2024. szeptember 10., kedd
SZERB NEMZETI BANK

Korlátoznák a kamatlábakat

Közvitán a törvényjavaslat

Az összes kölcsön kamatlábait korlátoznák a pénzügyi szolgáltatások felhasználóinak védelméről szóló törvényjavaslat szerint. A dokumentumot közvitára bocsátották – jelentette a Szerb Nemzeti Bank. A közleményben kiemelik, hogy a javaslat elfogadását követően a hitelek maximális kamatlábait az aktuális piaci feltételek alapján határoznák meg, és elsősorban a Szerb Nemzeti Bank és más központi bankok referenciakamatainak értékét vennék mérvadónak, de figyelembe vennék a kereskedelmi kamatlábak átlagát is. 

A törvényjavaslat szerint az új lakáshiteleknél az átlagos kamatlábnál 20 százalékkal lehet magasabb a maximálisan elszámolható kamat. 2027. január elsejétől ugyanez vonatkozik a változó kamatlábak alapján leszerződött lakáshitelekre is, amelyek esetében jelenleg még érvényben van a koronavírus-járvány idején foganatosított ideiglenes korlátozás. Ebben az esetben az új törvényjavaslat egy áthidaló megoldást lát elő, mely szerint 2026. december 31-éig 5 százalékosra korlátoznák a kölcsönök változó kamatlábát. Ezzel az átmenettel ugyanis meg szeretnék gátolni, hogy az ideiglenes korlátozás megszűnésével hirtelen megnövekedjenek az említett kölcsönök törlesztőrészletei – magyarázták az illetékesek a közleményben. A lakáshitelekkel kapcsolatban hozzátették: a nominális kamatlábak mellett az effektív kamatokat is korlátoznák, de meghatároznák a szerződéskötések egyéb költségeinek a maximális értékét is. Emellett abban az esetben, ha az adós nem tudja törleszteni a havi részleteket, akkor a bankok kötelesek lesznek egy időszakot biztosítani arra, hogy az ügyfelük önmaga értékesítse az ingatlanját, és így fizesse vissza a banknak a tartozását. A tulajdonos ugyanis magasabb árat érhet el az ingatlanpiacon, mint a végrehajtók – áll a szakemberek magyarázatában.

A készpénz-, valamint fogyasztási hitelek esetében viszont az átlagos kamatlábat legfeljebb 25 százalékkal haladhatja majd meg a szerződött kamatláb maximális értéke. A törvényjavaslat emellett korlátozná a hitelkártyák használatára vonatkozó kamatlábakat is, de szabályozná a folyószámlán szereplő összeg engedélyezett túllépéséért, illetve nem engedélyezett túllépéséért elszámolt kamatokat is. A kölcsönök különböző fajtáira vonatkozó kamatlábak mellett a törvényjavaslat szerint korlátoznák a késedelmi kamatok legfeljebb elszámolható értékét is.

A közvitán levő javaslat először szabályozná országunkban a banki szolgáltatások egységesítését, azaz megtiltaná a pénzintézeteknek, hogy a kölcsönök odaítélésénél feltételként határozza meg, hogy a kérelmező valamely más szolgáltatást is igénybe vegyen. A bankok továbbra is kínálhatnak „csomagokat” az ügyfeleiknek, de lehetővé kell tenniük, hogy a csomagokba foglalt szolgáltatásokat külön is igényelhessék az érdekeltek. 

Nyitókép: Dávid Csilla felvétele