Az automatizáció széleskörű elterjedése, vagyis a „robotok forradalma” világszerte várhatóan 97 millió új munkahelyet teremt írja jelentésében a Világgazdasági Fórum - de nagyjából ennyi meg is szűnik a folyamat miatt, veszélybe sodorva egyes társadalmi rétegeket. Az összes munkafolyamat felét végezhetik gépek 2025-re.
A nemzetközi szervezet szerint az adminisztratív területen illetve az adatfeldolgozásban dolgozók munkája is kitett az automatizálásnak, miközben az új munkahelyek a gondozás, a big data és a „zöld gazdaság” területén jönnek majd létre.
A Világgazdasági Fórum előrejelzésének elkészítéséhez megkereste a világ 300 legnagyobb vállalatát, amelyek összesen nyolcmillió embert foglalkoztatnak.
20 millió gyári munkás állását „veszik el” a robotok 2030-ra
A megkérdezett munkaadók több mint fele úgy látja, hogy cégük bizonyos területein gyorsulni fog az automatizáció üteme, 43 százalékuk pedig biztos benne, hogy állások szűnnek majd meg a technológiai fejlődés miatt.
A Világgazdasági Fórum jelentése szerint a koronavírus-járvány felgyorsította az új technológiák alkalmazását, hiszen a cégek azt nézték, hogy milyen módszerekkel, milyen eszközökkel tudják csökkenteni a költségeiket. Emiatt viszont duplán nehéz helyzetbe kerültek a dolgozók: munkahelyeiket fenyegeti a járvány miatt kialakult gazdasági visszaesés, illetve az ennek hatására gyorsuló ütemű automatizáció.
Megnövekedett kereslet
A Világgazdasági Fórum becslése szerint jelenleg az összes munkafolyamat egyharmadát végzik gépek, a többit emberi munkaerő látja el. Ez az állapot fog megváltozni 2025-re.
Az emberi készségekre alapuló szakmák, mint a tanácsadás, a döntéshozatal vagy éppen a kommunikáció iránt egyre növekszik majd a kereslet. És új munkahelyek jönnek majd létre a „zöld gazdaságban” és az információtechnológiában.
Ugyanakkor az a több milliónyi munkahely, ami a kétkezi munkák helyettesítésével szűnik meg, leginkább a legalacsonyabb jövedelmű, legkevésbé képzett munkásokat sújtja majd.
Az elkövetkező időszakban több millió embert kellene átképezni, hogy felkészüljenek erre a változásra, a kormányoknak pedig a meglévőnél jóval erősebb szociális védőhálót kellene létrehozni az állásukat veszítő tömegek védelmében.