A Szerbiában uralkodó üzleti légkör kedvezőbbé tétele már Aleksandar Vučić kormányfő parlamenti expozéjának is sarkalatos témája volt. A több mint három órán át tartó expozé során részletekbe menően értesülhettünk arról, hogy milyen intézkedésekkel kívánja a kormány vonzóbbá tenni Szerbiát a külföldi beruházók számára. Az azóta eltelt időszakban a kormány képviselői egyetlen alkalmat sem mulasztottak el – vagy hivatalos külföldi látogatáson járva, vagy Belgrádban fogadva különböző külföldi delegációkat – arra, hogy az országban uralkodó gyümölcsöző feltételekkel kecsegtessenek. Arról, hogy sikerült-e ezen a téren érdemben előrelépnie az országnak, és mit várhatunk a leghangosabban beharangozott beruházásoktól, Miša Brkić gazdasági elemzővel, a Novi Magazin újságírójával beszélgettünk.
Mit tett a kormány az elmúlt több mint fél évben az üzleti légkör javításának érdekében?
– A kormányfő expozéjától napjainkig eltelt időszakban az üzleti légkör jobbá tételének érdekében több fontos rendszerbeli törvényt hoztak meg az országban. Ezek lehetővé teszik a rendszer átfogó reformját. A munkatörvényről, a magánosításról, a csődeljárásról és a területtervezésről és építésről szóló törvényekről van szó. Sajnos bebizonyosodott, hogy mindez nem elég, sokkal többre lenne szükség ahhoz, hogy a légkör érdemben megváltozzon, és a jelenleginél jóval több külföldi beruházó érkezzen az országba. Több nemzetközi intézmény is elkészítette a vonatkozó felméréseket, illetve ranglistákat, amelyekből az derül ki, hogy Szerbia nem megfelelő ország a befektetések számára. A nemrégiben elfogadott területtervezésről szóló törvény, amely az építési engedélyek kiadása határidejének lerövidítését irányozza elő, talán részben hozzájárulhat ahhoz, hogy Szerbia előrébb lépjen a szóban forgó ranglistákon. A külföldiek számára továbbra is a korrupció az első számú elrettentő tényező Szerbia tekintetében.
Mi lenne az, amit a kormány megtehetne annak érdekében, hogy fokozódjon a külföldi vállalatok Szerbia iránti érdeklődése?
– Első helyen azoknak a törvényeknek a módosítását említeném, amelyek a Szerbiában üzletelő külföldi vállalatokat szabályozzák. Egyszerűbbé kellene tenni azt az eljárást, amely mentén ezek a vállalatok nyereségüket kivihetnék az országból. Persze tudom, hogy jelenleg igazi ellenkampány zajlik minden külföldi bank és vállalat ellen, amelyek bevételre, nyereségre tettek szert az országban, és ezt anyaországukba szeretnék kivinni. Mindenhol a világon teljesen normális, hogy a külföldön megvalósított nyereséget egy vállalat anyaországába szeretné utalni, ez ellen sehol senki nem tiltakozik. Az adópolitika terén is sok a tennivaló. A kormány ezzel tisztában van, ígéretek is elhangzottak már, hogy befejezik az adórendszer reformját. Az oktatási rendszer szintén akadályozó tényező. Az országban nincsen elegendő szakképzett munkás, akiket a termelőiparban alkalmazhatnának. Mi elsősorban különböző menedzsereket, pr-szakembereket tudunk felmutatni, a külföldi, termeléssel foglalkozó vállalatoknak azonban nem erre a munkaerőre van szükségük, hanem például hegesztőkre, fémesztergályosokra, csiszolókra. A jogbiztonság is egy sarkalatos kérdés, hiszen a jogbiztonság továbbra sem felel meg az elvárásoknak. Amikor jogbiztonságot mondok, akkor ebben az esetben elsősorban a tulajdonhoz való jog és a szerződésből eredő jog védelmére gondolok. Gyakran megtörténik, hogy a végrehajtó hatalom élvez prioritást a szerződő felek közötti jogviszony tekintetében és nem az igazságügyi szervek. Ebből a külföldi üzletemberek azt a következtetést vonják le, hogy tulajdonuk és szerződésük nem élvezné a szerbiai igazságügy védelmét. Ezekben a napokban mindenki láthatta, hogy az aktuális tárcavezetők azt hiszik, miniszteri tisztségük teljhatalommal ruházza fel őket, és azt tehetnek, amit csak akarnak. Az a benyomásom, hogy a kormány tagjainak többsége továbbra sem érti, hogy mit foglal magában a miniszteri tisztség, milyen jellegű feladatokat von maga után, és mit jelent a hatalommegosztás elve. Ez mind-mind elrettenti a külföldi beruházókat.
Mindezt összegezvén Ön szerint van-e kilátás idén jelentősebb, akár több száz vagy ezer embert alkalmazó beruházásra az országban?
– Az ezer egy kicsit sok. A beharangozott beruházások közül egyedül a smederevói Acélműveket említeném, amely részvényeinek többségét az amerikai Esmark kívánja megvásárolni. Ha az üzlet valóban megkötésre kerül, az azt jelenti, hogy több mint 5 ezer munkahelyet sikerül megőrizni. Arról is szó volt, hogy egy finn vállalat megvásárolja a priboji FAP teherautógyárat, és ezzel 700 személy megtarthatja eddigi munkahelyét, később pedig ugyanennyi embert alkalmaznak. A liberális gazdasági modell és a szabad piacgazdaság lényege valóban a külföldi beruházásokban rejlik. Ugyanakkor a témának egy másik szegmensét sem szabad figyelmen kívül hagyni. Olyan légkörnek kell teremtődnie az országban, hogy több százezer szerbiai polgár kezdjen el önfoglalkoztatásból megélni. Azt kell lehetővé tenni, hogy azok, akiknek nincsen munkájuk, vagy elégedetlenek aktuális munkahelyükkel, megtakarításukat befektetve vállalkozni kezdjenek, munkát adva ezzel saját maguknak és egy-két családtagjuknak. Sok-sok időnek kell még eltelnie ahhoz, hogy ez megvalósulhasson. Jelenleg ennek a folyamatnak éppen az ellenkezője jellemző. A magánvállalkozók felszámolják vállalkozásukat, mert úgy értékelik, hogy Szerbia nem megfelelő ország a magánvállalkozások számára. Tehát amikor a kormány az üzleti légkört elemzi, nem lenne szabad kizárólag a külföldi beruházókra építenie. Olyan üzleti légkörre van szükség, amely a vállalkozó szellemű szerbiai embereket önfoglalkoztatásra ösztönzi.
Hogyan értékeli a smederevói Acélművek és az Esmark körüli történetet?
– Az Esmark nagy tapasztalattal rendelkezik az acélipar területén. Kezdetben acél raktározásával és értékesítésével foglalkozott, később pedig a termelés terén is aktívvá vált. A vállalat rendszerében több acélmű is működik, vagyis reálisnak tűnik abban reménykedni, hogy képesek lesznek működtetni a smederevói Acélműveket. Ugyanakkor amint arról megbizonyosodhattunk, a kormány és a vállalat közötti tárgyalások igencsak nehezek. Kiderült, hogy az Esmark eredetileg csak a vállalat egy részét kívánta megvásárolni. Az igaz, hogy a többségi részt, de szerette volna, ha az állam tulajdonosa maradna a vállalat részvényei húsz százalékának. Azért szorgalmazták ezt a megoldást, mert nem tartják Szerbiát biztonságos országnak, és ha bármikor nehézségek merültek volna fel a termelésben, segítségért fordulhattak volna az államhoz. Hasonlóan néz ki a szerb kormány és az Etihad Airways közötti, a JAT Airways magánosításáról szóló szerződés, bár a kormány hosszú időn át igyekezett meggyőzni a közvéleményt arról, hogy egy csodálatos üzletről van szó. És valóban csodálatos üzlet volt, amíg ki nem derült, hogy a szerb állam több állami vállalat nyereségét is az Air Serbiába pumpálja. Ezt követően az is kiderült, hogy a magánosításról szóló szerződésben Szerbia, többségi partnerként, felelősséget vállalt arra, hogy finanszírozza az Air Serbia sikeres működését. Feltehetőleg ugyanilyen megoldást szorgalmaz vagy szorgalmazott az Esmark: ha egy adott pillanatban rosszul alakulnának a dolgok, akkor a szerb állam valamilyen támogatás formájában lépjen közbe. Ez lehetne pénzbeli támogatás vagy különböző kedvezmények. Meggyőződésem, hogy ekörül folynak az egyeztetések. Közben arról sem szabad megfeledkezni, hogy a tárgyalás folyamatát egy rendkívül komoly ellenőr, az Európai Unió felügyeli. Szerbia ugyanis az EU irányába arra kötelezte magát, hogy idén február 1-től felhagy az acélipar támogatásával. Szerbia talán gondolkodás nélkül elfogadná az Esmark követelését, ezt azonban nem teheti meg, hiszen kötelezettséget vállalt az EU irányába.
És hogyan vélekedik az Egyesült Arab Emírségek (EAE) és Szerbia közötti egyéb együttműködésről?
– Szerintem legkésőbb az elkövetkező néhány napban kiderül, hogy az Egyesült Arab Emírségekre és vállalataikra komoly beruházóként lehet-e tekinteni, vagy sem, hiszen az arab vállalatnak, amely több mezőgazdasági szövetkezetet is megvásárolna az országban, a napokban kellene érdemben nyilatkoznia szándékáról. Állítólag az EAE trónörököse is hamarosan Szerbiába érkezik, és akkor talán kiderül, hogy mi a helyzet a Belgrád vízi város projektummal.
A Szerbiai Kőolajipari Vállalat, a Zastava autógyár és az Air Serbia kapcsán is láthattuk, hogy a szerb kormány, illetve a beruházók, vásárlók közötti szerződések titkosak, csak idővel derül ki újabbnál újabb részlet. Mindenhol a világon ez a gyakorlat?
– Máshol a világon csakis azok a szerződések és dokumentumok titkosak, amelyek adott ország biztonságát érintik, a gazdaság területén nem gyakorlat a titkosság és nem is lehet az. Ami a kőolajipari vállalat eladását illeti az orosz Gazpromnak, ez az ügylet a legékesebb példája annak, hogy mennyire károsak a titkos államközi megállapodások. Ugyanezt támasztotta alá a Szerbia és az EAE közötti államközi megállapodás az új szerbiai légitársaság létrehozásáról. Sokkal jobb lenne, ha a kormány felhagyna a gyakorlattal, hogy titkos szerződésekkel, államközi megállapodásokkal kíséreli meg boldoggá tenni az embereket.
Mert ettől nem leszünk boldogok?
– Nem, mert végül mindig az derül ki, hogy a titkos államközi megállapodásokért a polgárok fizetik a legnagyobb árat, hiába próbálta a kormány kezdetben elhitetni, hogy ezek rendkívül jók és nyereségesek.
Mekkora az érdeklődés az átszervezés alatt álló vállalatok iránt?
– A kormány és a miniszterek kezdeti lelkesedése mára alábbhagyott. A folyamat kezdetén még megpróbálták elhitetni a közvéleménnyel, hogy az érdeklődők szinte egymásnak esve versengenek majd ezekért a vállalatokért. A vásárlás tekintetében érdekelt hazai és külföldi vállalatok listája igencsak rövid, csupán néhány igazán komoly „vőlegényjelöltről” tudok. A legjelentősebbek azok a külföldi vállalatok, amelyeket a szerbiai traktoripar érdekel. Az átszervezés alatt álló vállalatok többsége iránt azonban mindennemű valós tőke és tapasztalat nélküli jogi személy érdeklődik. Olyan külföldi vállalatról is tudok, amelyet csupán néhány héttel az átszervezés alatt álló vállalatok eladására kiírt versenypályázat közzététele előtt alapítottak meg. Ezeknek a vállalatoknak a némelyike több mint száz vagy kétszáz átszervezés alatt álló vállalat megvásárlását helyezte kilátásba. Éppen ezért úgy vélem, hogy a folyamatba sürgősen be kellene kapcsolni a pénzmosás megakadályozására létrehozott bizottságot is.
