Aleksandar Vučić, Szerbia elnöke is részt vesz Isztambulban azon az ünnepségen, amelyen Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdoğan török államfő hivatalosan átadja rendeltetésének a Török áramlat 935 kilométer hosszú fekete-tengeri szakaszát.
Az ünnepség keretében az orosz és a török államfő videón keresztül kapcsolódik majd az anapai Russzkaja kompresszor-, illetve a kiyiköyi fogadóállomáshoz, és jelképesen üzembe helyezik a vezetéket.
A tervek szerint Aleksandar Vučić tárgyalni fog Erdoğannal és Putyinnal, valamint Bojko Boriszov bolgár kormányfővel is.
A Török Áramlat azon szakaszát helyezik ma üzembe, amely kizárólag Törökország belső piacát látná el földgázzal. Másik szakasza, a Török Áramlat 2, amelyen keresztül – egy 180 kilométeres török földi szakasz beiktatásával – Európába juttatnának el orosz földgázt. Előbb Bulgáriába, onnan Szerbiába, majd Magyarországra, sőt távolabbra is.
A szerbiai szakasz kiépítése telljes egészében befelyeződött, hátra van még a mérőállomás kiépítése, az elosztóközpontok infrastruktúrájának megoldása és a törzsudvarnoki (Banatski Dvor-i) tározóhoz vezető kilépő állomás megépítése.