2024. december 22., vasárnap

A pénzeken is átveszi az uralmat az új király

Változások sokaságára kell számítani az Egyesült Királyságban, az uralkodó múlt heti halála után. II. Erzsébet 96 éves korában hunyt el, és helyét elsőszülött fia vette át, aki III. Károly királyként foglalhatta el a monarchia trónját, amelyen szintén változtatást kell eszközölni. Az ER monogramot CR-re kell átírni, amivel azt üzeni, hogy már nem Erzsébet a királynő (latinul regina), hanem Károly, azaz Charles a király (rex).

Az eddigi uralkodói jelzés másutt (így az állam által kiadott hivatalos dokumentumokon, a kormányzati épületeken vagy épp a királyi udvarhoz köthető tárgyakon) is megtalálható, ám ezeket is meg kell(ene) változtatni. A több mint százezer postaládáról nem is beszélve, amelyeken szintén feltűnik II. Erzsébet monogramja, vagyis az ER.

Megváltoztatásuk rengeteg időbe és persze pénzbe kerülne. Ám ezekben az ínséges és spórolós időkben, amikor Nagy-Britanniát negyven éve nem tapasztalt infláció és egyéb gazdasági bajok fojtogatják, sok helyről valószínűleg nem távolítják el az eddigi „feliratokat". Az illetékesek már jelezték is, hogy III. Károly király monogramját csak az új postaládákon tüntetik fel, a meglévőkön nem módosítanak semmit.

A brit jegybank is ilyen felemás megoldásra készül a trónon történt személyi változás után.

A forgalomban levő pénzmennyiség egy részén az elhunyt királynő portréjával ellátott bankjegyek és érmék vannak forgalomban, amelyekkel valamit mégis csinálnia kell(ene). Ám a kibocsátás szokványos menete, az eddigi képanyaggal, egyelőre nem áll le.

A Királyi Pénzverde csak fokozatosan tér át a III. Károlyt ábrázoló fizetési eszközök kibocsátására. De majd csak (várhatóan) 2023-ban. Akkor már az új király portréja díszíti az új bankjegyeket és érméket, ám a II. Erzsébet arcképével ellátott pénzek is törvényes fizetőeszközök maradnak.

A változás azonban nem érinti mindegyik országrészt. A készpénzek fokozatos cseréje csak Angliában és Walesben esedékes, hiszen az ott forgalmazott bankjegyekre és érmékre került csak rá a néhai uralkodó portréja. (Az Észak-Írországban és a Skóciában kiadott pénzeken nem a néhai királynő arcmása szerepel.) Angliában és Walesben csaknem 4,5 milliárd olyan bankjegy van forgalomban – összesen 80 milliárd font (91,65 milliárd euró) értékben –, amelyekre a volt uralkodó portréját nyomtatták. Ezek továbbra is érvényes fizetőeszközök. A váltás, vagyis az új uralkodó portréjának hatalomátvétele a pénzeken valószínűleg legalább két évig tart (a várhatóan 2023-ban kezdődő csere kezdetétől számítva).

Mindez egy meghatározott protokoll szerint történik majd. Mármint III. Károly térhódítása az angol pénzvilágban. Amikor ugyanis új uralkodó foglalja el az Egyesült Királyság trónját, a portréja a pénzérméken mindig az ellenkező irányba néz, mint az elődjéé. Az 1660 óta érvényes hagyományra épülő szabály értelmében III. Károlynak majd balra kell fordítania a tekintetét, mivel II. Erzsébet minden érmén jobbra néz.
A bankjegyek esetében egészen más a helyzet. Sőt esetükben a változás éppen a királynővel kezdődött, aki 1952-ben (26 évesen) lépett trónra. Uralkodó arcmása korábban még nem szerepelt a brit birodalom papírpénzein. A helyzet 1960-ban változott meg, amikor II. Erzsébet portréja megjelent a fontos bankjegyeken, majd idővel az egyéb címletű papírpénzeken is. Az érméken már jóval előbb is felbukkant: az első fémpénzek ugyanis már trónra lépésének évében (1953-ban) forgalomba kerültek.

II. Erzsébet portréja azonban nem csak a szigetországi fizetőeszközök egy részére került fel. Jó néhány másik ország pénzein is feltűnik. Az új-zélandi érméken ugyanúgy megtalálható, mint az Egyesült Királyság szuverenitása alá tartozó brit tengerentúli területeken forgalomban levő bankók és érmék nagy részén. Az érintettek többsége egyelőre nem nyilatkozott arról, hogy náluk is lesz-e portrécsere, vagy marad minden a régiben.

Ám az ausztrál parlament egyik tagja már a héten közölte: III. Károly király képe nem váltja fel automatikusan II. Erzsébetét az – Ausztráliában forgalomban levő – ötdolláros bankjegyeken. Andrew Leigh szerint akár egy helyi személyiség portréja is szóba jöhet helyettesítőként. (A pénzérmékkel más a helyzet, azokon kötelezően szerepelnie kell a brit uralkodó képmásának. A bankjegyekre ilyen szabály nem vonatkozik Ausztráliában.)

Anthony Albanese ausztrál miniszterelnök óvatosabban fogalmazott. Kijelentette: megfelelően, tisztelettudóan és rendezetten viszonyulnak majd a kérdéshez, ám – mint megjegyezte – ő még nem foglalkozott azzal, hogy kinek a portréja legyen az ötdollároson.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás