2024. szeptember 30., hétfő

Gazdaság

Magyar szerepvállalás az esőerdők védelmében

Technológiai tudásának exportjával vesz részt az amazóniai esőerdők védelmében Magyarország – mondta a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója szerdán az M1 aktuális csatornán.

Tíz év leglassúbb növekedésére számíthat a világ

A kedvezőtlen piaci reakciók, a nemzetközi kereskedelmi konfliktusok és az üzleti bizakodás lanyhulása miatt az idén szinte biztosan gyengébben teljesít a világgazdaság, mint tavaly. Ezt a véleményt erősíti az a tény is, hogy a legtöbb jelentős gazdaságban már visszaesés tapasztalható a feldolgozóiparban, miközben a kulcsfontosságúnak számító szolgáltató ágazat is elveszítette a lendületét, s immár nagyon közel került a stagnáláshoz.

Több beruházás a közlekedésbe

Az Újvidéki Vásár Master Központjában tegnap megkezdte munkáját a harmadik Traffic Solutions Expo 2019 elnevezésű közlekedési kiállítás. A háromnapos rendezvényen számos előadásra és kerekasztal-beszélgetésre is sor kerül, amelyeken termelők és különféle közlekedési szolgáltatók vesznek részt.

A török invázió miatt hezitál a Volkswagen

Az észak-szíriai kurdok elleni török invázió hatására a Volkswagen vezetése elhalasztotta a döntést arról, hogy tervezett új üzemét Törökországban építi-e föl – írja a Portfolio.hu a német Handelsblatt információi alapján.

Vitatják a százmilliós állami támogatást

Az Európai Bizottság részletes vizsgálatot indít annak megállapítására, hogy összhangban áll-e a regionális állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályokkal Magyarországnak az a terve, amely szerint 108 millió euró összegű állami támogatást nyújt a Samsung SDI Magyarország Zrt. számára a vállalat gödi akkumulátorcella-gyártó üzemének bővítéséhez – közölte az uniós bizottság hétfőn.

Az emberiség csaknem felét érinti a vízhiány

Tegnap Áder János kormányfő megnyitotta a Budapesti Víz Világtalálkozót. A háromnapos rendezvény kiemelt témája a globális vízválság megelőzése, ezen belül is a kevés víz, a sok víz és a szennyezett víz okozta problémáknak a megoldása.