2024. december 22., vasárnap

Szerbia a digitalizáció útján

Tanácskozást tartottak Belgrádban

Belgrádban tegnap a Szerbiai Gazdasági Kamarában tizedik alkalommal tartották meg a DIGITAL elnevezésű konferenciát, amelyet a médiumoknak és a telekommunikációs technológiáknak szenteltek. A rendezvényen számos panelbeszélgetést is tartottak, amelyeken a többi között szó esett a médiumok jelenlegi helyzetéről Szerbiában, a digitalizációról, a mesterséges intelligenciáról. Számos olyan szakértő, vállalati képviselő szólalt fel, akik a digitális átalakulás hordozói. A rendezvényt Dejan Ristić tájékoztatási és telekommunikációs miniszter nyitotta meg.

– Világszerte hatalmas változásoknak lehetünk tanúi, amihez egy országnak alkalmazkodnia kell, különben lemarad. Szerbia mindenképpen a digitalizáció és a fejlődés útján jár. Az információs és kommunikációs (IKT) szektor kiválóan teljesít, az idén a januártól augusztusig tartó időszakban 20,29 százalékos növekedést jegyzett. Az IKT-szektorban jelenleg 115 ezer személy dolgozik, az átlagfizetés elérte a 250 ezer dinárt. Tavaly a szektor kivitele 3,44 milliárd euró volt, az idén pedig meghaladja a 4 milliárd eurót. Szerbia tíz év alatt a digitalizáció átalakulása terén vezető lett a régióban. Az országnak folytatnia kell a fejlesztéseket, most nem szabad megállnia. Jelenleg a mesterséges intelligencia az emberiség egyik legnagyobb kihívása, ezért a technológia alkalmazásakor fontos az etika betartása. Az emberiség javát kell szolgálnia, nem szabad megengedni, hogy ellenünk irányuljon – fejtette ki Ristić.

A médiumokat illetően rámutatott arra, hogy Szerbiában 2500 médium és 75 újságírói egyesület létezik, tehát nem lehet azt mondani, hogy nincs médiapluralizmus.

Mihailo Jovanović, az e-Uprava igazgatója elmondta, hogy Szerbiában több mint 2,3 millió polgár regisztrált az e-Uprava portálra. 

– Az a cél, hogy a szolgáltatások mindenkinek elérhetővé váljanak. Jelenleg azon munkálkodunk, hogy a portál még egyszerűbb, hozzáférhetőbb legyen, a polgárok könnyebben és gyorsabban kapcsolatba lépjenek az állami szervekkel. A szerb kormány több célt tűzött ki a digitalizáció további fejlesztése érdekében. Egy mesterséges intelligenciával foglalkozó tanács is létrejött, amely vizsgálja a technológia alkalmazását a mindennapi életben. Kragujevacon található az állami adatközpont, ahol a legnagyobb biztonsági előírások vannak érvényben, Európában csupán 8 ilyen központ működik. Nemrég szerződést írtak alá egy szuperszámítógép megvásárlására. Szerbia továbbra is nagy hangsúlyt fektet az oktatás, az egészségügy és a mezőgazdaság digitalizációs átalakulására – fogalmazott Jovanović

Predrag Nikolić, a Szerbiai Gazdasági Kamara képviselője elmondta, hogy a digitális korszak nagy változásokat hozott a világba.

– Az innovációk hatása megérződik a munkaerőpiacon, a mindennapi kommunikáción. A kulcsszó az átalakulás, elsősorban a technológia fejlődése. Az oktatás szerepe ebben nagyon jelentős – mutatott rá Nikolić.

A konferencián második alkalommal díjazták a legjobbakat a média, a telekommunikáció, a marketing, valamint a digitális innováció területén.
 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Predrag Nikolić, Dejan Ristić és Mihailo Jovanović (Fotó: Beta)