2024. szeptember 12., csütörtök

Száz ajánlás a bürokrácia csökkentésére

Bemutatta legújabb Szürke könyvét a NALED

A telekhasználati jog díjmentes tulajdonjogra váltása, a törvényesítési eljárás felgyorsítása és leegyszerűsítése, valamint az elektronikus orvosi beutaló bevezetése a reformfolyamat következő három legfontosabb lépése a Helyi Gazdaságfejlesztési Nemzeti Tömörülés (NALED) által kiadott legújabb Szürke könyv szerint. A Belgrádban bemutatott 14. kiadás 100 ajánlást tartalmaz a bürokrácia csökkentésére, közülük 21 most először került bele a kiadványba. A 10 leglényegesebb elvárás között van az ún. zöld beszerzések és az eAgrar kiteljesítése, a nem adójellegű terhek online regiszterének létrehozása, az összes illeték készpénzmentes fizetésének lehetővé tétele, a rugalmas munkaformák rendezése, az egyesített adóbizonylatok kiadása és az elektronikus szállítólevél az áruforgalomban.

– Tizenhárom év és 14 Szürke könyv van mögöttünk, a reformok olykor lehetetlennek tűntek, mégis, 6 évvel ezelőtt ki mondta volna meg, hogy majd elektronikus úton adjuk ki az építési engedélyeket vagy hogy teljesen megreformáljuk a kataszteri rendszert. Ennek köszönhető, hogy ma Szerbiában

50 000 építőhelyen dolgoznak, és milliárdos beruházásokról beszélhetünk – mondta az idei Szürke könyv tartalmának ismertetésekor Zorana Mihajlović, a kormány alelnöke, bányászati és energiaügyi miniszter. A könyv 22 ajánlásának valóra váltása közvetlenül elősegítené az európai uniós szabványokhoz való alkalmazkodást. Közéjük sorolható például a bérterhek csökkentése, a külföldi munkáltatók tevékenységének rendezése, a szennyvízkezelés fejlesztése és más, környezetvédelmi szempontból fontos teendők.

A tavaly megvalósított reformok kapcsán elhangzott, hogy a NALED 12 ajánlását sikerült valóra váltani, különösen a pénzügyek területén jelentősek a változások, mint amilyen az éppen folyamatban levő elektronikus számlázási rendszerre való átállás, amivel leszűkül az árnyékgazdaság mozgástere. Dejan Đokić, a NALED Végrehajtó Bizottságának elnöke azt is kiemelte, hogy nagy digitalizációs előrelépések történtek a mezőgazdaságban is, létrehozták például a több mint 400 000 agrárgazdaság elektronikus bejegyzésének és a támogatások elektronikus igénylésének törvényes kereteit. Mint mondta, az első Szürke könyv megjelenése óta 143 ajánlást, vagyis az összesnek a felét sikerült részben vagy egészében megoldani, és ebben legnagyobb szerepet a Pénzügyminisztérum játszott. Darija Kisić Tepavčević munka- és foglalkoztatásügyi miniszter A szociális vállalkozásról szóló, február elején elfogadott törvény előnyeit méltatta, mondván, hogy a jogszabályra évtizedeket kellett várni, noha több mint 20 éve léteznek olyan vállalatok, melyek tevékenysége szociális elemeket is tartalmaz.

A NALED sajtószolgálatának közleménye szerint a szerbiai reformok jövőjéről beszélt Emanuele Giaufret, az EU szerbiai küldöttségvezetője, Ary Naim, a Nemzetközi Pénzügyi Társaság (IFC) közép- és délkelet-európai menedzsere és Yulia Ustyugova, az IMF szerbiai irodavezetője.

Mint minden évben, a Szürke könyvet bemutató konferencián elismeréseket adtak át azoknak, akik a reformok elősegítésével az elmúlt évben leginkább hozzájárultak a szerbiai gazdasági légkör javításához. Díjazták a Pénzügyminisztérium, az agrártárca és a munkaügyi minisztérium egy-egy szakmai csoportját, Jovanka Atanacković bányászati és energiaügyi államtitkárt, külön elismerésben részesült a sikeres újrahasznosítási programért Dragana Marinković, a kragujevaci környezetvédelmi osztály vezetője, valamint Anđelko Utješanović és Marica Vuković, a Tanjug, illetve a Beta hírügynökség gazdasági szerkesztője.