Kétségtelen, hogy „minden szamár a saját terhét érzi legnehezebbnek”, de a szerbiai újsütetű nábobok, a gazdasági válság közelgő második hullámának esetleges következményeivel kapcsolatban egy pillanatig sem foglalkoznak azokkal, aki a küszöbönálló újabb recesszió miatt elveszítik munkahelyüket, s családjuk kenyér, vagy ne adj Isten, tető nélkül marad. Őket csak a saját, egyre jobban duzzadó vagyonuk további, bármi áron történő növelése köti le.
Ennek ismeretében érthetővé válik, hogy az idő múlásával már jó előre igyekeznek minden felelősséget másra, elsősorban a kormányra, az ügyviteli bankokra és a Szerbiai Nemzeti Bank elnökére hárítani. Legalábbis ez olvasható a sorok között, amelyek a napilapokban megjelennek. Siránkozásuk kiterjed a szakszervezetekre is, és váltig hangoztatják, hogy a válság terhének könnyítése érdekében a fentebb említetteknek minél előbb egyességre kellene jutniuk, hiszen a más országokban a fejét felütő krízis akár katasztrófát is előidézhet Szerbia gazdaságában.
Látszólag tehát úgy tüntetik fel a helyzetet, mintha az ország állapotáért vérezne a szívük, holott tipikus kapitalisták, és csak a saját profitjuk esetleges csökkenését féltik.
A sirámoknak jócskán van igazságalapjuk is, hiszen ha tudjuk, hogy a 400 horvát és 600 szlovén cég az elmúlt években Szerbiában hozzávetőleg hárommilliárd dinárt ruházott be, míg Szerbia mindössze két-két gazdasági társulást mondhat magáénak az említett két egykori jugoszláv tagköztársaságban. Már maga e tény is sokatmondó és egyértelműen jelzi, hogy melyik ország gazdaságának hol a helye. Ennek nyilván a nagyvállalkozók is tudatában vannak, sőt annak is, hogy egy, a korábbinál nagyobb méretű válság elsősorban őket sújtaná.
Az igazság kedvéért azt sem szabad elhallgatni, hogy a bankok sem az ügyfelek iránti szamaritánus viszonyulásokról ismertek. Ha pénzről, haszonról van szó, akkor szinte csőlátásuk van és csak a profitot tartják szem előtt. Valószínűleg ezért lesz nehéz megegyezésre jutni velük és a többi érdekelt féllel. A (nagy)vállalkozók ugyanis kedvezőbb hitelekre, hosszabb visszafizetési és türelmi időre számítanak, míg a pénzintézetek továbbra sem szeretnék elveszíteni eddig megszerzett pozíciójukat, amely keretében önkényesen változtathatták a kamatlábat, ahogyan az „a bank üzleti politikájának” megfelelt. Az eladósodott és immár a hiteleket törleszteni nem tudó ügyfelek vagyonára egyszerűen rátették a kezüket.
Ez a gyakorlat egyébként napjainkban sem ismeretlen, hiszen lépten-nyomon olvashatunk a betölt különféle hitelekről, amelyek következményeként a hitelt felhasználó autó, vagy éppen lakás, ház nélkül maradt, mert a bank elárverezte vagyon(tárgy)át.
Az egész gazdasági-pénzügyi kuszaságnak azonban van egy szegmense, amelyet senki sem tesz szóvá. Ha ugyanis valóban begyűrűzik hozzánk is a gazdasági válság második hulláma, megreked a gazdasági növekedés, és a munkahelyek ezrei fognak megszűnni. Családok sokasága marad kenyér nélkül. Erről a várható problémáról azonban a nábobok egy szót sem ejtenek. Ők mentenék a saját bőrüket.
A kisember pedig kit érdekel?
