2024. október 6., vasárnap

Gazdaság

K&H-Google

A magyar kis- és középvállalkozásoknak (kkv) csupán a fele aktív digitálisan, több mint felének honlapja sincs, ezért a kkv-szektornak a digitális fejlődéssel együtt mobilra optimalizált weboldal létrehozását javasolták a szakértők a K&H és a Google Magyarország által közösen szervezett ingyenes, Google Digital Workshopon.

Déli Áramlat helyett Szerb Áramlat

Hamarosan átnevezik a Déli Áramlat nevű vállalatot, mely az azonos nevű gázvezeték kiépítése céljából jött létre: Szerb Áramlat lesz a cég neve, és a Bulgáriát Szerbiával összekötő földgázvezeték megépítése lesz a feladata.

Kivonul a Telenor?!

Egy megfontolandó ajánlatot kapott mobiltelefon-hálózatának eladására a norvég Telenor szolgáltató, melynek Szerbiában mintegy 3 millió ügyfele van. A találgatások, hogy a Telenor szívesen elhagyná nem csupán Szerbiát, hanem az egész térséget, már hetek óta tartanak, s a napokban az oslói központ megerősítette, hogy valóban fontolóra vesznek egy komoly ajánlatot, melynek ügyében márciusban hoznak végleges döntést.

Marad-e a vízlecsapolási illeték?

A Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének szervezésében tartottak előadást Temerinben a Kertbarátkör közreműködésével az európai uniós (IPARD) és a hazai mezőgazdaság-fejlesztési pályázatok lehetőségeiről. A helyi gazdák meglehetősen nagy érdeklődést tanúsítottak a fejlesztési pályázatok iránt.

Kína a robotikában bízik

A lakosságnak a technológiai fejlődéssel párhuzamosan javuló munkaképessége több mint ellentételezi a népességcsökkenés hatását Hszü Csao-jüan, a kínai Államtanács fejlesztési kutatóközpontjának a szakértője szerint.

Kilencvennel száguld az autópiac

Különleges évet zártak az autógyártók a vásárlóknak köszönhetően. Tavaly ugyanis először sikerült kilencvenmilliónál több személygépkocsit értékesíteni a világon, ami ráadásul 2,7 százalékos növekedésnek felel meg az előző évhez viszonyítva.