A zacskóhasználatról szóló új szabályzattervezetbe beépítették a biológiai úton lebomló nejlonzacskókat, melyeket biopolimerből készítenek, és Szerbiában még nem használatosak.
Gazdaság
A Szerbiai Nemzeti Bank adatai szerint 2019-ben a dinár- és a devizatakarék folyamatosan nőtt az országban, és az év utolsó hónapjában elérte a legmagasabb szintet. Ez azt jelenti, hogy erős a polgárok bankrendszerbe vetett bizalma – áll a bankkormányzó hivatalának közleményében.
Jócskán túlszárnyalták az európai Airbus eladásai az amerikai Boeingot. A világ legnagyobb repülőgépgyártójaként tavaly ugyanis 863 utasszállítót adott át üzemeltetésre.
A környezetvédelmi minisztérium munkacsoportja kidolgozta azt a dokumentumot, amely pontosan meghatározza, mely tasakok számítanak biológiailag lebonthatóaknak. A zacskók forgalmazását szabályozó tervezet célja, hogy a szerbiai kereskedelemben szabályozott keretek között árusíthassák az úgynevezett „biológiai úton lebontható bevásárlótáskákat”– újságolta a Tanjug hírügynökségnek Dragan Stevanović, a Szerbiai Gazdasági Kamara szakmunkatársa.
Warren Buffett, a világ egyik leggazdagabb nagybefektetője úgy döntött, kilép a sajtóbizniszből. „Az írott sajtó a múlté lesz, ezért eladom az összes kiadványt” – jelentette ki a 90.
Az aktív vállalkozások, valamint a csődeljárás alatt levő cégek össz adótartozása Szerbiában jelenleg meghaladja a hárommilliárd eurót – összegzi az adóhivatal éves jelentése. Az elismert, meg nem fizettetett adóhátralék a bruttó hazai termék hét százalékát teszi ki.