2024. augusztus 25., vasárnap
NYUGDÍJASOK SZAKSZERVEZETE

Tiltakoznak az ingatlanadó növelése ellen

A szerbiai nyugdíjasok szakszervezeteinek egyesülete tegnap Belgrádban tiltakozást szervezett a vagyonadó 80 százalékos növelése ellen, amelyen a résztvevők a szerb kormánytól a rendelet hatályon kívül helyezését követelték.

A közszférában foglalkoztatottak bérének és a 25 000 dinárnál magasabb nyugdíjak törvényellenes lefaragása után újabb teherrel sújtják a lakosságot, figyelmen kívül hagyva azt, hogy ezzel a rendelettel családokat juttathatnak koldusbotra – áll az egyesület által kiadott közleményben. Kifejtik azt is, hogy semmiképp sem lehet gazdasági megalapozottsága annak, hogy válságos időszakban, amikor rohamosan csökken a lakások értéke, az önkormányzat épp a az ingatlanadót növelje.

A közleményben arra is emlékeztetnek, hogy az utóbbi három évben számos tulajdonos számára többszörösére növelték a vagyonadót, holott a hatalmi pártok a választási kampányban épp a veszélyeztetett réteg fokozottabb védelmét hangoztatta.