Balázs Attila minden eddigi regényéhez hatalmas háttéranyagot gyűjtött, a Cuniculushoz a nyulakról, a Kinek Észak, kinek Délhez a Délvidékről, a Pokol mélyén rózsakerthez Bolíviáról, illetve Rózsa-Flores Eduardóról, a többihez más dolgokról. Mostani könyve az eddigieknél is gazdagabb ismeretanyagot, valósat és fiktívet görget magában, ráadásul az elbeszélést nem köti az idő, két, egymással kedélyesen társalgó, olykor csipkelődő polihisztor hőse, dr. Johann Faust és dr. Hatvani István nem csupán saját idejének eseményeit ismeri, hanem azokat is, amelyek történésekor még nem, vagy már nem éltek.
Megidézik például a dicstelen véget ért Heliogabalus római császár és Lucifer barátságát, Szent István királyt és a Szent Koronát, Asztrik érseket, az ördöggel cimboráló, a Szent Koronát adományozó (vagy csupán a Sátán ajándékát kézbesítő?) II. Szilveszter pápát, az ördöngös Goethét, Szűz Máriát és Jézus fogantatását, miközben szól a rádió, szirénázik a mentőautó. Majd kilovagolnak az apokalipszis lovasai, Bem apó csatát veszít, majd nyer, sokan tolják Magyarországon a Sátán szekerét, amit – ki tudja – talán Köcsön Péter, a démonikus kocsis irányít, akinek istállójából maga az ördög ganézott ki, a halál vagy a menny visszaköpi az életbe, majd újra elragadja Nikola Teslát. A két, a legenda szerint az Ördöggel lepaktáló tudós kortársként boncolgatja Stephen Hawking teremtés- és időelméletét, noha évszázadokkal korábban éltek, ráadásul a két boszorkánymester egymással se találkozhatott volna a valóságban, ennek ellenére szívesen diskurálnak a Holdra szállásról, Arisztotelészről és Mick Jaggerről egyaránt, a háború előszelét hozó szuperszonikus repülőgépek hangrobbanásairól, Attila hun királyról, Abafi Olivérről, Kossuth Lajosról, Lugosi Béláról, Puskás Öcsiről, Bartók Béláról, a kínaiak által is megbecsült Petőfiről, az isteni Dantéról, a nem különben lángelme Goethéről, a spontán öngyulladásról, a minden betegséget gyógyító flastromról, de leginkább Istenről és Sátánról, a két elválaszthatatlan ellenpólusról.
A két tudós fizikus és orvosdoktor egy Isten háta mögötti, anyagi gondokkal viaskodó kórházban praktizál, a létesítményt idővel elnyeli a köré épülő város. Az orvostudoroknak kapóra jön a semmiből páciensként hozzájuk vetett Tesla, mert az anyagi kiadások csökkentése érdekében az hajlandóságot mutat kidolgozni a betegek teleportálásának módját – a Philadelphia-kísérlet (az Elridge rombolóhajó eltűnése, majd megjelenése a hipertérben) mintájára –, ám ez is lesz a veszte (immár másodszor), mert egy állását féltő mentőautó-sofőr áramot vezet a kórházi ágyába, ami visszavágja Teslát oda, ahonnét jött. A mágneses tér hozta, a mágneses tér elvitte. Esetleg Isten hívta el, vagy a fényimádó Lucifer kérette magához?
Van miről tárgyalnia a két tudós professzornak, ha nem lenne, bőséggel szolgál témával Anonymus B., a vidéki krónikás, akiben nem nehéz fölismerni a mennyei és alvilági zsinórpadlást vezérlő elbeszélőt, aki hideg prédaként veti a történelem, az irodalom, a tudomány és a sajtó által felvetett ismereteket a lánglelkű vitázók elé. Azok meg alaposan megforgatják az elébük hintett kérdéseket, és okfejtésük során szívesen idéznek magyar, angol, német, latin költőket, még egy görög idézet is elhangzik párbeszédükben, miként magyar népdalok, népénekek, folklór-storyk részletei. Tesla is kiváló ismerője az irodalomnak, kiemelten a magyarnak. Kívülük, és a kórház bájos pszichológusnőjén kívül, akibe mindenki szerelmes, a többi szereplő, személyzet és páciens szinte meg se jelenik, s ha igen, nem sok vizet zavar, csupán színesíti a narrációt. Arra meg nincsen különösebb igény.
A regény (ki mondta, hogy regény?), a mű anakronizmusai és anatopizmusai kellően beszivárványozzák a szöveget. Ennek módszertanáról imigyen fogalmaz a könyv:
„[…] eltulajdonítható az idő?
– Szó szerint nem tulajdonítható el. De ha úgy vesszük, képlékeny, továbbá folyékony. Ide-oda tud áramlani a felszín vékony hártyája alatt, s egészen távoli, akár innen-onnan elcsent dolgok rándíthatók össze benne. […] Én csupán a tér és az idő meg a bennük keringő tárgyak, ideák tetszőleges párosítására gondoltam. Vegytiszta akcidencia. Egyszerű blasztogén formájában például az, amikor Mátyás királyunk beugrik egy kingszájz narancssárga Pall Mallért a sarki dohányboltba.” (73.)
Vagy máshol:
„– Mi van az idővel?
– Kicsit furcsán viselkedik itt az önök kórháza körül. Nem kellett sok, hogy észrevegyem. Itt belül valamiféle védőburok működik, az is úgy-ahogy, de körötte... mintha valami zavar lenne az éterben. Nem vették még észre? Akárha valahogy összekutyulódtak volna a mágneses hullámok, ezzel együtt aztán meg itt-ott váratlan gellert kap… gomolyog. Disznófarok-ábrába rendeződik…” (139–140.)
Dr. Faust úgy tartja erre vonatkozóan, hogy a történelmi hitelesség könnyű szívvel feláldozható az irodalom oltárán, amire Dante példája abszolút világelső, második Goethe, harmadik pedig Homérosz munkássága. A német professzor elfogadja Egon Friedell történetkutató tézisét, miszerint ha kiderülne, hogy Trója soha nem létezett, attól még a megénekelt trójai faló elpusztíthatatlan marad.
A testes mű pergeti a párbeszédeket, nincsen ideje leírásokkal, megidézésekkel bíbelődni, az elbeszélő mindössze apró narrátori jelentéseket tesz, mint a rádiójátékokban, hogy éppen mi történik a színpadon, de ezeket a közbevetéseket tekinthetjük egy filmforgatókönyv, vagy színpadi előadás rendezői utasításainak is – mindenesetre drámai dramaturgiával szembesül az olvasó. Meg A varázshegy analógiájával, erre utal a kórház, az eseménytelenség, a bölcselkedés, a reflektálás, az ütköztetés, még Clawdia Chauchat kölcsönkért ceruzája is föltűnik egy elnyúló ceruzahegyezési epizódban. Földúsított asztali beszélgetés, de sem a lutheri kimértség, sem az antik symposion tivornyái külsőségeit nem viselik magukon ezek a két- vagy többszemélyes, humorral, termékeny fantáziával megírt, ismeretekkel gazdagon fűszerezett beszélgetések, viták, ugratások, fizikai, metafizikai, történelmi okfejtések. A könyv kettős jellegét hatásosan illusztrálja Penovác Endre akvarelljeiről a kiadvány oldalain az olvasóra tekintő csupa derű puli, és a baljós tekintetű fekete kandúr.
Óriási történelmi és áltörténelmi katyvasz ez a könyv – de van benne rendszer!
