Egyelőre fel sem lehet mérni, hogy a jövő év elején országunkban mekkora mértékű, és milyen intézkedésekre lesz szükség, hisz még sejteni sem lehet, hogy meddig húzódik a koronavírus-járvány miatt bekövetkezett világgazdasági válság – fejtette ki véleményét Zoran Drakulić, a Privrednik üzleti klub elnöke. Az üzletember a Vreme hetilapnak adott nyilatkozatában kifejtette, hogy 2021 a megpróbáltatások éve lesz: nagy valószínűséggel a munkanélküliség mellett szembe kell majd nézni a felhalmozott hiteladósságokkal és adóhátralékokkal is.
Drakulić szerint elsősorban a tömeges felmondásokat kellene elkerülni. Reményét fejezte ki, hogy nem kerül sor azoknak az előrejelzéseknek a megvalósulására, melyek szerint 200-300 ezer ember már a jövő év elején munka nélkül marad. Ez ugyanis kivédhetetlenül társadalmi zavargásokhoz vezetne – tette hozzá az üzletember.
A jövő évi minimálbér meghatározása körül folyó vitákról elmondta, hogy egyfelől szégyenletes az az összeg, amelyről egyeztetnek az illetékesek, másfelől viszont a legnagyobb krízissel számolva kell meghatározni az országos minimumot. Pillanatnyilag az egyetlen logikus megoldás, hogy legfeljebb 35 ezer dinárra növelik a jövő évi minimálbért – véleményezte a Szerbiai Munkáltatók Uniója és a szakszervezetek között folyó egyeztetéseket Drakulić.
A Nemzeti Stadion építését firtató újságírói kérdésre az üzletember azt válaszolta, hogy az ilyen jellegű projektumok megvalósítását jobb és gazdagabb időkre kellene halasztani. Jelenleg ugyanis a hazai labdarúgás sem mutat olyan eredményeket, amelyek egy ilyen nehéz gazdasági helyzetben megindokolnák egy ekkora mértékű befektetés véghezvitelét – mondta a fiatalkorában aktívan sportoló üzletember. Kiemelte, hogy a projekt által előirányzott, magántulajdonban levő telek mesterséges felértékelése pedig egyszerűen nevetséges. Ekkora volumenű befektetésnek a pillanatnyi gazdasági körülmények között nincs létjogosultsága – tette hozzá.
Drakulić kifejtette véleményét arról is, hogy az ország gazdasága mindaddig nem tud felépülni, amíg a legsikeresebb szerb üzletembereket csak politikai magamutogatásra használják területeinken. A bruttó hazai termék stabilizálásához és növeléséhez elsősorban arra lenne szükség, hogy az eredményes vállalkozókat aktívan bevonják a döntéshozatalba – mondta az üzletember.