játékosok voltak. Mindenkitől sokat tanultam, szakmailag, pedagógiailag, illetve hozzáállás, stílus és meglátás szempontjából egyaránt.
• Miért éppen a kézilabdát választotta?
– Cegléden éltem, ahol úsztam és vízilabdáztam, de nem tetszett, és el-elmaradoztam az edzésekről. Miután apukám szerette a kézilabdát, abba az irányba terelt, és Nagy Károly személyében olyan edzőm lett, aki megszerettette velem a sportágat.
• Hogyan jellemezné a klubjaiban töltött időszakokat?
– A játék és a sportág megszerettetése Ceglédhez köthető, onnan kerültem a Honvédhoz. A mai fiatalok el sem tudják képzelni, hogy a 80-as években mit jelentett ez a klub a magyar kézilabdában, és mit éreztem, amikor megkaptam az első melegítőmet. Zsiga Gyula irányításával ifjúsági bajnok lettem, sokat fejlődtem, neki köszönhetően kerültem az Elektromosba, mert magával vitt. Ott jött az újabb nagy ugrás, a Joósz Attila-, Kaló Sándor-féle válogatott két balszélsője gyengélkedett, Hunyadkürty János edző pedig engem ajánlott. Jól sikerült a beugrás, nagyon ment a játék minden szinten. A Veszprém egy lassú felemelkedést és 15 csodálatos évet hozott a pályafutásomban, végül Füreden is hat szép szezont tölthettem.
• Melyik volt a legerősebb veszprémi csapat, amelyben játszott?
– Azt hiszem, hogy a 2001–2002-es, amelyik végül Bajnokok Ligája-döntőt játszhatott a Magdeburggal. Ez lehetett volna a legtökéletesebb, ha Éles József teljesen egészséges, számomra így is ez volt az álomcsapat.
• Mit tart pályafutása legnagyobb sikerének?
– Az olimpiai 4. helyet, amit a 2004-es athéni játékokon értünk el. De mögötte szorosan ott van a Bajnokok Ligája-döntő és a 1997-es vb-elődöntő is.
• 2008-ban ugyan maradhatott volna még egy évet Veszprémben, de végül úgy döntött, inkább vált, és olyan csapatba szerződik, ahol több játéklehetőséget kap. Milyen érzés volt, hogy a fiatal Iváncsik Gergő kiszorította?
– 2008-ra már átgondoltam mindent, hiszen keveset játszottam. Iváncsikra nem haragudhattam, az élet természetes velejárója volt, hogy fiatalként átvette a helyemet, én is így kerültem a csapatba anno Igor Zubjuk helyére. Különben is, Geri nagyon jó barátom, ő a lányom keresztapja. Szerintem jól döntöttem, mert az egy veszprémi évet hat csodálatos balatonfüredire cseréltem. Itt még inkább sportolónak érezhettem magam, évi huszon-egynéhány kiélezett mérkőzést kaptam az addigi hét-nyolc helyett.
• Az Aréna 2008-as megnyitóján játszhatott egy all star Veszprém–Veszprém összecsapáson. Ez felért egy búcsúmérkőzéssel?
– Egyértelműen az volt, megható volt, hogy ott álltam a pálya közepén, és mindenki engem tapsolt.
• Melyik régi csapattársából lett a legjobb edző?
– Sótonyi Laciról csak jót mondhatok, rajta keresztül kicsit más szemmel is nézem a szakmát. Le a kalappal előtte, felkészült szakember, akinél nincs kérdőjel, ő edzésre és mérkőzésre ugyanúgy ráhangolódik. Nagyon tetszik a munkája. Csoknyai István is sikeres edző lett, Gulyás Istvánnal összefutottunk, amikor a Gyöngyös ellen játszottunk, Éles Józsi a veszprémi utánpótlásban dolgozik. A régiekkel egyébként is tartjuk a kapcsolatot, egyrészt sokan laknak Almádiban, másrészt Veszprém kisváros.
• Milyen esélyt ad a Veszprémnek a final fourban?
– A végső sikerre is esélyes, mert a legjobb kapusteljesítményt és a legstabilabb védőteljesítményt tudja felmutatni, ezekre épülnek az életveszélyes lerohanások.
• Azt olvastam, hogy imádja a lovakat.
– Voltak is lovaim, de eladtam őket, mert a lovaglással együtt járó mozgás nem volt összeegyeztethető a kézilabdával, emiatt sokszor volt húzódásom, kötöttebbé váltak az izmaim. Hosszú kihagyás után tavaly nyáron szálltam ismét nyeregbe, de ugyanúgy sínylődtem. De biztos, hogy fogok még lovagolni, és vitorlázni is.
• A hétéves kislányának milyen a kapcsolata a sporttal?
– Egyelőre akrobatikus rock ’n’ rollozik, de nem is nagyon erőltetünk mást. Annak örülök, hogy érdeklődik a kézilabda iránt, jól dob, jó a mozgáskoordinációja, talán elmozdul majd az atlétika-torna irányába egyszer.
Pásztor István névjegye
Születési hely, idő: Cegléd, 1971. VI. 5.
Magasság: 192 cm
Testsúly: 87 kg
Posztja: balszélső
Klubjai: Ceglédi Közgép, Bp. Honvéd, Bp. Elektromos, Veszprém, Balatonfüred
Eddigi eredményei: 12-szeres bajnok, 11-szeres kupagyőztes, Eb-6., vb-4., olimpiai 4., világválogatott, Európa-válogatott, háromszor az év játékosa (1996, 1999, 2001), BL-döntős (2002), KEK-győztes (2008), KEK-döntős (1997)
Első válogatottság: 1992. január. 15., Karlstad (Jugoszlávia 21:28)
Válogatottság/gól: 215/851
