Tíz százalék alá csökkent a munkanélküségi ráta Szerbiában, ami történelmi minimumnak számít – jelentette ki Zoran Đorđević foglalkoztatási, munkaügyi és szociális védelmi miniszter.
– Az év első felében Szerbia első vagy második lesz Európában a gazdasági növekedést illetően, az Eurostat közleménye szerint pedig az idei első negyedévben Szerbia teljesített a legjobban – közölte Đorđević.
Hozzátette, végre megértették és nyilvánosan elismerik, milyen nehéz helyzetben volt Szerbia Boris Tadić és Dragan Đilas idején, akik hiteleket vettek fel, hogy a nyugdíjasoknak emeljék a járandóságát akkor, amikor az árfolyam mindennap növekedett és változott, és ezzel a gazdaságpolitikával a csőd szélére juttatták az országot.
– Teljesen értelmetlen összehasonlítani az akkori körülményeket a mai helyzettel, amikor a fizetések és a nyugdíjak valós jövedelem alapján emelkednek. Mint Aleksandar Vučić államfő bejelentette, a nyugdíjasok nemcsak biztos és rendszeres juttatásokra számíthatnak, hanem nyugdíjemelésre is, ami nem lesz jelentéktelen. A szerb kormány nem fog felhagyni azzal a céljával, hogy 2025-re az átlagbér elérje a 900, az átlagnyudíj pedig a 440 eurót.
Milan Ćulibrk, a NIN hetilap főszerkesztője az N1 tévécsatornán vendégeskedve bírálta a kormány derűlátását, amelynek szerinte nincs valós alapja. Úgy véli, Szerbia nehéz helyzetbe kerülhet őszre, a magánszektor támogatásának megszűnése után, amely állítása szerint a leginkább veszélyeztetett a jelenlegi járványhelyzetben.