Még bele sem ült a miniszterelnöki bársonyszékbe, máris olyan kirohanást intézett – látszólag – a bankszektor ellen, hogy az emberben akaratlanul is felrémlettek a kilencvenes évek, amikor más személyekkel ugyan, de a mostani felállású hatalom ellenségkép keresésével igyekezett „hazafiasságát” bizonyítani.
Sajnos még jól emlékszünk arra az időszakra, amikor bojkottot hirdettek a szlovén áruk ellen. Amikor meglehetősen gyorsan kiderült, hogy ennek (is) a nép issza meg a levét, az akkori szocialista-radikális hatalom „hazai pályán” kezdte kutatni az ellenséget.
Ezúttal azonban nem erről van szó. Egyébként is tragikomikusan hatott Dačić hőbörgése, amikor a pénzszektort a nemzet legnagyobb ellenségének nevezte, hiszen már akkor tudatában volt annak a sajnálatos ténynek, hogy ha az ország igen rövid időn belül – bármi módon – nem jut nagyjából hárommilliárd euróhoz, az ország csődje elkerülhetetlen. Mivel a Nemzetközi Valutaalappal összerúgtuk a port, s egyelőre kilátás sincs arra, hogy a tárgyalásokat felújítják, máshol kell pénzforrás után kutatni. Ha számba vesszük a lehetőségeket, nagyon leszűkül a választék. Tulajdonképpen csak a bankokra számíthat a kormány. Pedig nem igazán elegáns dolog pénzt kunyerálni azoktól, akiket a tegnap lényegében lehazaárulóztak. De mégis… A szükség törvényt bont.
Ha azonban több újságból és folyamatosan tájékozódni akarunk, s a különféle szájakból elhangzott nyilatkozatokat is egymás mellé illesszük, igen gyorsan kiderül, hogy lényegében nem magukról a bankokról van szó. A legnagyobb ellenségekké történő kikiáltásuk amolyan terepelőkészítés.
Ugyanis még meg sem száradt a nyomdafesték Dačić nyilatkozatán, Dušan Bajatović, a Szerbiai Szocialista Párt oszlopos tagja – annak megalakulásától fogva, tehát Milošević hatalma idején is – igen erélyesen követelte az ország devizatartalékának felhasználását a gazdaság fellendítése céljából. Sőt, szerinte akár a pénznyomtatást is ennek a célnak kell alárendelni.
Kibújt tehát a szög a zsákból! Mindkét elérhető pénzforráson ugyanis a mindenkori bankkormányzó tartja a kezét. Márpedig a még hivatalában levő Šoškić eddig többször is azt nyilatkozta, hogy erről szó sem lehet. Habár viszonylag fiatal emberről van szó, minden bizonnyal emlékszik még az 1992-es évre, amikor Szerbia legkisebb falvában is több volt a milliárdos, mint Amerikában. Ez persze dinárban, és nem dollárban értendő. Úgy tűnik azonban, hogy a pénzügyi szakembert ez nem nyűgözi le, és szeretné megakadályozni az országnak ismét a vörös-fekete koalíció által történő kirablását és a sok százezer százalékos infláció újraélesztését.
Ha már a dollármilliárdoknál tartunk, talán az új kormányfőnek lehetnek információi arról, hogy hova tűnt el az ő idejükben az a bizonyos ötmilliárd dollár? Mert egy figyelmetlen nyilatkozatában azt ígérte, hogy ő visszahozza azt a pénzt, majd – talán észbe kapva – sietve hozzátette, ha megtalálja.
Ha egy kalap alá vesszük az eddig elhangzott nyilatkozatokat, véleményeket, kommentárokat és közleményeket, kiderül, hogy a bankok elleni támadás tulajdonképpen a Szerbiai Nemzeti Bank kormányzója ellen irányult. Ez annál inkább világos, mert a hatalmi koalíció már kijelölte helyettesét, a szófogadó Jorgovanka Tabakovićot.
Így már minden érthető!
Dačić tehát úgy értette, mint a békebeli anyós:
– Mondom a lányomnak, hogy a menyem is értse.
