2024. szeptember 12., csütörtök

Tartalékolni kell!

Energetikai minisztérium: stabil az energiaellátás Szerbiában

Nincs ok aggodalomra, jelenleg országszerte stabil az energiaellátás – közölte tegnap Raša Kojčić bányászati és energetikai segédminiszter. Hozzátette, hogy pillanatnyilag elegendő földgáz mennyiség érkezik Szerbiába, de a gázolaj és más kőolajszármazékok importja is kielégíti a szükségletet.

A segédminiszter kiemelte, hogy az elmúlt évben 30 százalékkal növelték a kőolajtartalékok feltöltésének kötelezettségét. Ezt annak érdekében tették, hogy összhangba hozzák a hazai helyzetet az uniós követelményekkel. Az idén tehát már 61 átlagos fogyasztású napra elegendő tartalékot halmoztak fel – mondta Kojčić a TV Vesti hírcsatornának.

Ugyanitt hangsúlyozta, hogy az állam mindent megtett annak érdekében, hogy megvédje a fogyasztóit. A régió több országához hasonlóan az üzemanyag árát is korlátozta: jelenleg 179 dinár az eurodízel, a benzin viszont 171 dinár. Figyelemmel kísérik a nyersolaj világpiaci árát és annak hatását a kiskereskedelmi árakra – mondta a segédminiszter.

Emlékeztetett, hogy megkezdődtek a munkálatok a szerb és bolgár határon levő csatlakozáson, így még biztosabbá válik a földgázellátás országunkban. Ezzel ugyanis rácsatlakozunk a bolgár és görög vezetékre, amelyet a tervek szerint még az idén befejeznek.

Az új csatlakozások mellett dolgoznak a föld alatti gáztárolók bővítésén is. Ezek ugyanis alapfeltételei a zavartalan ellátásnak – mondta Kojčić. Kiemelte, hogy Zorana Mihajlović nemrég meglátogatta a pancsovai hőerőművet, amely a jövőben jelentősen hozzájárul a tartalékok biztosításához.

A új erőmű építésébe egyébként 170 millió eurót fektettek, és 120 alkalmazottnak biztosítanak munkahelyet. Az itt termelt elektromos áram 65 százalékát a szerbiai villanyhálózatba juttatják – mondta a segédminiszter. Hozzátette: a pancsovai lesz Szerbiában az első létesítmény, amely az elektromos és a hőenergia termelésére földgázt használ.