A legelőn vagy a takarmányban levő mérgező növények háziállatainknál kóros elváltozásokat, megbetegedéseket és elhullást is okozhatnak.
Gyakori eset, hogy a mérgező növények hatására csökken a szervezet ellenálló képessége, és emiatt az állatok fogékonnyá válnak más, súlyosabb lefolyású, leginkább heveny fertőző eredetű betegségek iránt.
A növényi eredetű toxinok nagymértékben csökkentik az állati eredetű termékek mennyiségét és minőségét, amely szintén tetemes kárral jár.
Háziállatainknál és a növényevő vadaknál is gyakori a mérgező növények által kiváltott ártalom. Különösen veszélyes lehet az erdőben történő legeltetés, és az ún. lombtakarmány fölhasználása.
A fák árnyékában általában gyérebb a fű és az állatok legelő híján a nagy tápértékű és ízletes rügyeket, leveleket és fák kérgét rágják le. Ezáltal jelentős kárt okoznak, de a mérgező fák és cserjék részeinek elfogyasztása után meg is betegedhetnek.
Toxikus hatása szempontjából különösen veszélyes az örökzöld tiszafa (Taxus baccata), amely 10–15 m magasra is megnőhet. Gyakori díszfa a kertekben és a parkokban, de összefüggő erdőállományt is alkot. Tűi fénylők, olajzöldek, fésűsen két sorban állnak, termése piroshúsú bogyó. A zöld növényi részek és a mag különösen sok mérgező alkaloidát, taxint és szívbénulást okozó glikozidát, ún. taxikatint tartalmaz.
A tiszafa toxinjaira legérzékenyebb a ló, de megbetegszik tőle a sertés, a szarvasmarha, a juh, a kecske és az őz is.
A heveny mérgezés főbb tünetei az izgatottság, görcsök, légzésbénulás, a lassabb lefolyású esetekben kólikás tünetek, fogcsikorgatás, nyálzás, remegés. A halálos adag levéből lónak 150–400 g, szarvasmarhának 500 g, juhnak 150–250 g, kecskének 400 g, sertésnek 75–80 g.
Mérgezést okozhatnak még a vörösfenyő, a lucfenyő, az erdei fenyő, a nyugati tuja, a közönséges boróka, az aranyeső, a fehérakác, az őszibarack, a mandula stb.
A tűlevelűek terpéneket tartalmazó éterikus olajokban gazdagok, amelyek nyálzást, száj- és torokgyulladást, rágási és nyelési zavarokat, bélsárpangást, vérömléses gyomor- és bélgyulladást idéznek elő. Súlyos mérgezés esetén izgatottság, görcsök, tudatzavar, bizonytalan járás és bénulás következik be. A tűlevelű erdőkkel határos legelőkön tanácsos óvatosan legeltetni, mert a fiatal tűlevelű hajtások mérgezésveszélyesek lehetnek.
Az akácfa kérgét lerágó lovak gyakran szenvednek mérgezésben, a kéregben levő toxalbumintól, a robintól. Kiéhezett lovakat ezért nem tanácsos akácfához kötni, sem akácosban legeltetni.
Az őszibarack minden része, a gyümölcshús kivételével amigdalint tartalmaz, ebből a mérgező glikozidából ciánhidrogén szabadul föl.
A takarmányok helytelen etetési rendje, előkészítése, tárolása is veszélyeztetheti az állatok egészségét.
Az átmenet nélkül és nagy adagokban tartósan etetett zöld lucerna, lucernaszéna, zabosbükköny és borsószalma a lovakon tömeges májelfajulást és gyulladást okozhat.
A zölden etetett vagy legeltetett pillangósoktól a kérődzők, de a lovak is fölfúvódhatnak.
A takarmányrépa a magas nitráttartalom miatt mérgező. A kisebb súlyú sertésre már 1 kg takarmányrépafej vagy levél mérgező lehet. A répát gondosan megtisztítva és csak főzve adjuk a sertéseknek, de ne többet 5-6 kg-nál 100 kg testsúlyra számítva. A répát ne főzzük zománchiányos edényben, a főtt répát csak faedényben tároljuk, de abban sem sokáig.
A vermelt cukorrépafejtől a lovak súlyosan megbetegedhetnek nyúltvelőidegek bénulásában és gerincvelő-bénulásban. A mérgezés főbb tünetei: nehezített nyelés, tarkóbénulás, általános gyengeség ingadozó, botladozó járás.
A takarmánykáposzta tartósan nagy adagban etetve a szarvasmarháknál tejcsökkenést, kevésvérűséget okozhat, ezenkívül nehéz légzés és tüdőemphysema is jelentkezhet.
A csírázó csicsókagumó és fiatal hajtása a szolaninhoz hasonló hatású mérgező anyagot tartalmaz.
