Régen elmúltak azok az idők, amikor az embernek volt megbízható állása és keresete, tehát alapja arra, hogy kisebb-nagyobb beruházásokra bankhitelt vegyen fel. Akkoriban, jó négy évtizeddel ezelőtt, járta az a vicc, miszerint Jugoszlávia fog elsőként feljutni a Holdra, mert a polgárai addig veszik fel a hiteleket, amíg le nem győzik a Föld és a Hold közötti távolságot.
Nos, tudjuk, az az idő a múlté. Ma ha valaki a (Zentán is) gombamód szaporodó pénzintézetek egyikéhez fordul kölcsönért, és előzőleg nem végez alapos számításokat az önnön hitelképességét illetően, s ráadásul ha nagy az étvágya, önmagát ítéli pénzügyi halálra. S ez elsősorban a kemény valután (svájci frankra) alapuló kreditek esetében igaz.
Néhány hónappal, talán egy évvel ezelőtt csodálkoztunk és egyben sajnálkoztunk is azokon a magyarországi családokon, akiknek a feje fölül a bank elárverezte a családi otthont, mert nem bírták fizetni a házépítésre, lakásvásárlásra felvett hiteleket. Az anyaországban – ki tudja miért – legnépszerűbbek a svájci frank alapú hitelek, holott az alpesi valuta árfolyama az utóbbi másfél évben igen meredeken kapaszkodott felfelé, s egyre kilátástalanabb helyzetbe sodorta az érintett embereket, családokat. Titkon hittük, hogy nálunk ilyesmi nem fordulhat elő, hiszen az elmúlt húsz évben sok mindent megtanultunk. Többek között azt is, hogy meddig nyújtózkodhatunk.
Nos, a legnagyobb példányszámban megjelenő belgrádi napilap adatai szerint mi sem vagyunk jobbak a Deákné vásznánál. Tudunk bőven költekezni, és üres zsebből fizetni.
A múlt hónappal bezárólag ugyanis 116 000, korábban bankhitelt igénylő, még pontosabban 89 000 polgár, csaknem 11 000 földműves és hozzávetőleg 16 000 vállalat több mint három hónapja nem tett eleget valamelyik ügyviteli bank iránti pénzügyi kötelezettség(e)inek.
Azt nem tudni pontosan, hogy mi húzódik meg a háttérben. Talán elveszítette munkahelyét? Csökkent a keresete? Túl nagyot ugrott a deviza árfolyama? Vagy éppen másra kellett a havi részletre félretett összeg? Bármi lehetséges. Tény azonban, hogy a kilencvenezer adós több mint 32 milliárd(!) dinárral „lóg”. És közülük sokan esélyt sem látnak helyzetük javulására. Magyarán: bedőlt a hitelük.
Hatalmas pénzösszegről van szó, ami mellett a hitelező bankok sem mehetnek el szó nélkül. Őket ugyan nem fenyegeti a csődbejutás veszélye, de mégis… Különféle megoldásokat javasolnak a bajba jutott ügyfeleknek, de mindegyiknek az a lényege, hogy a törlesztési kötelezettséget nem fogja a macska megenni. Ezzel szemben hosszabb futamidőt tesznek lehetővé, ami – nem mellesleg – további kamatok megfizetésével jár. Emellett lehetőség van újabb hitelek felvételére, amelyekből a régieket ki lehet egyenlíteni.
Mindent összevetve, a bajba jutott hitelhasználó további, rendszerint hosszú távú eladósodással számolhat, s ha némi szerencséje van, megmarad a bankhitelből vásárolt ingatlan vagy gépjármű.
Az egésznek azonban van egy sarkalatos problémája. Vajon mire számítottak azok, akik felvették a hiteleket? A „majd lesz valahogy” hányavetiség ma már nem jár(hat) eredménnyel. Az ő helyzetük akár intő példa is lehet mindazok számára, akik elfelejtik a népi mondást:
Addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér.
