Az őrszállási Kurta család hat évvel ezelőtt szerződést kötött a zombori Somboled tejgyárral egy tehénfarm építéséről. A beruházást a tejgyár hitelezte, de Kurtáék a mezőgazdasági minisztériumtól is kaptak vissza nem térítendő pénzt.
Mezőgazdaság
A zab nemcsak értékes abraktakarmány, emberi táplálkozás céljára és élelmiszeripari feldolgozásra is termesztik sajátos kémiai összetétele miatt. A zab takarmányértéke nagyon jó, amely jól hasznosuló fehérje-, keményítő- és zsírtartalmának köszönhető.
Az össz fehérjeféleségek arányát tekintve a szőrmés vad csupán 1,25 százalékban tartalmaz kollagén fehérjét, a szárnyas vad pedig mindössze 6 százalékban. Ezzel szemben a marhahús 20, a sertéshús 24 százalékban, a vágóbaromfi pedig 10–12 százalékban.
A Berlinben hivatali úton tartózkodó Saša Dragin mezőgazdasági miniszter interjút adott az AgroPress újságírójának, melyben fölsorolja az agrártárca idei évre szóló legfontosabb terveit.
Mint arról már beszámoltunk, az új közlekedésbiztonsági törvény számos akadályt gördített a méhészek elé. A Szerbiai Méhészszövetség és a Belügyminisztérium közös megbeszéléseinek eredményeképpen több pontban is megállapodás született, a méhészeti járművek műszaki vizsgálatának leegyszerűsítéséről viszont csak most döntöttek.
Számos gazdaszervezet, termelői érdekképviselet létezik az országban. Nyilatkozataik alapján alkothatunk képet arról, hogy voltaképpen kinek is az érdekeit képviselik.