2024. december 22., vasárnap

A Rio Tinto vállalat vezérigazgatójának ígéretei

A Rio Tinto vállalat vezérigazgatója, Jakob Stausholm ma Podrinje lakosainak hat ígéretet tett, amelyeket a cég irányelveiként fog követni a Szerbiában végzett tevékenységei során, és amelyek az emberek biztonságára és a környezetvédelemre vonatkoznak. Hangsúlyozta, hogy a Rio Tinto számára, ahogyan ő mondta, a polgárok biztonsága az elsődleges.

Stausholm először bemutatkozott a lakosoknak, elmondta, hogy hat éve a Rio Tinto csoport tagja, Dániából származik, mérnök apa és tanár anya gyermeke, 56 éves és három gyermeke van.

– Én is a legjobbat akarom a gyermekeimnek, majd pedig az ő gyermekeiknek. Azt szeretném, hogy egészségesek legyenek és biztonságban éljenek. Hiszem, hogy minden szülő itt ugyanezt érzi. Mindannyian azt szeretnénk, hogy gyermekeink egészségesek legyenek és biztonságban nőjönek fel – mondta.

A Podrinje lakóival folytatott beszélgetés során, amelyen jelen volt Aleksandar Vučić elnök is, Stausholm elmondta, hogy a modern élethez szükséges ásványok és fémek biztonságos bányászata nem a legnagyobb kihívás, amellyel a Rio Tinto szembesül.

– A legnagyobb kihívás az emberek bizalmának elnyerése és megtartása, akik ezen a területen élnek. Teljesen tudatában vagyok ennek a ténynek. És azt is megértem, hogy a Rio Tinto még nem nyerte el és nem rendelkezik minden szerbiai lakos bizalmával. Az egyik ok, amiért ma itt vagyok Loznicán az, hogy személyesen közvetítsem azt a hat ígéretet, amely elkötelezettségünk kifejezése – mondta Stausholm.

Az egyik ígéret arra vonatkozik, hogy személyesen fog gondoskodni arról, és felelősségteljes munkát végezzen minden Rio Tinto vezető, menedzser, alkalmazott vagy kivitelező, akik részt vesznek a Jadar projekt modern, föld alatti bányájának építésében és működtetésében, amely – ahogy ő fogalmazott – biztonságos lesz minden szerbiai lakos és a környezet számára.

– Számunkra mindig, kivétel nélkül az emberek biztonsága az első, mindazoké, akik a bányában dolgoznak, és azoké, akik a bánya közelében élnek, valamint a bánya közvetlen környezetének biztonsága is, hogy a víz, a talaj és a természetes élőhelyek tiszták és biztonságosak maradjonak – hangsúlyozta.

 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Fotó:Tanjug