Az elektronikus úton történő kereskedelem iránti érdeklődés világszerte felélénkült az elmúlt hónapokban, s ez alól Szerbia sem kivétel. A Szerbiai Gazdasági Kamara kutatási eredményei alapján az online vásárlások száma a rendkívüli helyzet ideje alatt országszerte megkétszereződött. Egyes szakértők szerint könnyen megeshet, hogy az interneten végbemenő adásvétel térhódítása csak most lendül fel igazán a térségben.
A gazdasági kamara elemzése szerint a járvány kezdetén, márciusban és áprilisban, az élelmiszeripari termékek iránti kereslet tízszeresére nőtt a járvány előtti időszakhoz viszonyítva. Azok a cégek, amelyek számítógépek, informatikai felszerelések, kisebb háztartási kellékek, ruházati cikkek és lábbeli árusításával foglalkoznak, ugyancsak bevételgyarapodásra számíthattak ebben az időszakban.
Marko Čadežnak, a Szerbia Gazdasági Kamara elnökének elmondása szerint a megváltozott piaci igényeket a nagy üzletláncok kivétel nélkül felismerték. A rendkívüli helyzet bejelentését követően a legrövidebb időn belül kivétel nélkül elindították vagy megerősítették az online szolgáltatásaikat, a termékrendelést és a házhoz szállítást.
A Mercator üzletlánc az online felület iránti érdeklődés élénkülése mellett a vásárlókör korosztályának változásáról is beszámolt. A rendkívüli helyzetet követően a elektronikus úton rendelők és vásárlók már nemcsak a fiatalabb korosztályból kerülnek ki, hanem egyenértékűen zárkóztak fel a középkorúak és idősebbek is.
A Doncafe kávétermékekre szakosodott élelmiszer- és italforgalmazó vállalat a rendkívüli helyzetre válaszként külön szolgáltatást nyitott. Az adatok alapján az átlagos napi megrendelések száma 80 és100 között volt, a kuncsaftok ritkán vásároltak egy kilogramm kávénál kevesebbet. A cég olyan személyeket bízott meg a kiszállítással, akik a rendkívüli helyzet miatt nem tudták a munkafeladataikat rendszeresen ellátni, így a vállalat nem kényszerült arra, hogy elbocsássa a dolgozóit.
Čadež szerint a műszaki termékek iránti kereslet jelentős megugrása kedvező arányban ellensúlyozta az üzletek, bevásárlóközpontok lakat alatt tartása miatt elszenvedett anyagi veszteségeket. Az otthoni munkavégzés élénkítette a számítógépek és informatikai felszerelések iránti keresletet, mert a cégek minél profibban igyekeztek felszerelni az otthoni irodából dolgozó alkalmazottaikat. A Technomania technikai felszereléseket forgalmazó üzletlánc online piacára az idén 100.000 új felhasználó jelentkezett be, a forgalom pedig 50 százalékkal emelkedett. A laptop, webkamera, képernyő, nyomtató, szkenner iránt drasztikusan megnőtt az érdeklődés, a konyhai felszerelések közül a kenyérsütő, valamint a fodrászati, szépítészeti eszközök voltak a legkelendőbbek. Fokozott érdeklődés övezte a videójátékok, légtisztító berendezések és a fagyasztók beszerzését.
A sport- és rekreációs eszközök forgalmazására összpontosító Sportvision üzletlánc több mint 40 millió euró értékben bonyolított le üzletet Szerbia, Bosznia-Hercegovnia, Montenegró, Észak-Macedónia, Horvátország, Szlovénia, Albánia, Bulgária, Románia területén. Az üzletlánc online eladási eredményei 200 százalékkal emelkedtek.
Azok a vendéglátóipari létesítmények, amelyek lehetővé tették a házhoz szállítást, a rendelések számának 109 százalékos növekedéséről számoltak be a márciusi hónaphoz képest.
A szakemberek becslése szerint a szerbiai elektronikus kereskedelemből befolyó bevétel az év végéig elérheti akár a 370 millió eurót, a felhasználók száma pedig a 3,3 milliót.