Számítások szerint legalább egy millió dízeles személygépkocsi áll a viszonteladók udvarain Németországban. Áruk rohamosan csökken, mivel számos városban korlátozzák a használatukat.
Az Euro-5-ös gázolajat fogyasztó autókat már úgyszólván nem lehet eladni, de az Euró-6-osra működők kelendősége is mind inkább megcsappan, jelenti a Szerbiai RTV.
Eszerint, aki teheti, elkerüli dízel-járművek vásárlását, csupán a balkáni országokból érkező vásárlók mutatnak érdeklődést a mind olcsóbb járgányok iránt. A kereskedők hatalmas veszteséget jegyeznek a használt dízel-autók miatt, naponta 28 eurót veszítenek egy-egy járművön, melyek átlagosan 106 napig állnak náluk, mire eladásra kerülnek.
A német autókereskedők társulásának tagjai szerint szerbek, horvátok, bolgárok és macedónok a fő vásárlóik.
Kimutatások szerint alapján a dízeles autók aránya a legmagasabb Franciaországban (69%), majd Litvániában (65%), valamint Luxemburgban (64%). Magyarországon viszont uniós összevetésben is az egyik legkisebb a gázolajat fogyasztó autók aránya, a dízelesek a teljes személyautó-állomány kevesebb mint 30 százalékát teszik ki.