Drágulhat a sertéshús - legalábbis erről ír a szerb sajtó. A jelenlegi ár ugyanakkora, mint tavaly augusztusban, ráadásul a malachús még olcsóbb is, mint 2019-ben - mondják a húsfeldolgozók. A mostani árstagnálás minden jel szerint annak a következménye, hogy problémák merültek fel az Európai Unió és Kína közötti kereskedelemben, ám mivel nemrég megoldást találtak a gondra, és aláírtak egy kereskedelmi megállapodást, arra kell számítani, hogy a kivitel újraindul, ez pedig az árakon is érezhető lesz, amit a szerbiaiak is tapasztalni fognak. Várhatóan egy-két hónap múlva Szerbiában is megdrágul a disznóhús. A kilogrammonkénti ár - becslések szerint - 20 dinárral lesz magasabb, a kiskereskedelmi árak emelkedése pedig mintegy 7-8 százalékos lehet majd - mondják az illetékesek.