2024. június 3., hétfő

Természetkedvelők hétvégéje

Szombaton reggel a Fruška gorán rekreációs maraton kezdődött, amely lapzártakor még tartott. A Fruška gorai maratont az idén immár 46. alkalommal szervezték meg, ezúttal is több ezer futó állt a popovicai rajtvonalhoz. Hagyományosan számos gyermek és fiatal is részt vett a versenyen, közülük sokan az erdőben töltötték az éjszakát, ami különös, maradandó élményt jelent.

A rajtvonalnál összegyűlteket Jelena Marinković Radimirović, a városi képviselő-testület elnöke üdvözölte. Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt, csaknem fél évszázad során a maraton folyamatosságát olyan emberek és szervezetek elszántságának köszönhetjük, akik-amelyek hajlandóak voltak megszervezni és támogatni azt:

– A legnagyobb hála azonban a versenyzőket, a hegymászókat, a természetkedvelőket illeti meg. Ők voltak, és most is ők az esemény erőforrása, mozgatórugói – mutatott rá az elnök. Szerinte a Fruška gora-i maraton az évtizedek során Újvidék, vagy inkább a Fruška gora jelképévé, egyfajta védjegyévé vált.

Az idén 15 országból érkeztek résztvevők, a bejelentkezők 14 pályából választhattak, ezek közül 5 számít versenyjellegűnek. A többit rekreációs útvonalként jelölték meg. Az időjárás különösen kedvező volt. A rendezvény egyes felmérések szerint a kategóriájában egész Európában a legrégibb.

Nyitókép: 021.rs