Tavaly decemberben Szerbiában 59.772 dinár volt a nettó átlagbér, a bruttó kereset átlaga pedig 82.257 dinár – közölte a Köztársasági Statisztikai Intézet. (A decemberi átlagbér – amely tudvalevőleg mindig magasabb, mint más hónapokban – középárfolyamon 508 eurónak felelt meg, vagyis a kormányzat prognózisa szerint alakult.)
2018 decemberéhez képest a nettó átlagbér névértékét tekintve 14,1, reálisan pedig 12 százalékkal növekedett, a bruttó fizetés pedig 14, illetve 11,9 százalékkal volt nagyobb.
2019-ben – az egész évre vonatkozó adatokat figyelembe véve – a nettó keresetek nominálisan 10,6, reálisan 8,5 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. A bruttó keresetek növekedése 10,5, illetve 8,4 százalékos volt.
A statisztika szerint a mediális nettó fizetés 2019 decemberében 44 530 dinár volt, ami azt jelenti, hogy a foglalkoztatottak 50 százaléka ennyit vagy ennél kevesebbet keresett.