2024. december 22., vasárnap

Mindent a digitális marketingről

Tanácskozást tartottak Újvidéken

Újvidéken tegnap a Vajdasági Levéltárban konferenciát tartottak, amelyet a fiatal vállalkozóknak, a digitális marketingnek szenteltek. A tanácskozást a Szerbiai Fiatal Vállalkozók Egyesülete szervezte, a Tartományi Gazdasági és Idegenforgalmi Titkárság támogatásával. A konferencia célja, hogy a fiatalok és az egyetemisták útmutatást kapjanak arról, hogyan lehetnek sikeres vállalkozók. 

Nenad Ivanišević tartományi gazdasági és idegenforgalmi titkár a konferenciát megnyitva elmondta, hogy a tartományi titkárság számára nem volt kérdés, hogy támogatja-e ezt a jelentős tanácskozást.

– Fontos, hogy a fiatalok olyan tudásra tegyenek szert, amellyel vállalkozást indíthatnak, és versenyképesek lehetnek a piacon. A tartományi titkárság szeretne olyan légkört teremteni, ahol a fiatalok sikeresek lehetnek. Mindenki, aki vállalkozás létrehozásában gondolkodik, tudnia kell, mik az első lépések, a finanszírozási források, valamint a leggyakoribb kihívások. A tartományi titkárság támogatja a kezdő vállalkozók érvényesülését. Fontos ugyanis, hogy az újonc vállalkozók megmaradjanak a piacon, versenyképesebbé váljanak, és javítsanak a munkakörülményeiken. Örömmel tölt el, hogy számos olyan fiatallal találkozok, akik keményen dolgoznak a céljaik elérése érdekében. Manapság nem könnyű vállalkozónak lenni, ezért fontos, hogy ne adják fel az álmaikat és terveiket. A tartományi titkárság ajtaja mindenki előtt nyitva áll – fejtette ki Ivanišević.

Ilija Diklić, a Szerbiai Fiatal Vállalkozók Egyesületének elnöke elmondta, hogy Szerbiában fontos lenne olyan környezetet teremteni, ahol a fiatalok érvényesülhetnek és sikeresek lehetnek.

– A fiataloknak szükségük van segítségre, ezért is szerveztük meg a konferenciát. Az volt a célunk, hogy összehozzuk őket annak érdekében, hogy tudást szerezzenek, és tájékoztatást kapjanak a vállalkozói lehetőségről. Fontos, hogy a fiatalok Szerbiában maradjanak, és itthon érvényesüljenek. Remélem, hogy ez a konferencia hasznos lesz számukra – fogalmazott Diklić.

Indira Popadić üzleti tanácsadó elmondta, hogy a konferencián az érdeklődők megismerkedhetnek a vállalkozás létrehozásához szükséges első lépésekkel, a lehetőségekkel, és bátorítást is kapnak. Az üzleti terv kidolgozására, az értékesítésre, a digitális marketingre külön hangsúlyt helyezünk. Fontos, hogy egy olyan alapvető tudást adjunk át, amely nélkülözhetetlen az üzleti sikerhez. A vállalkozóknak folyamatosan fejleszteniük kell magukat, csakis így érvényesülhetnek – fejtette ki Popadić.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Dancsó Áron felvétele