2024. szeptember 12., csütörtök

Duplájára nő a területalapú támogatás

Azt ígérik, napokon belül érkezik a pénz

Szerbia Kormánya úgy döntött, hogy megduplázza a termőföld után járó éves támogatást, vagyis az eddigi 4000 dinár helyett 8000 dinárt fizet a gazdáknak hektáronként – közölte Branislav Nedimović mezőgazdasági miniszter. Ez azt jelenti, hogy az agrárköltségvetésből összesen több mint 120 millió eurót fordítanak az ágazat megsegítésére. A tárcavezető azt ígérte, hogy március első dekádjában átutalják a pénzt, azaz 10-éig megérkezik, hogy „zavartalanul lebonyolódhasson a tavaszi vetés”.

A termelők, mint ismeretes, nem 8000 dinárt, hanem 200 eurónak megfelelő összeget tartanak méltányosnak, ennyit követeltek az elmúlt hetekben szervezett tiltakozó felvonulásaik alkalmával is. Emellett az eurodízel jövedéki adójának eltörlését és a támogatások gyorsabb folyósítását szeretnék elérni. A fagyasztott hús és a tejporbehozatal ellen is felemelték szavukat.