2024. május 9., csütörtök

Zöldesítés városszerte

A város területén tavaly nyár óta 2634 különféle facsemetét ültettek el Újvidéken. Novembertől április közepéig ostorfákat, cédrusokat, ámbra- és szivarfákat, szerb lucfenyőket, japáncseresznye- juhar-, platán- és akácfákat ültettek el. A legtöbb facsemetét a zöld felületek felújítási terv keretében ültették el, a Városi Környezetvédelmi Igazgatóság finanszírozásával, emellett a társadalmi felelősségtudatot tanúsító vállalatok is nagyban hozzájárultak a zöldesítéshez. Ezek a cégek a Most ültetünk Újvidék jövőjéért elnevezésű projekt keretében adományozzák a facsemetéket, s az együttműködés már tavaly november óta tart.

A Limán városrészen, a Népfront, a Shakespeare utcák, a Stefan despota sugárút és a Balzac utca által behatárolt lakóblokkok területén 340, a Limáni parkban pedig 205 facsemetét ültettek el. Faültetés zajlott az Újtelepen, a Heréskert és az Újheréskert városrészekben, valamint a Betanija szülészetnél, a Felszabadulás és az Európa sugárútakon, a Klisza, a Grbavica városrészeken, az Adamovićevo telepen, a város központjában és a parkokban is. Emellett tizenhat közép- és általános iskola udvarában is facsemetékkel gazdagodott.

Miloš Egić, a Városi Kertészeti Közvállalat igazgatója elmondta, hogy a tavaly júliusi viharok sok fát megsemmisítettek.

– Milan Đurić polgármester javaslatára a városi önkormányzat egy szakemberekből álló csapatot alapytott, amely kidolgozta a zöld felületek felújítására vonatkozó tervezetet. A dokumentációban előírják, hogy 2027-ig legkevesebb 6 ezer facsemetét szükséges elültetni.

Már az ősz folyamán megkezdtük a tervezet megvalósítását. A város számos helyszínén 100 kifejlett fát átültettek, ezeket egy faátültető gép segítségével szállították a helyszínre a Futaki úton lévő régi faiskolából. A legtöbbet, összesen 55 fát a vasút melletti parkba ültettek át – mondta Miloš Egić.

A fák mellett 850 tőnyi rózsát, valamint 13.168 tőnyi különféle bokrot is elültettek. Ezeket rendszeresen öntözik, a következő napokban pedig műtrágyázzák is.