2024. december 22., vasárnap

Szabad(abb) határátkelést!

Országos figyelmeztető sztrájkot jelentettek be a szerbiai kamionsofőrök

Elsősorban a vámeljárások könnyítését és a határátkelőkön való gyorsabb áthaladást követelik a kamionsofőrök, akik országos szintű figyelmeztető sztrájkot jelentettek be május 8-ára. Azon a napon 14-től 15 óráig leáll a teherforgalom Szerbia területén – áll a sofőrök országos szakszervezetének közleményében. Ugyanitt kiemelik: a sztrájkhoz a Szerbia területén fuvarozó sofőrök mellett a nemzetközi áruforgalommal foglalkozók is csatlakoznak. A figyelmeztető sztrájk a törvényes előírásokkal összhangban, szervezetten zajlik majd az egész ország területén – hangsúlyozzák a szakszervezet illetékesei.

A közleményük szerint az említett egy órában teljes mértékben leáll az áruforgalom Szerbia területén. A sofőrök ott állítják le a tehergépkocsikat, ahol a sztrájk kezdetekor az útjuk folyamán tartanak. Teszik ezt oly módon, hogy „semmilyen formában ne gátolják a közlekedést az adott útszakaszon, és jelenlétükkel ne veszélyeztessék sem az emberek jólétét, sem a közelükben levő ingatlanokat és ingóságokat” – hangsúlyozzák a sztrájk lebonyolítói. Hozzáteszik: a teherszállításban alkalmazottak előre meghatározott helyeken gyülekeznek majd.

A tiltakozással a sofőrök a korábban jelzett kérelmeiket erősítik meg. Továbbra is síkra szállnak ugyanis a vámeljárások egyszerűsítéséért, és követelik a határátkelőkön uralkodó áldatlan állapotok megoldását. Az órákig, illetve napokig tartó várakozás ugyanis a hazai logisztikai cégek egyik legnagyobb problémája – utalnak a gazdasági vesztességekre a sofőrök. Emellett fizikai és technikai védelmet kérnek azok számára, akik a hosszú sorok miatt a határátkelők közelében kénytelenek megállni: ilyenkor ugyanis rendszerint megtámadják őket a migránsok, és szállítmányaikban is kárt tesznek. 

A határátlépéshez kapcsolódó problémák megoldása mellett a sofőrök kérik a kezdeti és időszakos képzéseik költségeinek csökkentését, ahogyan a professzionális sofőrök képességi tanúsítványának a kiadására felszámolt járulékok eltörlését is. Ugyanakkor követelik, hogy szélesítsék ki a lehetőségeket a kötelező képzéseik elvégzésére. Kérik továbbá, hogy rendezzék az áru- és személyforgalomban dolgozók vízumigényléseihez kapcsolódó gondokat – sorolják a követeléseiket a sofőrök. Közleményükben kiemelik: a felsoroltak csak a legégetőbb problémákra vonatkoznak. A figyelmeztető sztrájkra készített követeléseiket kibővítik, amennyiben az elkövetkezőkben nem rendeződik a helyzetük. Ebben az esetben ugyanis kénytelenek lesznek általános sztrájkot szervezni – írják. 

A szerbiai sofőrök országos szakszervezete tárgyalásra szólította fel az illetékes állami szerveket. Az előírásoknak megfelelően ugyanis közös megegyezésre törekszenek: ennek érdekében a törvényes határidőn belül írásban is elküldik az illetékes szerveknek a problémák megoldására irányuló javaslataikat – áll a közleményben.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Május 8-án 14-től 15 óráig leáll a teherforgalom Szerbia területén (Fotó: Dávid Csilla illusztrációja)