A szavazók kegyetlenek. Többségük nem töpreng, elemez, mérlegel, mielőtt leadná a voksát, hanem csípőből szavaz, érzelmeire, benyomásaira hagyatkozva minősít. Így van ez a semmire se kötelező, reprezentatívnak sem nevezhető internetes szavazásoknál, de az országok sorsát megpecsételő választásoknál is. És ezt el kell tudni fogadni, ha elfogadjuk a demokrácia játékszabályait. A pragmatikusan gondolkodó politikusoknak pedig azt kell számba venniük, hogy mivel és hogyan képesek a lehető legjobb benyomást kelteni a megnyerni kívánt társadalmi rétegekben.
Jeles (5) 14,21%
Jó (4) 8,88%
Közepes (3) 14,33%
Elégséges (2) 15,13%
Elégtelen (1) 47,41%
Átlagosztályzat: 2,27
A VMSZ egyik legnagyobb érdeme az elmúlt négy év során, hogy hathatós közreműködésének köszönhetően létrejött a mintegy 140 000 nevet tartalmazó magyar választói névjegyzék. Ha nincs a VMSZ mozgósító ereje, valószínűleg nem választhattuk volna meg közvetlen szavazással a Magyar Nemzeti Tanácsot. Ugyanakkor a nem egész 60 000 szavazat, amennyit a VMSZ által létrehozott Magyar Összefogás lista kapott, csak a többi lista eredményéhez képest nevezhető fényes győzelemnek, a teljes vajdasági magyar közösségen belül ez a támogatottság jóval szerényebbnek minősül. Ne feledjük – bár más volt a tét –, a 2008-as köztársasági választáson a Magyar Koalíció 75 000 szavazatot kapott, a néhány hónappal ezt megelőzően megtartott elnökválasztáson pedig Pásztor István 93 000 voksot tudhatott a magáénak. Ehhez képest eltúlzott és visszás volt az a győzelmi retorika, amely eluralkodott a VMSZ-ben a nemzetitanács-választást követően.
Ugyancsak rossz szájízt hagyott maga után a zentagunarasi titkos felvétel kiszivárogtatásának esete, amely – függetlenül a hangfelvétel készítőinek szándékától – semmiféle önvizsgálatra nem késztette a pártot. Az aktuális webnapló-botrányban sem lehetett hallani a párt véleményét, pedig VMSZ-es, a nyilvánosságtól elzárkózó tisztségviselők a főszereplői.
Volt a VMSZ elmúlt négy éves történetében még egy meghatározó momentum: a 2010-es költségvetésről szóló szavazás. A VMSZ képviselői következetesek voltak elhatározásukban, hogy nem szavaznak meg egy olyan törvényt, amely nem szavatolja Vajdaság számára az alkotmányban rögzített minimális költségvetési tételarányt. Abban viszont már nem voltak következetesek, hogy a nélkülük is keresztülvitt törvény alkotmányosságát tovább firtassák. Következett a DP bosszúja, a szabadkai és a zentai csataként elhíresült önkormányzati kiszorítósdi. Csak a legnaivabbak hiszik azt, hogy a helyi demokraták akciójáról sejtelme se volt a belgrádi pártközpontnak, mégis ezt a történetet igyekezett eladni mind a DP, mind a VMSZ. Egy erősen regionális, fél tucat önkormányzatban érdekelt kisebbségi versenypárt márpedig nem teheti meg azt, hogy helyi szinten vérmes ellenzéke ugyanannak a pártnak, amellyel tartományi vagy köztársasági szinten harmonikusan együttműködik. Ugyanis egy kis pártnál, amilyen a VMSZ, nem válnak olyan határozottan el egymástól a hatalmi szintek, mint az országos pártoknál, így a választópolgárok nem értik, képmutatásnak vélik, ha helyben kígyót-békát kiabálnak egymásra, magasabb szinteken meg dúl a szerelem.
Végezetül tegyünk említést a VMSZ-es köztársasági képviselők elmúlt négy éves aktivitására. Nos, erre igazán nem lehet panasz. Rendkívül agilis kiállásról tettek tanúbizonyságot – szemben a demokraták magyar képviselőivel, akiknek a szavát is alig lehetett hallani.
Kétlem, hogy a szavazók többsége, akár ilyen hevenyészett módon, kísérletet tett volna magában a VMSZ elmúlt négyéves tevékenységének értékelésére, mielőtt nyomott volna egy osztályzatot. A 2,27-es átlag ennek ellenére nem is olyan rossz, sima átmenő jegy, amin érdemes javítani: őszinte, hiteles kiállással, a realitás talaján maradva, bevállalva a kudarcokért is a felelősséget.
