Ő volt a nagybetűs színész

Tegnap volt Garay Béla, a neves szabadkai rendező, színész, színházi történetíró, állami és Sterija-díjas teatrológus születésének 125. évfordulója, valamint halálának 35. évfordulója. Ebből az alkalomból, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség kezdeményezésére emléktáblát állítottak fel Garay Béla tiszteletére a Korzó 11-es számú épületének falára, a szabadkai színjátszás neves alakjának egykori lakóházán. Az eseményen Oláh Tamás teatrológus, dramaturg elevenítette fel Garay Béla alakját, majd dr. Pásztor Bálint, a szabadkai városi képviselő-testület elnöke mondott beszédet. Az emléktáblát dr. Pásztor Bálint, Sutus Áron, a VMMSZ elnöke, Lovas Ildikó, a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ vezetője és Godányi Csaba, Garay Béla dédunokája leplezte le. Az eseményen jelen volt többek között Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, a tartományi képviselőház elnöke, Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Stevan Bakić, Szabadka polgármestere, a kulturális intézmények és szervezetek vezetői, a szabadkai színjátszás és közélet jeles személyei.

A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ és a Szekeres László Alapítvány megemlékezéssorozattal emlékeznek meg a szabadkai színjátszás neves alakjáról. Ennek a megemlékezéssorozatnak a része az emléktábla elhelyezése is.

SZABADKA JELES NAPJA: FEBRUÁR 14.

Az eseményen Oláh Tamás röviden ismertette a Szabadkán 1897. február 14-én született Garay Béla életútját. Többek között elmondta, hogy Garay tizenkét évesen járt először a szabadkai színházban és már ekkor elhatározta, hogy a színész lesz.

Az I. világháború után magyarországi színtársulatoknál játszott, de 1924-ben Nojcsek Gézának, a Népkör akkori elnökének hívására visszatért Szabadkára, ahol a Népkörben tevékenykedett 1941-ig. Az ő szárnyai alatt vált színésszé többek között Pataki László, Sántha Sándor, Kunyi Mihály, Kelemen Manci. A II. világháború után ő lett a szabadkai Népszínház tiszteletbeli főrendezője. 1954-ben vonult nyugdíjba, de ez után is tevékenyen munkálkodott a színjátszás területén. A nevéhez fűződik a vajdasági magyarság első hivatalos színészképző intézményének a megalapítása. 1987. február 7-én hunyt el Szabadkán.
– Egy generáció számára ő volt a nagybetűs színész. Az volt, amit a színészről a múltban mindig is gondoltak az emberek, a hírlapírók. Ő volt a viselkedési minta, az idol, a vágykép. Mindvégig ragaszkodott szülővárosához, nem tudott elszakadni tőle. Élete legnagyobb részét a szabadkai közönség szolgálatában töltötte – mondta többek között Oláh Tamás.
Dr. Pásztor Bálint, a szabadkai városi képviselő-testület elnöke ünnepi beszédében kiemelte, hogy míg február 14-ét a világ Bálint vagy éppen Szent Trifon napjaként ünnepli, addig a szabadkaiak számára ez a nap Garay Béláról szól. Hozzátette, hogy ezen a napon született Székely Tibor is, aki bár nem Szabadkán látta meg a napvilágot, életművével mégis városunk hírnevét öregbítette. Kiemelte, hogy Garay élete során Magyarországon is tevékenykedett, mégis életműve Szabadkához kötődik. Elmondta, hogy nélküle ma sem szabadkai, sem vajdasági színjátszásról nem lehetne beszélni, de ugyanúgy nem lehetne szerb és horvát színjátszásról sem, ugyanis Garay elévülhetetlen érdemeket szerezett a szerb és horvát színházi élet egyengetésében is. Dr. Pásztor Bálint Garay méltatása mellett arra tett vállalást, hogy ápolni fogják a Garay Bélához hasonló szabadkai jeles személyek emlékét.
– Az emléktábla avatása nem egy egyedülálló cselekmény. Bizonyítottuk a közelmúltban, és szeretném megerősíteni a vállalásunkat a jövőre vonatkozóan is, hogy szeretnénk azoknak a szabadkaiaknak a munkásságát kidomborítani, a nagyjainknak az emlékét ápolni, akik nélkül Szabadka nem lenne Szabadka. Van már szobra Bíró Károlynak, vannak emléktáblái Vermes Lajosnak, Székely Tibornak és mától Garay Bélának is lesz. Nagyon sokaknak tartozunk még, és ezt az adósságot igyekszünk majd leróni, úgy is, hogy felújítjuk Bíró Károly házát, úgy is, hogy utcát nevezünk el róla, hiszen úgy, ahogy Garay Bélának, jelenleg Bíró Károlynak sincs utcája Szabadkán. Úgy gondolom, hogy az a legkevesebb, hogy az emléktábla leleplezését követően a közeljövőben egy nem kampánycélokból folytatott egyeztetés induljon arról, hogy Szabadkán ki mindenki érdemel utcát. Ki az, akinek nincs és évtizedek óta kéne, hogy legyen, mint ahogy nincs Bíró Károlynak, úgy nincs a központban Mamuzsich Lázárnak, annak a két polgármesternek, akiknek ezt a várost ebben a formában, ahogy ma ismerjük, köszönhetjük – mondta dr. Pásztor Bálint.

A beszédek után dr. Pásztor Bálint, Sutus Áron, Lovas Ildikó és Godányi Csaba közösen leplezte le az emléktáblát. Az emléktábla, amely Garay Béla arcképét ábrázoló domborműből és egy négynyelvű szöveget tartalmazó táblából áll, Lantos Györgyi magyarországi szobrászművész munkája, mely Antal Mihály szabadkai öntödéjében készült.

EGY PÉLDAÉRTÉKŰ ÉLETPÁLYA
Az emléktábla leleplezése után a sajtónak nyilatkozva Godányi Csaba háláját fejezte ki, hogy dédnagyapja emlékét immár emléktábla őrzi egykori otthonán.
– Tizenhárom éves voltam, amikor dédnagyapám elhunyt, így élénken él emlékezetemben. Állandóan a magyar nyelvről, a magyar nyelv megtartásának fontosságáról, a színházról beszélt, és természetesen a családi együttlétek is nagyon fontosak voltak számára. Szinte élete végéig aktívan foglalkozott színjátszással, a vajdasági színházzal. Sok szomorúság is érte, hiszen megérte a Ristić-korszakot. A színház szeretete megmaradt a családban, hiszen nagyapám 1945-től színésze, apám pedig szervezője volt a szabadkai Népszínháznak, nagyanyám szintén színházban dolgozott. Igazi színházi család vagyunk. Magam is követem a színházi eseményeket, az előadásokat, a színészek pályafutását. Nagy öröm számunkra ez a nap, hiszen megérdemelten kapott emléktáblát – mondta Garay Béla leszármazottja.

Sutus Áron sajtónak adott nyilatkozatában Garay Béla életútjával kapcsolatban a Népkörben eltöltött éveinek fontosságára hívta fel a figyelmet.
– Az, hogy a trianoni békediktátum után Szabadkán nem akadályozták meg, hogy a Népkörben elindulhasson a színházi tevékenység, sokat jelentett a szabadkai magyar Népszínház 1945-ös elindulásánál. Ennek fényében azt mondhatjuk, hogy annak a 20–21 évnek nagy hatása volt a szabadkai és a vajdasági polgári színjátszásra. Erről, úgy gondolom, kötelességünk megemlékezni. Az, hogy az öntevékeny színjátszócsoportok a mai napig működnek, az, hogy akadémiánk van, hogy a mai napig van színitanoda Szabadkán, mind valamilyen értelemben Garay Bélától indul el. Ha Garayról beszélünk, akkor egy sokoldalú életpályáról, egy példaértékű elköteleződésről beszélünk a színház iránt – emelte ki a VMMSZ elnöke.

Az emléktábla úgy említi Garay Bélát, mint a szabadkai polgári színjátszás meghatározó alakját. Lovas Ildikó erről a következőket nyilatkozta a sajtó képviselőinek:
– A magyar színjátszás a mai napig élő, izgalmas és vitákat magába foglaló kérdése, hogy mi az, ami maradi, kispolgári és mi az, ami előremutató, és ezek között hogyan teremthető meg az egyensúly. Ha a közönséget kérdezzük, egy véleményen van, ha a szakmát kérdezzük, egy másik véleményen van, de úgy gondolom, Garay Béla azok közé tartozott, aki érezte ezek között az egyensúlyt. Az volt a legérdekesebb, amikor a tábla szövegének megfogalmazásánál leírtuk, mit jelent a polgári színjátszás, és a fordításnál szembesültünk azzal, hogy az, amit a magyar nyelvben jelent, semelyik más nyelven nem jelenti – nyilatkozta a VM4K vezetője.