2024. május 9., csütörtök
NBA

Életben maradt a 76ers

Élet-halál helyzetben fogadta a Philadelphia a New Yorkot az NBA keleti rájátszásának 1. fordulójában. Miután a Madison Square Garden legénysége a párharc első két hazai meccsét behúzta, a 76ers számára csak a győzelem volt elfogadható, hiszen 0:3-as „gödörből” a liga történetében még soha egyetlen csapat sem fordított meg négy sikerig tartó szériát. A tét nagysága nem roppantotta össze a házigazdát, amely az első félidőben még kis különbségű váltott vezetéssel fej fej mellett haladt a Knicksszel, a térfélcsere után azonban 43:27-es harmadik negyeddel eldöntötte a találkozó kimenetelét. Ebben a munkában a térdsérülése miatt még mindig nem százszázalékos Joel Embiid játszotta a főszerepet, aki 50 pontos playoffkarriercsúccsal vette vállára csapatát.

A péntek hajnali játéknap másik keleti összecsapásán is közelebb zárkózott a pályahátrányban lévő gárda, az Orlando ugyanis végre megtalálta támadását, Paolo Banchero (31) és társai rendesen megszórták a Clevelandet. Nyugaton ezzel szemben eldőlni látszik a legparázsabb párharc, hiszen a regnáló bajnok Denver az első Los Angeles-i mérkőzésen is megverte a Lakerst, ezzel már 3:0-ra vezet a szériában. Az előző forgatókönyvekhez hasonlóan Nikola Jokićék ezúttal is gyengébb kezdés után a második félidőben ragadták magukhoz a vezetést, amit a harmadik negyed közepe tájától már egyetlen pillanatra sem engedtek ki. A Joker folytatta remeklését, mérlege 24 pont, 15 lepattanó és 9 assziszt volt.

NBA, playoff, főcsoport-elődöntő, kelet: Orlando–Cleveland 121:83 (a sorozatban 1:2), Philadelphia–New York 125:114 (1:2). Nyugat: LA Lakers–Denver 105:112 (0:3). Euroliga, negyeddöntő: Panathinaikosz–Makkabi 95:79 (1:1), Real Madrid–Baskonia 101:90 (2:0).

Nyitókép: Isaiah Hartenstein nem sokra ment Embiiddel szemben (Fotó: Beta/AP)