Nemrégen Ivica Dačić belügyminiszter, egyébként miniszterelnök-helyettes, nyilván pártja választási kampányának érdekében, kijelentette, hogy Szerbiának nincs szüksége a Nemzetközi Valutaalapra. Mi több, azt üzente a nemzetközi pénzintézeteknek, hogy ne avatkozzanak bele az ország nemzeti érdekeinek megóvásába.
A fenti nyilatkozattal kapcsolatban megszólaltatott neves hazai szakemberek egybehangzóan úgy reagáltak, hogy a miniszter kirohanása meglehetősen komolytalan. Nem is szólva arról, hogy az IMF nem egészen három évvel ezelőtt nem sietett Szerbiába jönni, hiszen képviselői a kormány hívására érkeztek Belgrádba. Márpedig a szóban forgó témával kapcsolatban a kormány ülésén a miniszter is arra szavazott, hogy kérni kell a valutaalap segítségét.
Elismert közgazdászok, egyetemi tanárok viszont pont az ellenkezőjét állítják. Szerintük már az is hiba, hogy megszakadtak a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal, nem beszélve arról, hogy esetleg már a közeljövőben szükségünk lehet az említett intézmény anyagi támogatására. Ennél azonban sokkal nagyobb súllyal esik latba az a körülmény, hogy ha egy ország megfelelő szintű kapcsolatot tart fenn az IMF-fel, az illető állam szavahihetősége is elfogadható. Az egyre növekedő költségvetési hiányt, a jelek szerint, aligha sikerül hazai forrásokból és megoldásokkal fedezni. Vagyis újból valahonnan hitelt kell kérnünk. Az esetleges hitelezők pedig igencsak szem előtt tartják, hogy mi a véleménye rólunk a valutaalapnak. Ha jó, akkor alacsonyabb kamatlábban reménykedhetünk, ha viszont úgy beszélünk róla és vele, ahogyan Dačić nyilatkozott, igen rossz fényben tűnünk fel és az esetleg jóváhagyandó hitelre igen vastagon számolják a kamatokat.
Az együttműködés megakadásának egyik, valószínűleg kisebbik, oka a még állami kézben levő vállalatok privatizálása volt. Nos, ezek között van a Dunav osiguranje biztosító társaság is. A miniszter szerint ugyanis nemzeti érdek, hogy a Dunav továbbra is állami kézben maradjon. Vajon miért? A válasz pofonegyszerű: az országos szintű koalíciós megállapodás értelmében a Dunav a Szerbiai Szocialista Párt hatáskörébe tartozik. Ennek logikus folyománya, hogy a cég vezetését az SZSZP csúcsvezetése jelöli ki, természetesen a saját soraiból. Amennyiben tehát privatizálnák a Dunavot, Dačićékat megfosztanák egy pénzeszsáktól. Aligha kell bizonygatni, hogy ezt ők nem vennék jó néven. Tehát párt- és egyéni érdekből, az állam kárára, inkább lemondanának az IMF segítségéről, mintsem feladják egyik igen fontos bástyájukat.
A hozzáértők szerint nem kétséges, hogy a valutaalap végleges kiebrudalása azzal a következménnyel járna, hogy az ország külföldön csak drága hitelekhez juthatna, másrészt pedig igen megnehezülne a korábban felvett hitelek rendezése, mivel saját erőnkből – valljuk be – nem vagyunk képesek határidőre törleszteni a részleteket.
Az egyik közgazdász Dačić viselkedését ahhoz a rossz diákhoz hasonlította, aki ugyanabból a tantárgyból kétszer is intőt kapott, és aki emiatt, ahelyett, hogy komolyan tanulni kezdene, inkább menesztené a tanárt.
