Meghaladta a 200 milliárd dollárt Jeff Bezosnak, az Amazon alapítójának a vagyona, mivel a vállalat részvényeinek az árfolyama megugrott a járvány ideje alatt – írja a Forbes Magazin. Az üzleti mágnás az első olyan milliárdos, aki 200 milliárd dolláros vagyonnal büszkélkedhet.
Gazdaság
Az Európai Unió tagországai közül Németországban készítették tavaly a legtöbb fagylaltot – tette közzé adatait az Eurostat, az Európai Unió statisztikai hivatala. A németek ezzel megelőzték az olaszokat, akik éveken keresztül a legnagyobb jégkrémgyártónak számítottak Európában.
A karantén áldásos hatásairól vajmi keveset lehet hallani, pedig mint kiderült, van olyan is.
Az Első fizetésem kormányprogram nem elegendő ahhoz, hogy országunkban megoldódjon az iskolázott, de tapasztalatlan fiatalok munkába állása, a szerbiai törvények ugyanis nem szabályozzák a gyakornoki állásvállalás feltételeit – állítják a szakemberek. A Nova Ekonomija portál elemzői kiemelik, hogy a koronavírus-járvány miatt bekövetkezett gazdasági válságban még aggasztóbb azoknak a fiataloknak a helyzete, akik itthon szeretnének munkatapasztalatot szerezni.
Sikerrel zárult a szerbiai gazdasági program eredményeinek negyedik, utolsó előtti felülvizsgálata – állapította meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Végrehajtó Igazgatóinak Bizottsága. A tervet az IMF a 2018-ban kötött megállapodás alapján a Politikai Koordinációs Eszköz (PCI) elnevezésű tanácsadói együttműködési program szerint támogatja.
– A 37 000 dinár az a minimum, amelyből a szakszervezetek nem fognak engedni – jelentette ki Zoran Stojiljković, a Szociális-gazdasági Tanács tagja, a Függetlenség Egyesült Ágazati Szakszervezet elnöke.