2024. december 22., vasárnap

3,5 százalékos ipari növekedés

Az infláció az év végén 3,7 és 4,1 százalék között alakulhat

Milojko Arsić, a Belgrádi Egyetem Közgazdasági Karának tanára kijelentette, fenntartja korábbi becslését, mely szerint az év végén körülbelül 3,5 százalékos gazdasági bővülés lesz kimutatható, elsősorban a mezőgazdasági termelés aszály miatti csökkenése folytán. A szerbiai gazdasági trendek negyedévi alakulásával foglalkozó kiadvány legújabb számának bemutatása alkalmával a főszerkesztő Arsić elmondta, hogy a második negyedévben a GDP évközi növekedése szolid 4 százalékos eredményt mutatott. Ehhez legfőképpen a hazai kereslet járult hozzá, amely abban az időszakban 5,5 százalékos reális emelkedést jegyzett, ugyanakkor a kivitel hátráltató tényezőnek bizonyult.

„A termelési oldalon a növekedést mindenekelőtt az építőipar és a szolgáltatási szektor segíti, a gyáripar növekedése mérsékelt marad, a mezőgazdasági termelés pedig az aszály miatt 0,3–0,4 százalékot visszavesz a bruttó hazai termékből. Az év második felében a GDP évközi növekedése mérséklődik, ezért fenntartjuk a 3,5 százalékos bővülési becslést” – közölte az ismert közgazdász. Szerinte az év utolsó három hónapjában lökést adhat a GDP-növekedésnek a kragujevaci villanyautó-gyártás megkezdése, valamint a Linglong nagybecskereki gumiabroncsgyárának termelése.

Arsić ismertette, hogy az infláció a második negyedév végéig csökkenő irányzatú volt, majd enyhén emelkedett, ami nem a világpiaci vagy idényjellegű folyamatokkal, inkább hazai, rendszerbeli tényezőkkel magyarázható, mint amilyen a bérek növekedése, valamint általában a monetáris politika. Szerbia a múlt év elejétől mostanáig jelentősen leszorította az inflációt, de annak szintje továbbra is a „célfolyosó” közepe fölött van, és valamivel magasabb, mint az európai országokban. Az első 8 hónapban az évközi pénzhígulás 4,9, augusztusban 4,3 százalékos volt. Az évközi inflációs adatok tekintetében augusztusban Szerbia az ötödik helyen állt Európában, és az itteninél magasabb inflációt csak Törökországban, Belgiumban, Romániában és Izlandon jegyeztek. A szakember szerint az év végén Szerbiában 3,7–4,1 százalékos lehet az infláció. Az árak mérséklődéséhez bizonyos mértékben hozzájárulhat a Legjobb ár akció, de csak rövid távon, mert a gyártók és a kereskedők közben megemelik más termékek árát, és elállnak egyes korábban tervezett leárazásoktól. Az állami akció eredményét mérsékli az is, hogy sok kereskedő nem kapcsolódott be az árleszállításba. 
 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás