Sokaknak tátva maradt a szája az utóbbi napok történései kapcsán. Van min csodálkozni! Ha viszont a történésekre folyamatként tekintünk, már nem is annyira meglepő. Mielőtt bárki a politikai eseményekre gondolna, ami meglepő: az olaj világpiaci árának alakulása. A nyáron még 100 dollár feletti olajár lassan 80-ra, majd hirtelen 60 dollárra zuhant. Nem semmi. De vajon mondhatjuk-e most, hogy alacsony az olajár? A hírek szerint az OPEC nem csökkenti a kitermelését, így sokan már 30 dolláros olajárat vizionálnak. Ezzel függhet össze az is, hogy az oroszok leállították a Déli Áramlat építését, Putyin pedig békülékenyebb az EU-val szemben. Az üzemanyag sokkal olcsóbb is lehetne, és ez a fogyasztóknak kedvezne, a termelőknek azonban nemigen.
Ha az időben helyezzük el a történéseket, 2008-ra tehető egy árupiaci szuperciklus leszálló ágának kezdete. A lejtmenetnek – ebből a perspektívából – nem látszik a vége. Az olajkitermelésben még javában zajlanak a beruházások, fejlesztések, a lelőhelyek feltárása. A kínálat az elkövetkezőkben tovább bővülhet. Az előző árupiaci szuperciklus felmenő ága 1971 és 1980 között szépen beazonosítható, a leszálló ág pedig 1980-tól eltartott egészen 1998-ig. Akkor Oroszország csődbe is ment a 10 dolláros olaj miatt. Most a 60 dolláros ár is komoly gondokat vetít előre az orosz bevételek szempontjából. Pedig ez még mindig nagyon távol van a jövendölt 30 dolláros szinttől, vagy az 1998-as 10 dollártól. Az olajár csökkenésének deflatórikus hatásairól és annak jövőbeni káros következményeiről cikkezik az európai sajtó. Tudni kell, hogy az olaj árának csökkenése csak rövid távon deflatórikus, hosszú távon inflációt gerjesztő hatással bír. Az alacsony olajáraktól fűtött gazdaságokban ugyanis végül mindig inflációs nyomás alakul ki.
AZ ELSŐ OLAJSOKK
Ha szeretnénk kicsit világosabban látni, illetve ha viszonyítani szeretnénk, hogy most akkor olcsó vagy éppen drága a fekete arany, érdemes megvizsgálni az olajár múltbeli alakulását. 1973-ig tartott az olcsó olaj korszaka. Addig az olaj hordónkénti ára 3 dollár körül alakult. A kitermelők többségét az arab országok alkották. Amikor ők a kínálat visszafogása mellett döntöttek, az ár pillanatok alatt a többszörösére emelkedett. Ez volt az első olajsokk. Megrázta a világgazdaságot, és magas inflációt váltott ki a fejlett országokban. Ugyanez megismétlődött 1980-ban. Ezt követően a fogyasztók „elővigyázatosabbá” váltak. Megkezdődött az energiatakarékosság korszaka. Hordónként 3 dolláros olajár mellett ugyanis nem sokat számított, hogy egy gépkocsi mennyit fogyasztott. Onnantól kezdve az ipari termékek mind kisebb fajlagosenergia-felhasználással készültek, jóval kisebb fogyasztású gépjárműveket kezdtek gyártani, a nukleáris és vízi erőművek szerepe pedig felértékelődött az áramtermelésben. Az olajtermelők köre bővült. Norvégia, Venezuela, Nigéria is a világpiacra borította bővülő kitermelését. Akkor valamiféle egyensúly alakult ki 20 dollár körüli áron, és ez csaknem két évtizeden át tartott. Közben két nagyobb kilengés figyelhető meg: egy hirtelen ugrás 40 dollárig Kuvait iraki megszállásakor 1990-ben, majd egy zuhanás 8 dollárig 1998-ban, amely az orosz válságot is kiváltotta. Az egyensúly azonban végleg csak 2003-ban borult fel, amikor az ár áttörte a 40 dolláros csúcsot, majd öt év alatt 140 dollárra fújódott fel. Abban az időszakban Kína óriási növekedést mutatott – a világ ipari termelésének nem kis hányada odatelepült -, ez pedig felpörgette a helyi fogyasztást. Eközben világszerte gyors tempóban nőtt az autók száma, és a légi forgalom is nagy ütemben bővült. Ez volt az a folyamat, amely lufiként felfújta az olaj árát, amit a 2008-as válság pukkasztott ki. Akkor fél év alatt 145-ről 35 dollárra szakadt az olajár, majd visszaállt 60-70 dollárra. Úgy tűnt, ott is marad, de a japán atomerőmű-baleset utáni tömeghisztéria 100 dollárra nyomta fel. Ezzel kezdetét vette az aranykor az olajtermelők számára. Ez volt az a szint, amikor már kifizetődővé vált kitermelni sok olyan olajforrást, amelyeket korábban nem. Az USA-ban lendületet vett a palaolaj kitermelése. A legnagyobb energiaimportőrnek számító Amerika jóformán önellátó lett. A kormányok is reagáltak a magas olajárakra, serkenteni kezdték a megújuló energiaforrások felhasználását. Ma már viszonylag gyorsan esik a napelemek ára. Egyes országok azt tervezik, hogy áramtermelésükből teljesen száműzik a fosszilis energiát.
NEGYVENSZÁZALÉKOS ESÉS
Megállapítható, hogy a 100 dollár feletti ár túlkínálatot eredményezett. Ennek tükrében a mostani ár sem nevezhető alacsonynak. A közeljövőben azonban 50 dollárra, vagy ez alá is csökkenhet a globális alaptípusnak tekintett Brent olajfajta hordónkénti ára. A kialakult helyzet legnagyobb nyertesei a nagy üzemanyag-felhasználók. Sajnos a hazai fogyasztók kevésbé örülhetnek az olcsóbb olajnak. Amíg a világpiacon 40 százalékos az esés, a hazai üzemanyagárak alig mérséklődtek 5 százalékkal. Tudni kell azt is, hogy az üzemanyag árának kevesebb mint a fele csupán az önköltségi ár, a többi az állam által kivetett adók és járulékok. Vitatkozni lehetne azon, hogy az olajár-csökkenés deflatórikus hatása milyen következményeket hozhat. Összességében viszont egy hihetetlenül kedvező gazdasági körülmény. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy a „mieink” nem tudják majd elpuskázni…
